Igor Kolaković négy évvel Zoran Gajić távozása után ült a szerb röplabda-válogatott kapitányi székébe, közben pedig két másik kapitány szinte leszoktatta a szurkolókat a sikerekről. A fiatal podgoricai szakember semmit sem ígért, de sokat tett, amiben a hazai szövetség jelentős támogatását élvezte. Habár sokan ezt nem várták, a szerb válogatott lassan visszatért az érmes útra, aminek egyelőre az olaszországi vb-n nyert bronz a koronája. Kolakovićtyal – aki idén a szlovéniai Bled csapatát vette át másodállásban, de első kereseti megoldásként – a hétvégi újvidéki tornán beszélgethettünk
• Öt éve van a válogatott élén, és a feladatai között nemcsak az eredmények elérése szerepelt, hanem a nemzedékcsere is.
– Szerbia válogatottja, korábban két másik néven is, jelentős tényező a sportág világszínpadján, és mély nyomot hagyott. Hagyományos éremszerző válogatott és magas színvonalat képvisel. E körülmények között nem könnyű a nemzedékcsere, különösen akkor, ha tudjuk, hogy korábban milyen nagy játékosok szerepeltek a csapatban. Esetemben így a folyamatos játékoscsere volt napirenden, hisz az egykori ászok egyenként befejezték pályafutásukat, és méltó helyetteseket kellett találni. Idén is több fiatalt próbáltunk ki a Világligában, jól játszottunk, és bronzérmet nyertünk Grbić és Miljković nélkül is. Harmadik helyet nyertünk a vb-n, s remélem, hogy azért hagytunk magunknak teret a további fejlődésre, hisz ezentúl már folyamatosan a visszavonult Grbić nélkül játszunk.
• Nikola visszavonulásával nem maradt egy röplabdázó sem a válogatottban az 1995-ös csapatból, amely a sikersorozatot megkezdte. Milyen következményekkel kell szembesülnie?
– Nikola Grbić másfél évtizeden át volt a válogatott vezéregyénisége, s 37 évesen azt látta jónak, ha visszavonul. Személyes véleményem, hogy ő még éveken át játszhatott volna a legmagasabb színvonalon, bele kell azonban törődnünk, hogy abbahagyta, s ugyanúgy játszunk nélküle, ahogyan korábban Vanja, Vujević, Gerić, Mester s mások nélkül maradtunk, de a színvonalat megtartottuk.
• A serdülők világbajnokok, az ifik – tulajdonképpen ugyanarról a keretről van szó – Eb-harmadikok. Ezzel biztosítva van az utánpótlás?
– Még nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy állandó válogatottak legyenek. Abból a csapatból idén három játékost teszteltünk a Világligában, és ezt a gyakorlatot folytatjuk, hisz az a véleményem, hogy az utánuk következő nemzedékek legjobbjai is hamarosan kopogtatnak a válogatott kapuján. Tehetség van, annyi biztos.
• Hónapokkal ezelőtt, amikor látta a vb lebonyolítási rendszerét és sorsolását, foglalkozott-e a rejtett lehetőségekkel és esetleges buktatókkal?
– Nem, bár végignéztem, hogy a vb egyes szakaszaiban kik a lehető ellenfelek. Bevallom, hogy akkor eszembe sem jutott, hogy a vb-n olyan erős válogatottak, mint Oroszország, Brazília és Bulgária, a taktikai fontosságú vereségeket választják a könnyebb haladás érdekében, ugyanakkor egy Spanyolország, habár lehetősége nyílt rá, nem élt ezzel.
• A rendszer nem jó. Lehet-e javítani rajta?
– Ha a rendszer marad, javítani kell rajta, mert evidens, hogy lehetőséget nyújt a sportszerűtlenségre. A röplabda tekintetében nagyon súlyos következményekkel járhatna egy újabb manipulációsorozat.
• Jövőre Eb, azután olimpia következik. Gondolatban már az ötkarikáson jár?
– Célunk, hogy a szerb válogatott ott legyen az olimpián. Nem lesz könnyű, hisz Londonba csak 12 csapat utazik, az európai válogatottak száma pedig igencsak korlátozva van, és bizonyos, hogy csak hosszú és körülményes selejtező után juthatunk ki. Így vagy úgy, de ott óhajtunk lenni.
• Segíthet ebben az idén szerzett tapasztalat?
– Nagyon sokat jelenthet, ám az is biztos, hogy az idei két bronzérmünkkel felhívtuk magunkra a figyelmet. Tiszteletet vívtunk ki, de azt is elértük, hogy most a riválisok veszélyesebb célpontja lettünk.
• Bronzérmeket említ. Az ön kapitánysága a szerb válogatott bronzkorszaka. Sikerként kezeli, vagy többet is remélt?
– El sem tudom mondani, hogy ez mekkora siker. Óriási különbség van a világversenyeken a harmadik és a negyedik hely között. Legjobb, persze, elsőnek lenni, ami a mai világélvonal kiegyensúlyozottsága miatt azonban mindig és mindenkinek bravúr. Dobogóra állni ezért már nagyon nagy siker, és még akkor is az lenne, ha csak négy csapat indulna versenybe.
• Milyen a viszonya a szövetséggel? Azzal is elégedett?
– A szerződésem 2012-ig, tehát az olimpiai ciklus végéig szól. Teljesen elégedett vagyok a szövetséggel, az ott dolgozóknak a válogatotthoz való viszonyulásával, valamint a körülményekkel, amelyek között készülünk és versenyzünk. A körülmények lehetnének jobbak is, de tudjuk, hogy az országban milyen a helyzet, amihez viszonyítva a lehető legjobb feltételeket nyújtják. Nem vitás, hogy ez is közrejátszott az eredményességben, hisz a sikerek nemcsak a játékosok és a magam érdeme, hanem az egész hazai röplabdaszervezeté, amely mindent megtett a válogatottért és jelentős mértékben járult hozzá a sikerekhez.
