2024. október 7., hétfő

Közösen győzzük le az erőszakot!

FOCIAJÁNLÓ

A címben található mondat olvasható annak a felhívásnak a végén, amelyet a két belgrádi klub, a Crvena zvezda és a Partizan, valamint a Szerbiai Labdarúgó-szövetség és a szuperligás klubokat tömörítő szervezet képviselői írtak alá és küldtek el a tájékoztatási eszközöknek, hogy általuk a közvéleményhez is eljusson. A címből is kiderül, hogy a 139. fővárosi örökrangadó előtt nem a foci játszotta a főszerepet, ami nem is meglepő, figyelembe véve a belgrádi büszkeségnapi felvonuláson és a genovai Eb-selejtezős mérkőzésen történteket.

A Marakana Stadionba 35 000 embert engednek majd be, s ha tudjuk, hogy nemrég 6000 (ellen)tüntetővel mennyire meggyűlt a szerbiai rendőrség baja, akkor már érthető, miért javasolták sokan azt, hogy a mérkőzést vagy halasszák egy későbbi időpontra, vagy nézők nélkül rendezzék meg. A labdarúgás szerelmesei pedig reménykedhetnek abban, hogy a találkozó előtt, közben és után is olyan rendőri jelenlét lesz, hogy vasárnap nem a rendbontásról szóló képek jelennek majd meg a (világ)sajtóban, hanem a találkozón készült felvételekkel lesznek tele az újságok.

SZOMBAT

13.00, Sportklub (magyar), Fox Tv: C. zvezda–Partizan

13.00, Sport2: Aberdeeen–Hibernian

13.45, Sportklub+: Tottenham–Everton

15.00, Sport1: Kecskemét–Videoton

15.30, Eurosport2: Borussia (M)–Werder

16.00, Sportklub+: Chelsea–Wolverhampton

16.00, Sport2: Nottingham–Ipswich

17.30, Sport1: Pápa–Újpest

18.00, Sport2: Zaragoza–Barcelona

18.30, Sportklub (sz): West Ham–Newcastle

20.00 Sport1: Real Madrid–Racing

20.15, Sportklub+: Birmingham–Blackpool

22.15, Sportklub (sz): Braga–Olhanese

VASÁRNAP

12.10, Sportklub (m): CSZKA M.–Rubin

13.00, SZRT2: Spartacus–Rad

13.45, Sport2, Sportklub+: Celtic–Rangers

14.30, Sportklub (sz): Stoke–Man. Utd.

14.30, Sport1: PSV–Feyenoord

15.30, Eurosport2: Borussia (D)–Hoffenheim

16.00, Sportklub+: Liverpool–Blackburn

17.00, Sportklub (sz): Man. City–Arsenal

17.00, Sport2: Debrecen–Ferencváros

17.30, Eurosport2: Bayer L.–Mainz

18.00, Sportklub+: Standard–Gent

19.00, Sport1: Sevilla–Ath. Bilbao

19.15, Sportklub (sz): Sporting–Rio Ave

20.30, Sportklub+: Anderlecht–Westerlo

21.00, Sport1: Villarreal–Atl. Madrid