A világ- és az Európa-bajnokságok végén megválasztják a torna legjobb játékosát. A győztes neve legtöbbször vita témáját képezi, hiszen mindig akadnak olyanok, akik szerint más érdemelte volna meg a legjobb labdarúgó címet.
Az 1958-as svédországi világbajnokságon és a négy évvel későbbi chilei vb-n a brazil együttes csapatkapitánya, Hilderaldo Bellini is lehetett volna a torna legjobbja, mégsem ő, hanem Pelé, valamint Garrincha lett. Az 1998-as vb-n Didier Deschamps is megérdemelte volna a vb legjobbja kitüntetést, de nem őt, hanem a döntőben két gólt fejelő ZinedineZidane-t választották a torna legjobbjának. Az utóbbi időben az a szokás, hogy az Eb legjobbjának megválasztott játékos teljesítménye nem magaslik ki olyan nagyon csapata többi játékosának teljesítménye közül. Az 1996-os angliai kontinensviadal legjobbja például a német Dieter Eilts lett, 2004-ben Portugáliában pedig a zsűri a görög Teodorisz Zagorakisz teljesítményét díjazta.
A 2008-as osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végén az Európai Labdarúgó-szövetség által létrehozott szakértői csoport, melynek élén Andy Roxborough állt, a spanyol Xavier Hernández Creust választotta meg az Eb legjobb labdarúgójának.
Egyesek szerint David Villa, Cesc Fabregas, David Silva vagy Iker Casillas jobban megérdemelte volna a kitüntetést. Roxborough, az UEFA szakértői bizottságának vezetője a következőképpen magyarázta döntésüket:
– Ő diktálta passzaival az Eb-győztes csapat tempóját, ő testesíti meg leginkább a spanyol stílusú futballt. Óriási szerepe volt a labdatartásos-passzolós játékban, ami meghatározta válogatottjuk sikerét.
Minden bizonnyal az is hozzájárult Xavi elsőségéhez, hogy a 28 éves középpályás az elődöntőben gólt szerzett az oroszok ellen, a döntőben pedig Torres az ő átadása után lőtte a finálé egyetlen gólját, ami végül Eb-győzelmet ért a spanyoloknak. Azt azonban nem szabad(na) elfelejteni, hogy Torres kiugratása nem épp a legpontosabb volt, és ha a két német, Lahm és Lehmann nem ügyetlenkedik el a dolgot s nincs a szenzációs formában levő Torres helyzetfelismerése, akkor Xavi passzából a legjobb esetben is csak egy spanyol szöglet lett volna...
Azt, hogy Luis Aragonés, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya mennyire becsüli és fontosnak tartja Xavit, már a 2006-os németországi világbajnokságon is bebizonyította. Xavi ugyanis nem sokkal a vb előtt épült fel súlyos sérüléséből, és mikor a spanyol csapat a nyolcaddöntőben kikapott a későbbi döntős franciáktól, akkor Aragonés a következőket nyilatkozta:
– Sokan azt mondták, hogy nagy kockázat a még nem százszázalékosan egészséges Xavit elvinni a világbajnokságra. Én erre azt feleltem, lehet, hogy igazuk van, de egy ilyen játékost még nagyobb kockázat Spanyolországban hagyni!
Az Arsenal francia nemzetiségű edzője, Arséne Wenger, aki a helyszínen tekintette meg a világbajnokságot, azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a spanyol csapat játéka az apró termetű és mozgékony középpályásokra épül. A levegőben és a fizikai párharcokban nem a legjobbak, de amint a földön van a labda, akkor nagyon nehéz tőlük elvenni. Wenger elmondta, hogy számára a spanyol középpályások mind egyformák, nagyon oda kell figyelni, hogy hányas számú játékos indította az akciót, különben ha nincs ismétlés, ez örök találós kérdés marad az ember számára.
Wengernek igaza van, hiszen Xavi nagyjából annyira volt jó, mint amennyire a spanyol csapat, melynek volt egy kiváló kapusa, egy nagyon jó, Puyol által irányított védelme és két szenzációs formában levő csatára (Torres és Villa). Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy a válogatott kispadján Luis Aragonés ült, aki olyan taktikát dolgozott ki a hollandokat pazar játékkal búcsúztató oroszok ellen, hogy Hiddink csapatának az elődöntőben esélye sem volt a győzelemre.
Xaviról másképpen
Ha a Barcelona középpályása egy jócskán kimagasló játéktudású labdarúgó lenne (ugyanez érvényes Iniestára is), akkor a katalán klub az elmúlt két évben nem maradt volna serleg nélkül. Bebizonyosodott, hogy a Barcelonában, ha Ronaldinhónak nem megy, akkor a csapat sem tündököl s a titulusok is elmaradnak. A különbség a nagy játékosok és a többiek között abban van, hogy a nagy sztárok a saját csapattársaik teljesítményét is képesek 110 százalékosra növelni. Xavi nem ez a típus. Ő minden meccsen hozza a tőle megszokottat: kicsit forgolódik a labdával, majd pontosan passzol, sokat fut, ha van rá alkalma, akkor kapura lő.
Azt azonban nem szabad elvitatni, hogy Xavi jó és hasznos játékos, ezt az is bizonyítja, hogy José Mourinho, az Inter új edzője az átigazolási időszakban minden áron szerette volna leigazolni az Eb legjobbjának választott játékost. Igaz, ugyanez a Mourinho pont a Barcelona középpályáját, Xavival az élen, „hibáztatta”, amikor 2005-ben az egyik legnagyobb sikerét érte el a Chelsea-vel. 2005-ben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a londoni csapat 2:1-re elveszítette az első mérkőzést Barcelonában, a visszavágón azonban 4:2-re nyert. Ronaldinho akkor élete formájában volt (két gólt is szerzett a Stamford Bridge-en). A találkozó a középpályán dőlt el, ahol a Makelele, Lampard, Gudjohnsen, Joe Cole kvartett sokkal jobb volt a katalán középpályásoknál, így Xavinál is.
Érdekességek:
– Annak ellenére, hogy 11 éves kora óta a Barcelonában játszik, espanyolosként született, ugyanis a nagyapja az Espanyol csapatkapitánya volt
– Példaképe Josep Guardiola volt, aki ugyanazon a poszton játszott, mint most ő, s nem mellékesen, aki a 2008/2009-es idényben a Barcelona edzője lesz
– Tavaly január 24-én a Recreativo ellen 400. alkalommal öltötte magára a Barcelona mezét
– Az oroszok elleni gólja az elődöntőben az Európa-bajnokságok történelmének 500. találata volt
– Az Eb-döntőben ő futotta a legtöbbet, pontosan 11440 métert. 62 sikeres átadása volt (87 százalék)
