A minap a fülembe jutott, mennyit kell fizetni azért, hogy az ember kijusson az olimpiára. Természetesen nem sportolóról van szó, mert ott a világ összes pénze nem elég a kvótához, hanem a sportpályán kell a részvételt kiharcolni. Sípmesterről beszélek, de mivel mindezt pletykaszinten hallottam, megértik, hogy nem mélyedek bele a témába. Inkább elmesélek egy sztorit, amely Budapesten történt meg, s a főszereplője Darko Nišavić nagybecskereki birkózóbíró volt.
Nišavić Vojislav Tabačkival tandemben a FILA néhai legendás elnöke, Milan Ercegan és Branislav Simić egykori olimpiai bajnok, a FILA bírói testületének sokáig teljhatalmú ura kiszemeltjei voltak. Sokan úgy tartották, hogy indokolatlanul voltak kegyeltek, de azért az csak nem véletlen, hogy például Tabačkit 2006-ban a világ legjobb bírójaként Aranysíppal jutalmazták.
Tény, hogy hosszú évekig minden Eb-n, vb-n és olimpián ott voltak, de az is tény, hogy abban az időben nem lehetett akárki nemzetközi rangú bíró. Nišavić – akinek emlékére ma Nagybecskereken nemzetközi juniortornát rendeznek – például ifjúsági Európa-bajnok volt, 10 országos bajnoki titulust szerzett a Nagy-Jugoszláviában, Eb-bronzéremmel dicsekedhetett, olimpián és vb-n pedig csak egy hajszállal csúszott le a dobogóról, s mindkét versenyen a negyedik lett.
Mielőtt tehát valaki fütyülőt foghatott volna a kezébe, le kellett tennie miegymást az asztalra, s ennek a követelménynek a mi hősünk bőven eleget tett. Nišavićot viszont nem csupán roppant erővel áldották meg az égiek, hanem kiváló humorérzékkel is. Szőnyegen kívül folyton valami csínytevésen járt az esze, s így volt ez a magyar fővárosban is, amikor a sikeres nagy verseny után díszvacsorát tartottak, s a volt szovjet tagköztársaságból érkező vendégek úgy nekiestek a terülj asztalkámnak, hogy olyat nem is nagyon láttunk addig. Egy tömzsi edző is tömte magába a jó falatokat, Nišavić pedig nesztelenül melléállt, s megbökdöste a másik vállát. Többször is. Az edző forgott a saját tengelye körül, nekünk meg fapofát kellett vágnunk, de egy pillanatban már nem bírtam ki, s vörösborral leöntöttem magam. Nagy volt a vigadalom, Nišavić elnézést kért, s azt mondta, küldjem el hozzá tisztításra az öltönyt. Sajnos, nem bírtam szaván fogni, mert időnek előtte meghalt. De emléke tovább él. S nem úgy, mint akinek fizetni kellett volna azért, hogy bíráskodjon egy ötkarikáson.
