A szerbiai női kajak négyes – egy mindenkiért, mindenki egyért (Fotó: Ótos András)
A Szerbiai Olimpiai Bizottság közleménye szerint az országot 115 sportoló képviseli majd a július 27-én kezdődő londoni olimpián. A listán hét vajdasági magyar versenyző neve szerepel. A vajdasági magyarok közül a már megszólaltatott Kasza Gábor kerékpározón kívül Szilágyi Csaba úszó, valamint az öt kajakos, Horvát-Panda Antónia, Kubik Renáta, Nagy Antónia, Tibor Márta és Holpert Ervin vesz részt az ötkarikás játékokon, míg az adai Sterbik Árpád a spanyol kézilabda-válogatott tagjaként szerepel majd Londonban.
Rajtuk kívül Szerbiából még három magyar sportvezető utazik Londonba: az egyik a női kajakosok szövetségi kapitánya, Panda János, a másik a szintén kajakos, óbecsei Sóti József, a harmadik pedig Lukács László, a Szerbiai Röplabdaszövetség menedzsere.
Nagy lázban élt 2007-ben és 2008-ban a bezdáni kajak, de a remények nem valósultak meg, a leány négyes nem jutott ki Pekingbe. Tavaly kicsit visszafogottabb volt a hangulat, mégis sikerült kijutni Londonba. Ezekben a napokban így négy bezdáni lány egy álmot sző: e négyes valószínű búcsúversenyén olyan sikert megvalósítani, ami kárpótol minden korábbi pechért.
Horvát-Panda Antónia egészen egyszerűen – talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy tapasztaltan és bölcsen – emésztette meg, hogy a 20 évig tartó sokszori próbálkozásra végre olimpikon lett.
– Igazából még nem gondolkodtam el arról, mit is jelent olimpikonnak lenni. Az edzésekre összpontosítok, mert ebben a felállásban egy évig nem dolgoztunk együtt. Két hét alapozás és többnapos evezőedzés után máris jelentős javulást látok, teljesítjük a célt, emelni tudjuk a ritmust. Nem ismerjük viszont a konkurenciát. Vagyis, csak felvételről, hisz Zágrábban versenyben nem éreztük meg őket. Ennek a jó oldala, hogy ők sem láttak minket, s hallottam már arról, hogy fogalmuk sincs arról, velünk mi és miért történik. Ha viszont arra gondolok, hogy nekem az Eb-n egészen jól ment egyesben, ami sokkal lassúbb hajó, mint a négyes, akkor azt látom, hogy jó formában vagyok, s mivel a hajótársaim tudnak követni, derűlátó lehetnék.
• Mégis, London az első olimpiája.
– Én ezt másként élem meg. Amikor Duisburgban bronzérmet nyertünk, örültem neki, viszont mégsem éreztem valami különöset. Csak jóval később, amikor a felvételt néztem meg, akkor lett libabőrös a hátam. Szóval, nagyon nagy dolog ott lenni az olimpián, nekem azonban London is egyelőre csak egy verseny a sok közül, s csak majd később tudom, hogy mit is jelentett. Nem akarom nagyon belelovalni magam, hisz korábban annyiszor lemaradtam. Annyiszor! Mindig lemaradtam! Azt azért már mondhatom, hogy ha nem sikerült volna kijutni, nagyon szomorú lettem volna. S nemcsak a négyesnek örültem, hanem Márta és Reni továbbjutásának is.
Nagy Antónia olimpiája a kézsérülés miatt veszélyben volt, s vele együtt a négyes fellépése is. Minden jel azonban arra utal, hogy minden rendben lesz, s szoríthatunk majd a négy bezdáni lánynak.
– Életem álma valósult meg az olimpiára való kijutással. Négy éve még egyes hajóban próbálkoztam, végül a négyes tagjaként sikerült. Tapasztalatom szerint felkészülten megyünk majd Londonba, pozitívak leszünk, tele energiával, és elszántak, hogy a maximumot adjuk ki magunkból. A kezem már sokkal jobban van, talán várakozáson felül segített az újvidéki kezelés, és jó ütemben gyógyulok. Olimpia után, ha szükség mutatkozik rá, a további pályafutásom érdekében műtétre is elmegyek.
• Mit gondol utólag a sok változásról? Egyesből négyesbe, azután két csere az összeállításban…
– Nem volt lelkileg nehéz visszaülnöm a négyesbe, hisz jól ismerjük egymást a lányokkal, sokat eveztünk együtt, s már az első együttes edzésen elkaptuk a ritmust. Az sem gond, hogy egy felállásban jutottunk ki, és a másikban utazunk. Ellenkezőleg, ez a legösszeszokottabb négyes, amely sikeres is lehet.
Tibor Márta 19 éve kajakozik, s 8 éve tagja a négyesnek.
– Jó három hete a győri edzőtáborban Renátával még a párosra készültünk, de amikor hazajöttünk, az a hír fogadott bennünket, hogy párosban mégis a Moldovan nővérek versenyezhetnek, mi pedig újra a négyesbe ülünk. A váratlan változás azonban nem zavaró körülmény, hiszen nagyon jól ismerjük egymást, kiskorunk óta együtt evezünk, s gyakran léptünk fel ugyanebben az összeállításban, például tavaly az Eb-n is, így számunkra itt nincs semmi új.
• Mire gondolt abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy olimpikon lett?
– Nekem is álmom volt az olimpiai szereplés, és nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy további selejtező nélkül helyet kaptunk az olimpián. Akkora volt a meglepetés, hogy sírtam is, nem tudtam visszatartani az örömkönnyeket.
• Milyen formában vannak, mit vár Londonban?
– Minden edzés után elemezzük a munkát, és a mutatók azt sugallják, hogy haladunk, Antónia sérülése sem hátráltatott bennünket. Egyelőre a döntőbe jutásról gondolkozom. Úgy tartom, hogy az első futamot teljes erőből kell kieveznünk, ott kell lenni a döntőben, majd újra a maximumot adni, és lesz, ami lesz. Szóval a döntő nekem mindenképpen siker.
Kubik Renáta is jelentős tapasztalattal rendelkezik, s London, mint a többieknek, neki is az első ötkarikása.
– Az olimpiával kapcsolatos két hírt különböző módon fogadtam. Az, hogy párosban meghívót kaptunk, boldoggá tett, amikor pedig megtudtam, hogy mégis a négyesben lépünk fel, azt kicsit nehezebben fogadtam a teljes átállás miatt. Amikor azonban feldolgoztam magamban az előállt helyzetet, mondhatom, hogy egyáltalán nem vagyok boldogtalan, mert az ismert és jól összeszokott kvartettbe csöppentem vissza, és igazán nem volt nehéz megint a négyesbe ülni. Mivel több mint egy évig külön hajóban voltunk, csak az első edzés volt furcsa, de 20 perc, esetleg fél óra után már teljesen visszaszoktunk. Technikailag és más módon is teljes összhangban vagyunk, és jól dolgozunk.
• Összehasonlítaná a négy évvel ezelőtti és a mai négyest?
– Azt hiszem, hogy most jobbak vagyunk. Ha másért nem, hát azért, mert Pekingbe nem jutottunk ki, most meg igen. Négy évvel tapasztaltabbak is vagyunk, s tényleg a legtöbbet tudjuk nyújtani. Lehet, hogy ennek így kellett lenni.
• Döntő vagy annál is több?
– A döntő talán nem túl nagy elvárás, és ha sikerül, a zárófutamban már nincs miért tartalékolni. Mindenképpen döntőt várok, noha biztosra menni nem lehet, az olimpiai evezőspályát is csak képről ismerem, s úgy hallottam, hogy sok csapdát rejteget. De állunk elébe.
