Délután két óra körül érkezünk a nyíregyházi vasútállomásra. Miután leszállunk a vonatról, leülünk egy közeli parkban, megjelennek az első Loki-drukkerek. Három pasi, két lány. „Megjöttünk!” hangzik a köszöntés, elindulnak a stadion irányába. Megállnak a piros lámpánál. Amikor meglátják a piros jelzést, teljesen elhalkulnak. Ahogy megjelenik a zöld széttárt lábú emberke a villanyrendőrön, ők is újra „bekapcsolnak”. Ekkor azt gondoltam, hogy valódi fieszta vár ránk majd a városban. Ez nem így volt.
A város központjában éjszaka több debreceni szurkolót láttunk – szám szerint tízet – mint napközben. A keménymagot rendőri kíséret mellett szállították a szektorukba, onnan haza. Nincs lacafacázás, az összetűzés legkisebb lehetőségét is el kell kerülni. Nem az albán és a magyar fanatikusokról beszélek.
Nyíregyháza és Debrecen közel van egymáshoz. Ez, ugye, azt jelenti, hogy a két csapat szurkolói nem fanatizálják egymást – és most enyhén fogalmaztam. Ez akkor is bizonyítást nyert, amikor egy órát(!) sorban álltam italért a keleti tribün alatt. Még jó, hogy előtte foglaltunk helyet, mert az emberek egymás hegyén-hátán ültek a lelátókon. Óriási volt az érdeklődés. Az üres tribünöket lezárták, emígy 101 százalékos volt a látogatottság. A hangulatra sem lehetett panaszunk, kitettek magukért a Nyíregyházára utazó cívisvárosiak.
Vissza a sorban álláshoz. A mérkőzés előtt egy Szpari-szurkolótól hallottam, hogy az egyik lokis társa (nem is tudom, szabad-e a társ kifejezést használni ebben az esetben) blogján azt olvasta, a debrecenieknek eszükbe sem jut balhézni velük. Már azért sem, mert az azt jelentené, hogy nem Nyíregyházán, hanem Budapesten kellene játszaniuk a BL-meccseket. Amiből remélem még lesz jócskán idén is. A körülöttem ülő Szpari-utánpótlás viszont nem osztotta a véleményem. Lefújáskor egyikőjük száját a következő mondat hagyta el: „Na, majd a BATE.”
A mérkőzésről részleteiről már nem sok értelme van írnom, ugyanis ez már történelem, a holnapra kell koncentrálni, pontosabban a holnaputánra, a BATE Boriszovra. Maradjunk annyiban, hogy: Hajrá, Loki! Hajrá, magyarok!
