Több mint egy évtizeden át tartó, ám alapjában véve szerény sportpályafutásom idejéből tudom, hogy nem könnyű megbirkózni a népszerűséggel. Habár a sikereim egészen aprók voltak, s esetenként is csak alig haladták meg Újvidék határait, mégis nagyon jól éreztem magam, s napokon át úgy tűnt, hogy enyém az egész világ. Ebből eredően könnyen megértem a legjobbakat, akiknek a népszerűsége egyik napról a másikra planetáris méreteket öltött, hogy nehezen viselik el a diadalok terhét, s mert erre senki sem készíti fel őket, még nehezebben találják fel magukat a média megterhelő kereszttüzében.
Mindezen túl mégis nehéz megérteni, hogy a sportolók zöme miért „hülyül meg” a hirtelen jött népszerűség hatására, s nyilatkozataiban vagy tetteiben miért változik meg a felismerhetetlenségig.
Vegyük példának Siniša Mihajlovićot, a fociválogatott szövetségi kapitányát, aki előbb a „himnusz-akcióval” tűnt ki, majd a Wales ellen kivívott első kapitányi győzelme után ultimátumot adott a fővárosi közönségnek, holott maga is tudhatja, hogy vereség esetén Újvidéken is ugyanúgy kifütyülték volna, mint Belgrádban.
Mirko Nišović egykori híres kenus, most a honi szakszövetség elnöke, teljesen szükségtelenül vette magának a bátorságot, hogy lehordta lapunkat, mert szenzációhajhász módon kezeltük a Benedek- és Janić-ügyet, holott inkább elégedett lehetne, mert az amúgy médiaárnyékban levő sportággal valaki egyáltalán foglalkozik, s még véletlenül sem becstelen módon adja közre az általa beszerzett és másokat véletlenül megelőző információt.
Ez a két eset csak kismiska a volt politikus, gyártulajdonos és aktív sportmunkás Nebojša Čovićhoz képest. A C. zvezda kosarazóinak elnöke ugyanis azt tartja, hogy ha a csapata lesz a bajnok, azáltal Szerbiában szebb és jobb lesz az élet. Persze hogy nem lesz, csupán a Zvezda-szurkolók örülnek majd, viszont az örökös kosárlabdabajnok Partizan szurkolói voltaképpen lelkileg rosszabbul élnének.
Nem jár messze Dragan Đilas, a kosárlabda-szövetség elnöke sem, aki a sportág hazai mélypontján, amikor a szövetséget a harmatgyönge válogatott miatt egyre több bírálat éri, szakértő módon kijelenti, hogy Szerbia a jövő évi szlovéniai Eb-n érmet nyer.
A hét nyertese azonban Domagoj Vida eszéki születésű horvát labdarúgó, a zágrábi Dinamo válogatott játékosa, aki tényleg azt hihette, hogy számára már nincs se határ, se szabály, s a klub buszában sört bontott, de csak az első kortyokig jutott, mert az edző azonnal kidobatta, és kivételesen súlyos, 100000 eurós büntetést rótt ki rá.
Ha már annyira szereti a sört, ihatta volna egy eldugottabb helyen, hogy senki se tudja meg. Igen, de abban mi az élvezet? Mint ahogyan annak idején John Lennon is megtarthatta volna magának a véleményét, de nem bírta ki, hogy a New York-i lapoknak ne jelentse ki, szerinte népszerűbb, mint Jézus Krisztus.
