A név ne tévesszen meg senkit, hisz a zentai Báló Andrea lánya az új teniszreménység, aki kizárólag apai kívánságra kapta a Jovana nevet, egyébként a Petőfi Sándor Általános Iskola magyar tagozatán kitűnő tanuló, sporttal pedig három évvel ezelőtt a véletlennek és örökmozgó természetének köszönhetően kezdett el foglalkozni.
Három esztendeje Andrea, egy építési javítás miatt, kőművest volt kénytelen hívni. Nem is volt ezzel gond, a munka jól sikerült, viszont kiderült, hogy a mesterember nemcsak szakmájában jártas, hanem egyebekhez, például a tehetségkutatáshoz is ért. Amíg csinálta ugyanis a magáét, felfigyelt a fürge Jovanára, és azt tanácsolta az anyukának, hogy írassa be teniszre. Mint mondta, neki is van egy teniszező kislánya, Jovana mozdulataiban pedig azt vélte felfedezni, hogy esetleg a teniszben tehetséges lehetne. Andrea megfogadta a tanácsot, s lehet, hogy azon a napon, amikor a jó szemű kőműves tanácsára először látogattak el az Internacionalba, az egyik kevésbé ismert péterváradi klubba, egy nagyszerű sportolói pályafutás kezdődött el.
Jovana már hat tornát nyert meg a korosztályában, ötöt itthon, egyet pedig Budapesten, tehát már a nemzetközi bemutatkozása is megvolt, a múlt héten pedig Versecen indult a 10 évesek országos bajnokságán, és a 40-es mezőnyben, a mama, valamint Branislav Jovanović edző elégedettségére, egészen a döntőig jutott.
– A lányom gyorsan megkedvelte a teniszt. Az ütő lett a legkedvesebb játékszere, amihez egy érdekes anekdota is fűződik. Két éve lehetett, hogy a tévében árvízkárosultak menekülését látta, s rákérdezett, hogy mi az, amit az emberek magukkal visznek. Elmagyaráztam neki, hogy a veszély miatt csak a legszükségesebbet tudták összecsomagolni, csak azt vihették magukkal, amit a legfontosabbnak tartanak. Erre azt felelte, hogy ha itt árvíz lesz, akkor ő csak az ütőjét viszi magával.
Amíg Jovana játékkal pózolt a pályán a fotókhoz, majd serlegei társaságában is csillogott a szeme a kamerába, Báló Andrea a tenisz nevelő hatásáról mesélt.
– Kézilabdázó voltam, s gondoltam, amennyiben Jovana sportra adja a fejét, sokkal kevésbé durva felé irányítom. A tenisz véletlenül, de a legjobbkor és szerintem legjobb választásként jött. Nem arra gondolok, hogy egy sikeres teniszező mennyit kereshet, hisz attól, ha esetleg megvalósulna a pályafutás, mindenképpen még nagyon messze járunk. Nemcsak a mozgás tesz neki jót, hanem a tenisz, sportszerű mivolta révén, jellemformáló is. Kiderült, hogy a lányom tud sportolóként gondolkozni, tudja a pályán, edzéskor és meccsen is használni a fejét, közvetlenségével pedig máris számos barátságot kötött, vagyis nagyon jól feltalálta magát az új közegben. A sportolás máris nagyon sok haszonnal járt, s ha még az eredmények, a sikerek sem maradnak el, annál jobb.
A kis bajnokjelölt a riporteri magnó láttán még megszeppen, de nem annyira, hogy ne válaszoljon a korát és sporttapasztalatát még meghaladó kérdésekre is. Vele beszélgetve nem a jövőbe kell bekukkantani, hisz az titok valamennyiünk számára, viszont élénken meséli, hogy minden tantárgyat szeret, angolt is tanul, a tévében pedig legszívesebben a jó teniszezők meccseit nézi. Volt alkalma, mondja, régi felvételeket is látni, tehát tudja, hogy ki volt Szeles Mónika, és ő pontosan olyan jól kíván teniszezni, mint az egykori újvidéki világelső. Az iskolában is barátkozik, a legkedvesebb társa pedig az edző hasonkorú lánya.
Branislav Jovanović edző egykor a Novi Sad csapatában teniszezett, de aránylag gyorsan belátta, hogy nem fut majd be nagy karriert, mert többek között anyagi téren sem tudta követni az élsport követelményeit, ezért a nevelőmunkára és az üzletre adta a fejét. Mostani klubjában, mondja, sokkal több a szórakozásból teniszezni járó felnőtt, mint a csöppség.
– Azokban az években, amikor Novak Đoković az első nagy sikereit aratta, annyi gyerek érdeklődött a tenisz iránt, hogy egyszerűen nem lehetett mindegyiknek pályát és kellő figyelmet biztosítani. Azóta a dolgok megváltoztak, kevés az újonc, és nagy öröm, ha egy napon olyan tehetség kopogtat be, mint amilyen Jovana. Benne nem volt nehéz felfedezni, hogy kivételes a mozgása, és értelmesen kezeli a dolgokat. Egészen egyszerűen azt jelenti, hogy a teniszhez jó lába és feje van. Mivel úgy tűnik, hogy valamivel kortársai előtt jár, jövőre, amikor tízéves lesz, óvatosan és a versenyek körültekintő megválogatásával elindítjuk a 12 évesek mezőnyében. Azt hiszem, hogy feltalálja magát, másrészt felkerül a hazai korosztályos ranglistára is, amit a tízévesek számára nem vezetnek. Esetében a lelkesedés, a szorgalom, a kitartás és a meglepő komolyság is jelentős tényező. Játszott ugyanis már néhány hosszabb meccset, és a figyelme nem lankadt, végig szépen koncentrált. Ő az a személy, akit nem kell edzésre hajtani. Sose történt meg, hogy rá kelljen szólni, erélyesen utasítani, vagy inteni. Kell ugyan még néhány év, hogy megmondhassuk, igen, belőle nagyon jó teniszező lehetne, ám esetében szívesen tennék kivételt, és úgy fogalmaznák: nem lepődök meg, ha már jövőre sikeres lesz a két évvel idősebbek között. Megemlíteném még, hogy Andrea jó teniszszülő. Számos példát lehetne említeni, hogyan ártottak a felnőttek a terrorizáló hozzáállásukkal a gyermekeiknek, mert gyors sikert akartak mindenáron. Jovana e téren is szerencsés, a megfelelő szülői támogatást és segítséget – s itt nem elsősorban az anyagiakra gondolok, hanem a nyugodt légkörre és a gondviselésre – megadják neki, ami fontos tényező lehet a töretlen haladásra.
Nincs más hátra, mint kivárni, hogy a Jovana névre hallgató magyar kislány miként halad majd a teniszben. És tanácsolni a legközelebbieknek, hogy ne bánkódjanak nagyon, ha mégsem következik egy tündérmesébe illő pályafutás. De ha mégis…
