A múlt tapasztalatai azonban hasznosíthatók. De nem itt, ahol minden egyes új hatalom úgy kezeli a dolgokat, mintha történelem és múlt nem is létezett volna, s éppenséggel minden velük, az új tisztségviselőkkel kezdődne. Ennek eredménye, hogy mindenki újra és újra elköveti a régi hibákat, pontosabban ismétli a gyakorlatot, amely szerint nem vagyunk annyira szegények, hogy ne ígérhetnénk fűt-fát. Időközben a megbízatás elmúlik, jöhet a következő csapat, s kezdődik minden elölről.
Nem csoda ezért, hogy időről időre elhangzik, jövőre kezdődik az országos teniszközpont építése. Hogy hol és miből, arról egy szó sem esik, hisz azonkívül, hogy valahol Belgrádban, semmit sem hallani. Az is véletlenül derült ki, hogy a dúsgazdagnak vélt honi szövetség számlája – a Davis-kupa sikerei állítólag tekintélyes jövedelemmel jártak, érdemlegesre pedig egyetlen petákot sem költöttek – napokon át zárlat alatt volt. Mivel az elmúlt hetekben jelentősebb jövedelem sem lehetett, hacsak valamelyik védnök ideiglenesen át nem utalt némi összeget, és azt majd visszavárja, nehéz megmondani, hogyan és miért történhetett meg a zárlat feloldása. Az egyetlen értelmes magyarázatnak a politikai közbeavatkozás kínálkozik.
S amíg a szövetségnek valójában nincs elnöke, szükségletből pedig több van, mint ígéretből, a szerbiai tenisz lassan elsorvad. Lehet, hogy ez ma még nem látszik, mert Novak Đoković és Janko Tipsarević sikerei, valamint a lányok döntője a Fed-kupában nagyszerű ködfüggönyként működtethető, viszont mégis így van. Tessék például ellátogatni a klubokba, s azonnal megtudható, hogy egyre kevesebb gyerek iratkozik a tenisziskolákba. Ha pedig nincsenek újoncok, akik között esetleg tehetségek is akadhatnak, szó sem lehet a fejlődésről.
Szerbia még egy nagyszerű alkalmat elszalasztott, hogy erős tenisznemzetté váljon. Nem mintha erre különös szükség lenne, semmi baja a taekwondónak sem, de evidens, hogy volt rá lehetőség. De mint annak idején, Szeles Mónika korszakában, a sportág vezetői lélekben kényelmesen hátradőltek, s azt hitték, a tenisz itt majd magától virágzik. Érdekes módon lett is egy új nemzedék. A ma 25–28 éves öt élvonalbeli teniszezőnek azonban nincs méltó utódja. A második oszlopból például egy sem jelzi, hogy képes lenne majd Grand Slam-győzelmekre. Nagy tévedés elvárni a mai két-három szolid 20 évestől, hogy Mónika és Novak nyomdokaiba lépnek. Érdekes azonban, hogy a dolgok ciklikus ismétlődése folytán egészen bizonyosan lesz itt még jeles teniszező. Nem tudni ugyan, mikor, de lesz. Rendszer sem kell hozzá, befektetés és a történelem ismerete sem. Viszont a jövedelmet ügyesen el lehet herdálni, az ígéretek pedig nagyon olcsók.
