A hét derekán a női kézilabda-Eb kapcsán foglalkoztam néhány sor erejéig azzal, hogy Szerbiában milyen a viszony a női sport, meg általában a sport iránt. Papíron és élőszóban minden szép és jó, csaknem eszményi, amikor azonban áttérünk a tettek és tények mezejére, elénk tárul a siralmasnál is csúnyább kép.
Gondolni lehetett, ha már a népszerűnek számító kézilabda sem élvezi a politika és a sajtó tényleges támogatását, vajon mire számíthatnak az itt alig ismert, szinte csak családi körben művelt, ám világszerte tömeges és megbecsült műfajok? Például a show dance, amelyben ugyanúgy rendeznek vb-t, világkupát s hasonló versenyeket, mint bármelyik másik sportban. A beavatatlan azt hinné, Szerbiában ilyesmivel senki sem foglalkozik, s mellesleg a modern tánc több válfaja nem is igazi sport, mint ahogyan itt még véletlenül sem eresztett gyökeret a nagyon hasonló műkorcsolyázás, ritmikus gimnasztika, műúszás s egyebek. Pedig létezik, vannak, akik nagyon komolyan, s mint az alábbiakban kiderül, a legmagasabb szinten foglalkoznak vele. Ha nem így lenne, akkor a modern tánc nemzetközi szervezete honlapján a november utolsó és december első napjaiban Németországban megtartott show dance vb eredményei között nem találnánk meg az újvidéki Dejana Bajić nevét, aki a kislányok 41 fős mezőnyében aranyérmes lett. S itt kezdődik a mese a szerbiai paradoxonról.
Nem elég, hogy a sportág itt alig ismert és nem is tömeges, az a kevés ember, aki működik benne, az sem tud egységes lenni és a közös célért dolgozni. Annak idején megalakult ugyanis a honi szövetség, majd a nézeteltérések sorozata és az emberi gyarlóság miatt két, egymást kizáró szervezetre bomlott. Ennek a következménye, hogy az egyiknek van nemzetközi licence, vagyis tagjai részt vehetnek a versenyeken, de csaknem versenyzők nélkül maradt, a másik viszont nem kaphat engedélyt, mert a nemzetközi szövetség szabályzatai nem irányozták elő, és nem is szándékozzák elfogadni, hogy egy országban két nemzeti szövetség is működjön, de oda pártoltak, szülői döntések révén, a nemzetközi megmérettetésre is érett versenyzők. Így maradhatott volna le Dejana Bajić a nemzetközi szereplés lehetőségéről. Mert született megoldás. Az újvidéki kislányt ugyanis felkarolta a montenegrói szövetség, amelynek szintén van engedélye, de versenyzője nincs. Dejana montenegrói lett, és megnyerte a vb-t, holott, mint mondja, szívesebben versenyezne szülőhazája zászlaja alatt.
Miközben azon töprengek, hogy itt néhány azonos anyanyelvű ember gyűlölködve nem képes szót érteni, amivel külföldre üldözi a tehetséget, néztem az Egyesült Királyság snookerbajnokságát a közép-angliai Yorkban, ahol a közönség csaknem kivétel nélkül a fiatal és tehetséges belga Brecelnek szurkolt az angolok volt világbajnoka, Murphy ellenében, aki ebben, igazi sportember lévén, semmi kivetnivalót nem talált.
