Meglehetősen furcsa volt az ujjatlan pólóban, rövidnadrágban és strandpapucsban megtett piaci bevásárlás után a múlt hétvégén odaülni a tévé elé, és végignézni az alpesisí-világkupa új idényének első versenyeit. A csaknem másfél ezer méteres tengerszint feletti magasságban, három 3000 méternél is magasabb hegycsúcs között, a híres Rettenberg-gleccseren persze más az időjárás, mint a Pannon-síkságon. Hogy ott már beköszöntött a valós tél, azt a második napon tapasztalhattuk, amikor előbb sűrű köd bosszantotta, majd süvítő szél üldözte el a férfimezőny legjobbjait.
Már aki maradt az előző idények legjobbjai közül, és aki hirtelenjében az utánpótlás- vagy tartalék csapatokból felfejlődött hozzájuk, hisz ilyenkor, másfél évvel az olimpia és fél esztendővel a vb után – ami általában a többi sportágra is vonatkoztatható – többen mondanak önszántukból búcsút a versenysportnak, mint más időszakokban.
A tv-néző, amikor a közvetítést nézi, általában nem képes arra, hogy fejben listát készítsen a hiányzókról, esetleg egy-két név ugrik be ilyenkor, s ha a riporter nem tér ki erre a mozzanatra, a többi simán feledésbe merül, és különösen nekünk, kívülállóknak egyáltalán nem hiányzik.
Itt van azonban a világháló, és amikor a keresőbe bekopogjuk a kulcsszavakat, elébünk tárul egy egészen csinos névsor. Kiderül, hogy az alpesi karavánból szép számmal nevezhető meg visszavonuló. Az alábbiak csak az ismertebbek, és a tényleges létszámnak valamivel több, mint felét teszik ki.
Férfiak: Lucas Braathen, Beat Feuz, Matthias Mayer, Johan Clarey, Travis Ganong, Leif Kristian Nestvold-Haugen, Marc Digruber, Mauro Caviezel, Steven Nyman, Matteo Marsaglia, Trevor Philp, Brice Roger.
Nők: Tessa Worley, Nicole Schmidhofer, Ramona Siebenhofer, Nastasia Noens, Marie-Michele Gagnon, Coralie Frasse Sombet, Tina Robnik.
Nem állíthatom, hogy mindezek az ismert sízők valóságos világsztárok voltak, akiknek most a hiányukat érzékeljük, viszont mindkét mezőnyben a felsorolt első három-három versenyző a sportáguk meghatározó egyéniségei közé tartozott, ha nem is folyamatosan, de a pályafutásuk egy időszakában. Elsősorban a svájci Beat Feuz és a francia Tessa Worley tartoztak a nagyok és gyakran megtapsoltak közé. Mégis nem az övék, hanem egy egészen más név okoz némi meglepetést. Lehet, hogy sokan még meg sem ismerkedtek a norvég Lucas Braathen nevével, és már nyugodtan el is felejthetik. Braathen ugyanis a múlt idényben a férfi műlesiklás legjobbja volt, ő vihette haza a szakág kis kristályglóbuszát, de azzal a magyarázattal, hogy nem tud többé megbirkózni a reá nehezedő nyomással, és már nem élvezi a versenyzést, 22 évesen vette a kalapját, és búcsút intett.
Egyre több fiatal sportoló taszítja el magától az élsportolók jól jövedelmező életét, és helyezi előtérbe a lelki nyugalmat. Számukat még nem mérik ezrekben, de éppen a nagy nevek esete mutat rá a profik lelki életének árnyoldalára.
