Korosztályok

Sose tudni, hogy egy ígéretes ifiből kifejlődik-e egy világhírű élvonalbeli sportoló, vagy sem. Legjobb óvatosan jósolni, mert a jugoszláv sport nagy tehetségei esetében annak idején például Szeles Mónika, Vlade Divac vagy Novak Đoković jövőjét taglalva eltaláltuk, hogy nagy csillagok lesznek, mások pedig, noha ugyanakkora vagy hasonló tehetségnek tűntek, mégsem vitték semmire, vagy csak szerény karriert futottak be.

Lehetséges, hogy az ifi a felnőtté válás határán veszik el a sport számára, másik nagyon szépen kezd, de gyorsan eltűnik, harmadik csak közepes szintig viszi, és ott örökre megreked, negyedik meg eljut a csúcsra vagy annak közelébe, de egy-két felcsillanás után kiderül, hogy nem lesz huzamosabb időn át az élvonalban. Ilyesmivel általában egyéni esetben foglalkozunk, ritkább, hogy csoportok vagy egész korosztályok vesznek el, mielőtt képességük akár kis részét is érvényesíteni tudták volna.

A néha felcsillanók, nagyobbára átlagos vagy annál csak valamivel jobb szinten maradók között említhetjük így például a 2010 táján feltűnt ígéretes teniszezőket, akik közül e sorok kedvéért emeljük ki Grigor Dimitrov, Miloš Raonić és Filip Krajinović nevét. A legjobbakkal nem tudtak lépést tartani, talán mert a jóslatok ringató hatására fejükbe szállt a dicsőség, meg a sérülések is esetleg a kritikus pillanatokban szóltak közbe, semmi sem lett abból, hogy berobbanásuk után négy-öt évvel majd fölényesen vezetik a világranglistát. Még jobb példa egy ország egész korosztályának az elvesztésére az ausztráliai ígéretes trió esete. Szinte egy pillanatban tűnt fel Bernard Tomić, Nick Kyrgios és Thanasi Kokkinakis, és elképzelhető volt, hogy együtt törnek be a tenisz világélvonalába. A kezdeti biztató eredmények után azonban csaknem eltűntek. Kyrgios egy szál wimbledoni döntőre vitte, Kokkinakis csak kis tornákon remekelt, Tomić pedig jellemhibás egyénként szerzett „hírnevet”.

Volt a szerbiai tenisznek is egy meglehetősen ígéretes korosztálya. Nem feltételeztük ugyan róluk, hogy olyan jók lesznek, mint a Federert követő Nadal, Đoković, Murray, Wawrinka nemzetközi négyes, amelyik csak azért nem lett ötös, mert szegény Juan Martín de Potro talán csak a sérülékenységével juthat be a rekordok könyvébe. Mi már akkor tudtunk róluk, amikor a világ még Dimitrovéktól volt elragadtatva, ám lassan kiderült, hogy a lehetséges fejődés anyagi oldalán kizárólag az itthoni forrásokra alapozó Györe László, Nikola Milojević, Peđa Krstin és Bobi Janković (van, aki ide sorolja Marko Tepavacot is) mégsem alkot majd egy napon erős Davis-kupa-válogatottat. Egyenként, különösebb eredmények nélkül lemorzsolódtak, az átlagnál többre csak Györe vitte, s vele nem lehetünk elégedetlenek, bár szerettük volna, ha mégis folyamatosan tehetségével arányos eredményeket jegyez.