Már évekkel ezelőtt felröppentek azok a pletykák, miszerint Szaúd-Arábiában sem minden arany, ami fénylik. Azaz igen, de a középtávú előrejelzések azt mutatták, hogy több lesz a cápa, mint a fóka, azaz amennyiben az alternatív energiaforrások térhódítása miatt kisebb lesz a kereslet a kőolaj iránt, bizony a többezres királyi családban nehézségek mutatkoznak majd a milliárdos hercegek apanázsával.
Ezt a tendenciát érdekesmód nem az Arab-félsziget messze legnagyobb és legerősebb országa ismerte fel először, hanem tunyaságukban úgy gondolták, a fekete arany örökös jólétet hoz majd nekik. Nem tettek semmit az emberi jogok terén, ott még le-lenyisszantják a tolvaj kezét vagy a súlyosabb bűnöző fejét, és a nők egyenjogúságának még a hírét sem akarták meghallgatni. Mindezért csak a stratégiai partner, az USA fújta a szaúdi vitorlákba a szelet, ám kiderült, hogy a jövőben ez nem lesz elég.
Az ország jobb nemzetközi megítélésén tehát javítani kellett, így például már a nők is vezethetnek gépkocsit. Nyitnikék! Igen ám, de mely ágazatban?! A turizmus terén nincsenek olyan kapacitásaik, mint például az Emírségeknek, amelynek két városa, Dubaj és Abu-Dzabi immár a luxusturizmus fogalmává vált, az ipar nyilván nem ott keresi az olcsó munkaerőt, s a kőolajon kívül csak homok van. De akkor mi?
Újat nem találtak ki. Látták, hogy Katarnak egy foci-világbajnokságot is sikerült megvennie, s ha a büszke angolok hagynák, az élvonal összes csapata nyilván már arab kézben lenne. A sport tehát adott volt, és a koronaherceg, Mohammed bin Szalman a Vision 2030 programjában fontos elemként kezeli az angolul sportswashingnak nevezett folyamatot. Ezért fektettek dollármilliókat a dzseddai Formula–1-es nagydíjba, szponzoráltak számos fontos krikettversenyt és részben az egyik legnevesebb golfversenyt, a LIV Tourt, kínálták a lósport legnagyobb díját, a húszmilliós Saudi Cupont, illetve ezért vette meg egy szaúdi konzorcium a Newcastle Unitedot. Az ország 2029-ben az ázsiai téli játékokat mesterséges körülmények között létrehozott sí- és jégközpontban rendezi majd meg, bár a játékokra tervezett ötszázmilliárd dolláros (!!!) megaváros ellen számos környezetvédelmi szervezet tiltakozott már. A végső cél egy szaúdi olimpia, amelyhez a következő lépés a 2034-es Ázsia-játékok, illetve egy Görögországgal és Egyiptommal közös, 2030-as futball-világbajnoksági pályázat. Ezért vásárolják meg a szaúdi focicsapatok őrült összegekért a nevükben jól csengő, de nagyrészt kiöregedett játékosokat, de immár nem titok, hogy az európaiak nem elégedettek a helyzetükkel, mert Szaúd-Arábiában van még mit tanulni az elkényeztetett focisztárokhoz való hozzáállás terén. Más szaúd-arábiai életminőséget vártak, és nehezükre esik nekik napi három órát az autóban tölteni. Az angol Jordan Henderson így fél év után elhagyta szaúdi klubját, és a holland Ajaxhoz igazolt, valamint a hírek szerint a világbajnok francia Karim Benzema is a távozást fontolgatja.
Térjünk azonban a Dakar-ralira, amelyet idén az ötödik alkalommal rendeztek meg Szaúd-Arábiában. Az eseménnyel kapcsolatban továbbra is az a fáma, hogy az egész autó-motoros világ szeme rajta van ezen az egyedülálló ralin, de tartok attól, hogy az emberek és a média figyelme is lankad, hiszen már 2020-ban megdöbbent a világ, amikor a páratlan szépségű (és nehézségű) Dél-Amerikából átköltöztették a versenyt. Emlékszünk még arra, hogy Chilén kívül Argentínában, Bolíviában és például Peruban is folyt a flúgos futam, és a páratlan Atacama-sivatag mellett pampákon, mocsaras tájakon és szédítő magasságokban is versenyezni kellett, hihetetlenül izgalmassá téve azt az eseményt, amelyet egyébként így is álmodtak meg a szervezők.
Csakhogy pénz beszél, kutya ugat. Szaúd Arábia 15 millió dollárt fizet a Dakar-raliért Chile „rongyos” 3 milliójával szemben, s a Dakart 2019 óta irányító David Castrera és csapata hiába tesz meg mindent, hiába találnak ki például 48 órás szakaszt, hiába tesztelik a hidrogénmeghajtású, elektromos vagy hibridautók eredményeit, figyelembe véve a műszaki megbízhatóságot, az energiafogyasztást és a szénlábnyomot, ezek mind csak a nagy autógyártók javát szolgálják, amelyek hozzáférnek a teszteredményekhez, nem pedig a versenyt élvezni kívánó nézőket, akik továbbra is gyakorlatilag annyit látnak az egészből, hogy ott valami bolondok a végtelennek tűnő homokban hasítanak.
Ezen persze a szaúdiak is enyhíteni szeretnének, így például a 2024-es Dakar autós győztese, Carlos Sainz is agyba-főbe dicsérte a pozitív változásokat Szaúd-Arábiában, s nyilván marketingértékű az is, hogy egyre többet emlegetik Dania Akeel nevét is, aki az első szaúdi női pilóta a Dakaron. Annyi csupán a szépséghiba, hogy Dania gyakorlatilag nem Szaúd-Arábiában él…
Nagy kérdés, hogy mennyire vehető meg egy ország jó híre. Sejthetjük, hogy van annyi pénz, attól még azonban unalmasak az ottani Dakar-ralik, de a hivatalos megindoklás szerint ott nem kell tartani „terrorveszélyről”, mint Észak-Afrikában. Ez is szempont, csak egy kicsit sántít. De a puha és a kemény hatalom elméletét a nyolcvanas években kidolgozó Joseph Nye (korábban az USA nemzetközi biztonsági ügyekért felelős védelmi miniszterhelyettese), a legnevesebb amerikai egyetemek professzora is presztízsprojektnek tekinti a nagy sporteseményeket, amelyek a rendező országról szinte biztosan pozitív véleményeket hoznak…
