Sokszor lett volna lehetőség arra, hogy a tenisz talán minden idők három (itt születési sorrendben felsorolt) legnagyobbját, Roger Federert, Rafael Nadalt és Novak Đokovićot időnap előtt elbúcsúztassuk. A karrier második vagy jócskán elhúzódó utolsó szakaszának ugyanis általában az a velejárója, hogy a sportoló eredményessége mérséklődik, a győzelmek száma megritkul, a sajtóértekezleteken pedig egyre gyakrabban hangzik el a visszavonulásra utaló kérdés. Így történt ez Federer, Nadal és Đoković esetében is, ők azonban a sérülések, műtétek és az ezekből adódó akár hosszabb kényszerpihenők után is képesek voltak a visszatérésre, és a tőlük elvárható magas szintű játékot produkálva egyre csak halogatták a sportolói nyugdíj, a versenysporttól való búcsú pillanatát.
Federer esetében úgy tűnt, hogy nem sokkal a 30. születésnapja után, egészen pontosan egy hónappal a 31. előtt már távozni készül. Kilenc egymás utáni serleg nélküli Grand Slam-torna után ugyanis 2012-ben nyert Wimbledonban, ami az akkor abszolút csúcsot jelentő 17. nagy trófeája volt, de sérülékeny térde miatt nagyon közelinek látszott a búcsú napja. Volt is benne logika, hisz a svájci pályafutása csúcsán járt, és senki sem jósolta, hogy csúcsait bárki is megdönthetné, még az akkor 11 nagy serleget nyert Nadal és a csak 5-nél tartó Đoković sem. Federer a következő négy évben semmit sem nyert, Nadal 3-at, Novak pedig 7-et, és 29-30 évesen is még csak 14, illetve 12 nagy serlegnél jártak. Láss csodát, Federer a 36. és 37. évében még három serleget kaparintott meg, majd 38 évesen döntőt játszott Wimbledonban, 40 évesen pedig negyeddöntőt ugyanott.
Egyelőre Nadal és Đoković szintén a 37. évben nyerték el az utolsó nagy serleget, időközben pedig a trófeák száma tekintetében mindketten felülmúlták a svájcit. Nadal sem nyert a 2022-es Roland Garros óta, ráadásul sérülés miatt a négy legutóbbi nagy tornán nem is indulhatott. Ha az idén nem lesz ott Párizsban sem, nyugodt lélekkel aláírhatjuk az ő karrierjének végét is.
Đoković, aki a 30. születésnapja után hihetetlen 12 nagy serleget nyert, egy ideje már csak a GS-tornákra összpontosít, itt-ott sikeres az 1000-es viadalokon is, és a sikertelen riói felvonás után a fejébe vette, hogy még szerezhetne olimpiai aranyat, ami az ő mércéi szerint hazafiassága megkérdőjelezhetetlenségét jelentené. Az Indian Wells-i gyors búcsúnak ezért nincs jelentősége. Ha viszont sem a Roland Garroson, sem Wimbledonban, sem pedig az olimpián nem nyerne, oda jutnánk, hogy a nagy trió egyike sem tudta becsapni a könyörtelenül pergő éveket, és mindhármuknak a 37. volt a pályafutás utolsó igazán nagy esztendeje.
