2024. július 30., kedd
PÁRIZS – OLIMPIA 2024

Nyögvenyelős szerb rajt

A címvédő szerb férfiválogatott csupán egy góllal, 16:15-re verte meg Japánt a vasárnapi nyitófordulóban. Az évek óta a sötét ló szerepében tetszelgő ázsiaiak nem adták könnyen a bőrüket, a lefújásig kőkemény ellenfélnek bizonyultak. Uroš Stevanović együttese viszonylag jól kezdte az összecsapást, előbb 2:0-ra, majd 4:2-re is vezetett, jelentősebb különbséget azonban nem dolgozott ki, a japánok leginkább pazar előnykihasználásuknak köszönhetően minduntalan felzárkóztak.

A játékvezetők nem nagyon díjazták Jakšićék megmozdulásait, a rivális sorra kapta a fórokat és az ötmétereseket, így egészen a végjátékig partiban maradt. Az utolsó játékrésznek 12:11-es szerb vezetés mellett lódultak neki a felek, Mandić bombáival hiába szerzett kétgólos előnyt az aktuális olimpiai bajnok, japán egy perc leforgása alatt egyenlített, és újra nyílttá tette a küzdelmet. A győzelem sorsát végül a már addig is klasszis teljesítményt nyújtó balkezes döntötte el, aki 95 másodperccel a végső dudaszó előtt zsinórban negyedik góljával diadalhoz segítette csapatát. Stevanovicék kedden Ausztráliával meccselnek.

A magyar férfiválogatott vasárnap este a házigazda franciák ellen kezdett.

A magyar lányok 10:8-ra kikaptak a hollandoktól az 1. fordulóban. A Mihók Attila és Cseh Sándor vezette együttes a kezdeti bizonytalanság után a hajrára összekapta magát, és a végjátékra tette igazán izgalmassá a találkozót. Kevesebb mint egy perccel a vége előtt még 8:8-as döntetlen állt az eredményjelzőn, a hollandok az utolsó pillanatokban diadalmaskodtak.

Nyitókép: Közel volt a szerb fiaskó (Fotó: Beta/AP)