2024. szeptember 14., szombat

Alonso szerint az Aston Martin a jövő csapata

A kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso szerint az Aston Martin lett „a jövő csapata” azután, hogy szerződtette Adrian Newey-t. A 43 éves spanyol versenyző a hétvégi Azeri Nagydíj helyszínén arról beszélt, hogy az F1 legjobb tervezőjének tartott brit szakember leigazolásával, valamint a 2026-tól életbe lépő új szabályokkal az istállóé a jövő. „Nagyszerű plusz ő a csapatnak. A bejelentés után azonnal írtam neki, de szerintem mindenki más is. Nagyon szerettem volna vele dolgozni” – mondta a veterán pilóta, akit Newey korábban „ősellenségének” nevezett amiatt, hogy aktuális csapatával mindig igyekezett borsot törni az általa tervezett versenyautókat vezetők orra alá. A 65 éves, jelenleg még a címvédő Red Bull alkalmazásában álló brit szakember márciusig nem kezdheti el a munkát új csapatánál, így a jövő évi autókra kevés ráhatása lesz, az F1 szabályrendszere ugyanakkor 2026-tól jelentősen megváltozik, így az új korszakot már egy teljesen Newey tervezte géppel kezdheti majd meg az Aston Martin. Newey májusban jelentette be, hogy 19 esztendő után elhagyja a világbajnok Red Bullt, mert új kihívást akar keresni. A szakmája legjobbjának tartott tervező autói összesen 25 egyéni és konstruktőri világbajnoki címet hoztak a Williams, a McLaren és a Red Bull csapatainak.

NORRIS KEDVEZMÉNYEZETT A MCLARENNÉL
Az egyéniben és a konstruktőrök között is a világbajnoki címért csatázó McLaren bejelentette, hogy a szezon hátralévő részében a brit Lando Norris lesz a kedvezményezett a csapaton belül az ausztrál Oscar Piastrival szemben. A wokingi istállónál egészen mostanáig egyenlően kezelték versenyzőiket, aminek egyik negatív eredményeként a legutóbbi, monzai futamon a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc megtréfálta az első két helyről induló mclarenes pilótákat, és megnyerte a versenyt. Piastri a rajt után nem sokkal megelőzte az élről startolt Norrist, aki mellett a monacói is el tudott menni, a folytatásban pedig jól taktikázva Piastrit is maga mögé utasította. Az egyéni pontversenyben második helyen álló Norris 62 ponttal van lemaradva az élen álló, címvédő holland Max Verstappentől (Red Bull), a negyedik Piastri pedig 106-tal. A csapatversenyben a McLaren ugyancsak második, mindössze nyolc pont a hátránya a Red Bull-lal szemben. Az egyéni pontversenyben még 232 pont szerezhető idén. „Hihetetlenül elszántak vagyunk a győzelemre, ugyanakkor megfelelő módon akarunk nyerni” – nyilatkozott a BBC-nek Andrea Stella csapatfőnök. – Landót fogjuk támogatni, de egyúttal úgy szeretnénk ezt megtenni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen feladnunk alapelveinkből. A legfontosabb az, hogy mindig a csapat érdeke az első. A sportszerűség nagyon fontos számunkra, és mindkét versenyzőnkkel korrektek szeretnénk lenni.”

Stella azt is elmondta, hogy mindkét pilóta elfogadta a döntést, és megértette, hogy a csapat el akarja kerülni a monzaihoz hasonló eseteket. „Nagyon együttműködőek voltak. Amikor megkérdeztem Oscart, hogy szükség esetén képes lesz-e lemondani a győzelemről, azt válaszolta, hogy roppant fájdalmas lesz, de ha az a jó megoldás, akkor megteszi.”