A nyári olimpiát megelőzően sokan nem gondolták volna, hogy a szerb férfivízilabda-válogatott a címét másodszor megvédve zsinórban harmadik aranyérmét is bezsebeli Párizsban. Az Uroš Stevanović vezette együttes nemcsak a külföldi szakembereket, hanem, mint néhány héttel a játékok után kiderült, a hazai „háttérhatalmat” is alaposan meglepte.
A Szerbiai Vízilabda-szövetség 2018-ban kinevezett elnöke, Viktor Jelenić a viadal során mindössze egyszer, az amerikaiak ellen megnyert elődöntőt követően szólalt meg nyilvánosan: „A játékoknak még nincs vége.” Hogy a szövetség első embere akkortájt nem csupán a párizsi történésekre gondolt, csak néhány hete, egy vele készült beszélgetés alkalmával derült ki. „Az olimpia ideje alatt Belgrádban is komoly játszmák folytak. Neveket inkább nem említenék, ám néhányan alighogy kimásztak a medencéből, máris úgy gondolták, hogy alkalmasak a szövetség irányítására, és mindent meg is tettek annak érdekében, hogy suttyomban átvegyék a hatalmat. A döntőt még le sem fújták, ők már kiosztották a szerepeket. Felvették a kapcsolatot a klubok vezetőivel, arra készültek, hogy Stevanovićtyal együtt engem és a teljes vezetőséget lecserélik. Meg kellett volna várni az utolsó sípszót! Annyit tanácsolnék nekik, hogy egyelőre foglalkozzanak csak a saját egyesületükkel, tanuljanak, és csak aztán fontolgassanak komolyabb célkitűzéseket. 18 hónapom maradt az elnöki székben, büszke vagyok rá, hogy a vezetésem alatt a szövetség nemcsak eredményességben járt az élen, de pénzügyileg is stabilizálódott” – mondta akkor Jelenić, majd hozzátette, Aleksandar Šapićtyal korábban három egyesületben és a válogatottban is együtt játszottak, öt évig szobatársak voltak, ennek ellenére az utóbbi tizenkét évben nem beszélnek a Novi Beograd teljhatalmú urával. Utóbbi megjegyzésével nyilvánvalóvá vált, hogy ki tervezett puccskísérletet, meg az is, hogy a szerb pólós színtéren – a szokások szerint – továbbra sincs minden rendben, sőt…
Az utóbbi időszak gyalázatos állapotának talán a Partizan évek óta tartó agóniája a legjobb példája. A fővárosi alakulat a Pro Recco és a zágrábi Mladost mellett a pólótörténelem legsikeresebb egyesülete, kiváló iskolával rendelkezik, a korosztályos és a felnőttválogatott gerincét adó játékosok mindig is a fekete-fehérektől kerültek ki, a náluk folyó munka legendássá vált Európa-szerte. Aztán a hatalomváltással (és a Novi Beograd fellendülésével is) kezdtek megsokszorozódni a problémáik, ami tavaly júliusban csúcsosodott ki, amikor a Banjica uszodáját anyagi okok miatt bezárták, a Partizan fennmaradása pedig mások jóindulatától függött. Áprilisban aztán rendeződni látszott a helyzet, a pólósok visszatérhettek saját medencéjükbe, az intézmény milliós adósságai azonban nem tűntek el, a hóhér pallosa továbbra is ott lóg a fejük felett, és bármelyik pillanatban lecsaphat. (Persze, könnyebb volt az élet, míg a vezérkar inkább a fekete-fehéreket támogatta, utópia azonban azt gondolni, hogy akármelyik klub – főleg vízilabda – önerőből fenn tud tartani egy sportkomplexumot.)
A Novi Beograd vagy inkább Šapić szerepét a kulisszák mögötti válságban Dušan Mandić esete is hűen tükrözi. Nem véletlen, hogy a csapattól viharos körülmények között távozó klasszis nem fogott kezet Gangulával a párizsi aranyérmesek ünnepélyes fogadásakor… Aki Šapićhoz hasonlóan jár el az általa képviselt, valamikor talán szeretett sportág jelenkori egyik legjobbjával, az bármilyen gaztettre képes.
Aztán az átigazolási időszak alakalmával az is kiderült, a vezetőség a Radnički segítségével törvényes eszközökkel – a kirakatban legalábbis – ott igyekszik visszavágni az újbelgrádi alakulatnak, ahol csak tud – a kragujevaciak alaposan megtizedelték a Novi Beograd játékoskeretét. Živko Gocićék azzal takaróznak, hogy fiatalítani kell, új alapokra helyezni a munkafolyamatot. Ami igaz is, de talán nem egy nagyjából öt éve fennálló egyesület esetében, amely továbbra is arra alapoz, hogy a Partizan és Crvena zvezda fiatal tehetségeit elharácsolva törjön babérokra a hazai és az európai színtéren egyaránt.
Külső szemlélő számára mindez csak a felszín, a mélyben valószínűleg sokkal több turpisság lakozik, aminek java részére nyilván soha nem derül fény. Annyit azonban le lehet szögezni, hogy az alantas játszma még most sem ért véget, happy end biztosan nem lesz, és az ártatlan mellékszereplők, ez esetben a játékosok és az edzők isszák meg a levét.
