Százhuszonöt éve, 1897. június 13-án született Turkuban minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, a kilencszeres olimpiai bajnok finn Paavo Nurmi. Tizenegy évesen kezdett rendszeresen futni, három évvel később már tíz percen belül teljesítette a 3000 métert.
Edzéseit példaképe, az 1912-es stockholmi olimpia háromszoros győztese, Hannes Kolehmainen irányította. Nurmi felkészülési módszereiről ellenfelei később sem sokat tudhattak meg, egyesek szerint naponta kétszer, mások szerint négyszer tartott edzést, megint mások annak a kevéssé valószínű változatnak a hívei voltak, hogy késő ősztől kora tavaszig egyáltalán nem is futott. Az élvonalba 23 éves korában, az 1920-as antwerpeni olimpián robbant be. Tapasztalatlansága miatt 5000 méteren még a francia Joseph Guillemot mögött ért célba, de aztán győzött 10 000 méteren, megnyerte a 8 kilométeres mezei futást, és ebben a számban a finn csapat tagjaként is első helyezést ért el. A „csodafutó” a következő években több távon is megpróbált világcsúcsot elérni, és törekvéseit 1921-ben koronázta siker: 10 000 méteren futott világrekordot, ezt a következő évben a 2000 méteres és az 5000 méteres csúcs követte. Az 1924-es párizsi olimpián ismét bizonyítékát adta kivételes képességeinek: öt aranyéremmel tért haza. Szinte felfoghatatlan módon 1500 és 5000 méteren is olimpiai rekordot futott, mégpedig úgy, hogy a rekkenő kánikulában rendezett két futam között csak fél órát pihent, s nem talált legyőzőre 3000 méteren, a mezei futás egyéni és csapatversenyében sem. Legnagyobb felháborodására az egészsége miatt aggódó sportvezetők nem engedték rajthoz állni 10 000-en. Csattanós válaszként az ötkarikás játékokról hazatérve olyan világcsúcsot repesztett ezen a távon, amelyet a többiek tizenhárom éven át csak ostromolni tudtak. (Sőt, a legenda szerint a döntővel egy időben ő egyedül futott a gyakorlópályán, és fél perccel jobb időt ért el, mint győztes honfitársa, Ville Ritola.) Az 1928-as amszterdami olimpia – akkor még nem sejtette, hogy számára ez lesz az utolsó – egy arany- és két ezüstérmet hozott számára: 10 000 méteren állhatott fel a dobogó legfelső fokára, 5000 méteren, illetve 3000 méteres akadályfutásban második helyezést ért el.
A világ egyik legnépszerűbb, egyben legszerényebb sportolója legfájóbb vereségét a sportpályán kívül szenvedte el. Úgy tervezte, hogy indul az 1932-es Los Angeles-i ötkarikás játékokon, és a maratoni futásban teszi fel a koronát pályafutására. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nagy hatalmú elnöke, a svéd Sigfrid Endström azonban elérte, hogy Nurmit nyilvánítsák profinak, mert 1931-ben egy versenyen 250 dollár pénzdíjat vett át. A farizeusi döntést a fellebbezések nyomán sem változtatták meg, Nurmi hiába utazott el az olimpiai faluba, hiába kérte ezt petícióban a maratoni futás valamennyi résztvevője, nem engedték rajthoz állni. Hazájában „nemzeti amatőrként” még indult versenyeken, utoljára 1934 szeptemberében 10 000 méteren állt rajthoz – ezen a távon 14 éves pályafutása során végig veretlen maradt. A futástól nem szakadt el végleg, több alkalommal is részt vett jótékonysági célú versenyeken, utoljára 1966-ban a New York-i Madison Square Gardenben.
A 9 olimpiai arany- és 3 ezüstérem mellett nevéhez 25 egyéni és 2 váltóvilágrekord fűződik. A mai napig ő az egyetlen futó, aki egyidejűleg tartotta az egy mérföld, az 5000 és a 10 000 méter világcsúcsát. A világon eddig összesen kilenc atléta volt egyszerre 5000 és 10 000 méteren is az IAAF által elismert világcsúcstartó, közülük Nurmi 2849 napon át tartotta a rekordot, ezt csak 2012-ben szárnyalta túl az etióp Kenenisa Bekele. Nurmi élete a futás volt, de verseny közben úgy látszott, hogy szenvedély és érzelem nélkül versenyez, szeretett győzni, de soha nem mosolygott. Minden idők egyik legeredményesebb sportolóját csak az 1952-es helsinki olimpián láthatta újra a világ, amikor a hazai közönség hatalmas üdvrivalgásának közepette az 55 éves sportember gyújtotta meg az olimpiai lángot.
Az üzleti életben építőiparral és részvénykereskedelemmel foglalkozott, ruhaboltja is volt, amelyet főként azért kerestek fel a vevők, hogy láthassák a tulajdonost. Finnország egyik leggazdagabb embere lett, hazájában az első orvosi mentőautókat az ő anyagi támogatásával szerezték be.
A „repülő finn” 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben. Állami temetést kapott, szobra a helsinki olimpiai stadion előtt áll, az euró bevezetése előtt arcképe díszítette a tízmárkás finn bankjegyet.
