„Hol tanult meg ilyen jól úszni? A vízben, felség…” A kérdést a görög király tette fel 1896-ban, a szellemes választ pedig az újkori olimpiák első magyar bajnoka, Hajós Alfréd adta. A királyi palotában tartották a fogadást, előtte már megkapta a bajnokoknak járó olajágat és persze mindkét aranyérmet, ami akkor még ezüst volt.
A maratonfutás egyébként már csak a hagyományok miatt is „szentnek” számított a görögök számára. Többek között egy borbély életre szóló ingyenes borotválkozást, egy csokoládégyáros tíz mázsa édességet ígért, egy szabó pedig vállalta, hogy a bajnokot élete végéig ellátja ruhával, az olimpia mecénása, Georgiosz Averoff a lánya kezét és egymillió drachmát ajánlott fel a reménybeli görög olimpiai győztesnek, aki az előbbit nős lévén nem fogadhatta el, de a pénzt és egy juhnyájat annál inkább…
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a görög diplomata, Demetriosz Vikelasz vezetésével 1894. június 23-án alakult meg Párizsban, s a testület úgy döntött, hogy az új olimpiákon valamennyi nemzet sportolói részt vehetnek. A görög hagyomány miatt az első versenyeket Athénbe, a következőt Pierre de Coubertin báró tiszteletére Párizsba tervezték, majd négyévenként más-más ország nagyvárosába. A mozgalom jelszavát a pacifista Didon atya fogalmazta meg: Citius, altius, fortius, azaz gyorsabban, magasabbra, erősebben.
Több mint 1500 év elteltével, a „sötét középkor” szellemisége után, 1896. április 6-án került sor az első újkori olimpiai játékok hivatalos megnyitójára Athénban. Tizennégy nemzet (Ausztria és Magyarország, bár monarchiát alkottak, külön-külön indult), 241 férfi versenyző jelenlétében I. György görög király ünnepélyes keretek között 60 000 lelkes néző üdvrivalgása közepette a márványstadionban tartotta meg lelkesítő üdvözlőbeszédét. A versenyzők 8 napig, 9 sportág (atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, úszás, vívás) 43 versenyszámában vetélkedtek; az eredeti programban szerepelt az evezés is, de az időjárás miatt elmaradt.
Magyarországon a XIX. század végére létrejöttek a sportmozgalomban azok a szakmai és társadalmi előfeltételek, amelyek a nemzeti olimpiai mozgalom kialakulásához szükségesek voltak. A Magyar Olimpiai Bizottság 1895. december 19-én alakult meg, a nemzeti olimpiai bizottságok közül ötödikként a világon, a francia, a görög, az ausztrál és az amerikai bizottság után. Magyarország az olimpizmus egyik úttörője volt, még arról is szó esett, hogy helyszínt ad az első olimpiának. Az első játékokon Magyarországot hét férfi sportoló képviselte, akik a nemzetek végső pontértéktáblázatán a 6. helyen végeztek: Dáni Nándor, 800 méter síkfutás – ezüstérem (2:11,8), Hajós Alfréd, 100 méter gyorsúszás – aranyérem (1:22,2), 1200 méter gyorsúszás – aranyérem (18:22,2), Kakas Gyula, torna: korlát, lólengés, nyújtó, ugrás – helyezetlen, Kellner Gyula, atlétika, maraton – bronzérem (3:06:35,0), Szokolyi Alajos, atlétika, 100 m síkfutás – bronzérem (12,6), hármasugrás – 4. (11,26 m), Tapavicza Momcsilló, tenisz egyes – bronzérem, birkózás, kötöttfogás – 4., kétkaros súlyemelés – 6., Wein Dezső, torna: gyűrű, korlát, nyújtó, ugrás – helyezetlen.
„Az atléták már befejezték a versenyüket, amikor az úszók 1896. április 11-én a Zea-öböl 10-12 fokos vizében nekivágtak a távnak. Nem volt feszített víztükör, hanem tengeri úszás várt rájuk – emlékezett vissza versenyére Hajós önéletrajzi könyvében. – Amikor elértem a félkör alakú öbölt, ott már vagy 40 ezer néző (!) gyűlt össze, akik fagyoskodva és türelmetlenül várták a verseny kezdetét. A 100 méteres úszás starthelyét és célját mélyen az öbölben, bójákra kifeszített kötelek jelezték. A pálya szakszerűtlen, primitív volt. Balra tőlem az amerikai Williams, jobbra az osztrák Herschmann. Egy pisztolylövés: start! Nem éreztem a víz borzalmas, velőig ható hidegét, észre sem vettem, hogy a vízben lehorgonyzott kötél lehorzsolta a mellemet, és hogy a nézők egyre hangosabb lármája jelzi, hogy beúsztunk a célba… Zito i Hungaria! Éljen Magyarország! – mondta, üvöltötte a műsorközlő a célba érkezés után, hogy aztán a zenekar rázendítsen az osztrák himnuszra. Amikor rájöttek a tévedésre, abbahagyták, a helyszínen lévő magyarok pedig a magyar Himnusz dallamaival ünnepeltek. Győztem! Győztem!”
Ahogy Hajós hazatért Zimony felől, vonaton, a Keleti pályaudvaron lelkes ünneplés fogadta, és a tömeg a vállán vitte ki az előcsarnokból. Egyik első útja a Műegyetemre vezetett. Diáktársai lelkesen ünnepelték, Ilosvay professzor azonban lehűtötte lelkesedését, és azt mondta neki, nem érdeklik a legendái, és az sem, hogy mennyit ugrott. Nem úszott, ugrott. Hajós két hónapig csak a tanulással volt elfoglalva, hogy felkészüljön a vizsgájára. Amikor erre sor került, a társai síri csendben figyelték. Felkészült a legrosszabbra, a professzor közönyösen tette fel a kérdéseit, amelyekre ő rendre válaszolt. Ezek után a professzor beírt valamit a könyvébe, aztán két kézzel kezet rázott vele, és gratulált az olimpiai bajnoki címeihez!
