A picigeneseknek a természet sem parancsolhat

A zentai Halászcsárda lelkes sportolóinak jöhet eső, jöhet szél, jöhet ősz és tél, a kemény magot semmi sem tántorítja el a helyiek különleges játékától, a picigentől. Az idén immár 34. alkalommal rendezték meg a joggal picigen-világbajnokságnak nevezett versenyt. Azért joggal, mert csak ebben a Tisza-parti városban rúgják egymás térfelére a labdát a résztvevők háló nélkül, s bár a Zentára tévedőknek időnként el kell magyarázni, hogy nem hagyományos lábteniszről van szó, a játék egyszerűsége miatt mindenki gyorsan elfogadja a szabályokat. Elég egy homokba vagy puha földbe rajzolt téglalap, egy labda, két páros, s kezdődhet is a csata.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a kitartó picigenesek szezonja nem zárul le a nyár elvonultával, s azok, akik nem is látogatnak el a helyszínre, a legnagyobb közösségi oldalon gyakran januárban és februárban – a tél kellős közepén – is láthatnak képeket a felkészülési időszak hősies küzdelmeiről. Olyasmi ez, mint a futball világában az európai topligákban szereplő csapatok ázsiai vagy észak-amerikai túrája, a rengeteg edzés és komoly munka pedig itt is meghozza a gyümölcsét.

A hosszúra nyúló, gyakran soha véget nem érőnek tűnő előkészületek célja, hogy az idény legfontosabb szakaszában, július végén, augusztus elején, megfelelő produkció kerüljön pályára. A zentai Halászcsárdán a nyár kétségkívül leglényegesebb eseménye a picigen-világbajnokság, melyet évről évre nagy érdeklődés övez. S bár való igaz, hogy a 2016. évi, rekordszámú résztvevő (42 pár) valamelyest megcsappant, az idén is szép számú sereg gyűlt össze a küzdőtéren. A július 28-ától augusztus 3-áig zajló megmérettetésre a felnőttek kategóriájába 19, a serdülőkébe pedig 14 páros jelentkezett. Szombaton hiába szakadt le az ég a város felett, a picigenesek fittyet hánytak a veszélyre, s zavartalanul lejátszották a 2019-es bajnokság fináléjait is. A rögös út legvégén a fiataloknál a Tóth Mélykúti Dávid–Pék Zalán kettős diadalmaskodott, miután a döntőben óriási csatában, szetthátrányból fordítottak a Simić–Marković duó ellen, és 2:1-re nyertek. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a 12 éves Sándor Csanád és két évvel fiatalabb társa, Tornai Lázár állhatott fel, ők a bronzéremért a Popović–Vučurović rivális párost győzték le.

A nap csúcspontjához, a felnőttek mindent eldöntő mérkőzéséhez közeledve egyre nagyobb tábor gyülekezett a ring körül, a nézősereg száma pedig megközelítette a 200 főt. Persze biztosan volt olyan is, aki inkább a döntő előtti tombola miatt foglalt helyet a lelátón. A helyszínen egy valódi dobelőadás emelte az esemény színvonalát, nem sokkal később pedig egy rögtönzött audiofelszerelés segített a nyeremények kisorsolásában. A semmiből elővarázsolt mikrofonnak és hangfalnak a vb szponzorai is örültek, hiszen mindenki tisztán és érthetően hallhatta, hogy melyek azok a cégek és kik azok a magánszemélyek, akik nélkül a verseny nem lett volna ugyanaz. Az ajándékok átadása után már épp úgy tűnt, hogy az égiek jobban szerették volna vasárnapra halasztani a döntőt, de a sportolókat nem cukorból teremtették, így az eső közepette elrajtolt a nagy hajrá. Valószínűleg még a fentiek is megijedtek az óriási lelkesedéstől, és már a szoros első szett végére kiderült az ég. A többnapos csatározáson a fináléban a címvédő páros, a zentai Milanović Igor és a magyarkanizsai Miroslav Onjin mérte össze erejét a tapasztalattal bővelkedő Sóti Mihály–Zavišić Veselin kettőssel. A tusa elején jóval koncentráltabbnak tűnt Sóti és Zavišić, ám hiába volt náluk a vezetés, a legvégén a címvédő nevetett. A második szettben Onjinék hamar jókora előnyben találták magukat, amit nem is szórakoztak el, a harmadikban pedig már rutinosan játszottak, így végül 3:0-ra megnyerték az idei viadalt. A bronzot a felnőtteknél Kontić és Mijatov vehette a nyakába.

A sportszerű próbatételen minden dobogós érmet és ajándékcsomagot kapott, így talán a 69 évesen is rettenthetetlen Sóti Mihály is mosolygósabban zárta a hétvégét, még ha az ezüstérem okán láthatóan kissé csalódott volt. A vándorserleg egy évig biztosan a Milanović–Onjin párnál marad, jövőre azonban biztosan új kihívóik akadnak. Az újabb siker után Milanović Igort arról kérdeztük, mit tesznek annak érdekében, hogy a picigen továbbra is a zentai nyár egyik stabil programja maradjon: „Az idén sokáig nem kedvezett nekünk az időjárás. Magas volt a Tisza vízállása, sok volt a szúnyog, így az is nagy szó, hogy a felnőttek kategóriájában 19 páros nevezett be. Az utánpótlással nagyon elégedettek vagyunk, évek óta komolyan játszanak a gyerekek, és ez a 14-es létszám megfelelő. Jövőre is mindenkit arra biztatunk majd, hogy nevezzen be a bajnokságra, mert sajnos sokan vannak, akik ugyan a nyáron játszanak, de a világbajnokságra valami miatt nem jönnek el. A gyerekeknél azt kell elérni, hogy kitartóbbak legyenek, mert sokan amikor középiskolások vagy egyetemisták lesznek, már nem jönnek rendszeresen, pedig győzni csak akkor lehet, ha sokat gyakorolnak.”

A díjátadót követően mondhatjuk, hogy a picigen-világbajnokság elemi része kezdődött el, hiszen bár egy héten át a labda pattogásáé és a vérpezsdítő csatáké volt a főszerep, az egész esemény valahol mégis a barátságról és a szórakozásról szól. Az üdülőtelepen késő estig jóízűen falatozgatott a népes sereg, a jó hangulat pedig garantált volt.