2024. december 22., vasárnap

A Medijana ismét versenyezhet

A Szerbiai Asztalitenisz-szövetség végrehajtó bizottsága még a tavalyi év végén kizárta a Medijana együttesét a férfi Szuperligából, néhány nappal ezelőtt azonban a niši klub visszatérhetett a sorozatba. A 9. forduló során a Medijana nem jelent meg a Banat elleni összecsapáson, emiatt 25 ezer dináros pénzbüntetéssel sújtották, amit nem fizetett ki, ugyanakkor fellebbezést sem nyújtottak be az illetékes szervhez, így a versenybiztos a szabályzatnak megfelelően kizárta a ligából. Erre az egyesület már reagált, a fizetésképtelenség okaként a nehéz anyagi helyzetet jelölte meg, és élt a fellebbezési jogával – kérte a kizárás eltörlését, és biztosította a szövetséget a büntetés befizetéséről. A háromtagú versenybizottság egyhangúlag elutasította a nišiek kérelmét, akik ezután a végrehajtó bizottsághoz fordultak jogorvoslatért, amely végül hatályon kívül helyezte az előbbiek döntését, és versenyzési lehetőséget biztosított a gárdának. A végrehajtó bizottság indoklásában az áll, hogy a Medijana késve ugyan, de eleget tett fizetési kötelezettségének, így nem látják okát a kizárásnak. Abban az esetben, ha jóváhagyták volna a legsúlyosabb szankciót, a Medijana a következő szezonban egyetlen felnőttligában sem szerepelhetne, egy év elteltével térhetne vissza, de akkor is csak a legalacsonyabb rangfokozatban kaphatna helyet.

Szuperliga, 15. forduló, férfiak, A csoport: TSC–Medijana 4:2, C. zvezda–Banat 1:4, Spartacus–Partizan 4:0. Az élcsoport: C. zvezda 29, Partizan 25, Spartacus 23 pont. B csoport: Temerin–Palanka 4:0, Radnički–Požarevac 4:2, Stenes–Železničar 4:0. Az élcsoport: Radnički 27, Stenes 26, Železničar 23 pont. Nők, A csoport: Flip–Dombos 0:4, Novi Sad–Zenta 4:0, Obilić–Josip Kulumbo 0:4. Az élcsoport: Novi Sad 30, Josip Kolumbo 26, Obilić 22 pont. B csoport: Stoni–Unirea 0:4, TSC–C. zvezda 4:2, Csóka–NS 2011 4:0. Az élcsoport: TSC 28, Csóka 26, C. zvezda 24 pont.

I. liga, 15. forduló, férfiak, A csoport: Čukarički–Palilula 1:4, Vojvodina–Kanizsa 4:1, Detelinara–Galadska 4:2. Az élcsoport: Vojvodina 29, Detelinara 27, Galadska 22 pont. B csoport: Radnički MMXVII–Taurunum 0:4, Ada–Milenium 4:0, Primar Co–Čelarevo 4:1. Az élcsoport: Ada 29, Primar Co 26, Milenium 22 pont.

II. liga, észak, 13. forduló, férfiak: Tikvara–Banat 2 4:1, Temerin 2.–Zmajevo 4:2, Egység–Vršac 3:4, Banatul–Sloga 4:1, Akademija–Ćurić 4:0. Az élcsoport: Akademija 26, Sloga 24, Banatul 21 pont. Nők: Dózsa–Čarnojević 4:1, Kanizsa–Banatul 4:0, Tornado–Vojvodina 2011 4:3, Čelarevo–TSC 2 2:4. A Horgos szabad volt. Az élcsoport: Tornado 24, Čarnojević és Vojvodina 2011 20 pont.

Észak-bácskai férfiliga, 10. forduló: Zenta–Kanizsa 2. 4:0, ŽAK–Apatin 2 3:4, Ravangrad–TSC 2. 4:0. A Galadska 2. szabad volt. Az élcsoport: Ravangrad 18, Zenta és Galadska 2. 14 pont.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás