2024. július 29., hétfő

Válogatott mérkőzés Temerinben

Pénteken Szerbia és Magyarország felnőtt férfi asztalitenisz-válogatottja találkozik egymással

Rangos sportesemény helyszíne lesz holnap este a temerini sportcsarnok, ahol Szerbia és Magyarország felnőtt férfi asztalitenisz-válogatottja vív egymással barátságos mérkőzést. A helyi klub szervezésében sorra kerülő rendezvényt a két évvel ezelőtt elhunyt Pető László tiszteletére tartják, aki évtizedeken át meghatározó egyénisége volt a klubnak. A részleteket Pető Imre, a helyi klub elnöke ismertette.

– A szerb válogatott a legerősebb felállítással érkezik Temerinbe. A csapatot Aleksandar Karakašević, Marko Jevtović, valamint Pető Zoltán és Zsolt alkotja. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy kik alkotják a magyar válogatottat. Egyes játékosoknak klubkötelezettségeik vannak, és nem tudnak eljönni, ettől függetlenül a magyar szövetségben biztosítottak bennünket arról, hogy erős lesz a felállítás. Az eseményre meghívtuk Klampár Tibor legendás asztaliteniszezőt, aki tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely 1979-ben világbajnoki címet nyert Phenjangban úgy, hogy a döntőben a verhetetlennek hitt Kínát  győzte le. Klampár a temerini klub játékosával, Nagyidai Zoltánnal vív bemutató mérkőzést. Rajtuk kívül asztalhoz áll Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete és a korábbi világbajnok Zoran Kalinić, aki jelenleg a szerb asztalitenisz-szövetség elnöke. Ezenkívül kultúrműsorral is kedveskedünk az érdeklődőknek – nyilatkozta Pető Imre.

A Pető László-emlékverseny holnap 19 órakor kezdődik a temerini sportcsarnokban, a belépés ingyenes lesz.