2025. január 11., szombat

Kisfiú az év első babája Topolyán

Tamara Petromarkov és Rajko Kljajić kisfia, Relja 3 kg és 660 grammal, 51 centiméterrel jött a világra a topolyai szülészeten. Az év első napján hajnali három óra után született, a család második gyermekeként. Relja bátyja, Matija négyéves. Dr. Kanjevac Dudás Györgyi szülész-nőgyógyász szakorvos, valamint Hegedűs Melánia és Szabó Edit szülésznő volt ügyeletben. Pénteken Szatmári Adrián polgármester 100 ezer dináros egyszeri juttatást adott át a kisfiú édesanyjának. Az egészségház igazgatónője és a Vöröskereszt helyi szervezete is megajándékozta a családot.

Szatmári Adrián rámutatott arra, hogy továbbra is prioritás a családok támogatása és az életszínvonal növelése. A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban csökkentették a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben a szolgáltatás díját.

– Az a célunk, hogy ingyenes legyen a szolgáltatás az iskoláskor előtti intézményben. Ezenkívül növeltük az újszülöttek számára előirányzott támogatást. Továbbra is támogatjuk az útiköltség-térítést a diákok számára, legyen szó általános vagy középiskolásokról. A község területén ingyenesen utazhatnak a diákok. Egyszeri támogatásban részesítettük az elsősöket az általános iskolákban és a középiskolákban. A jövőben szeretnénk kibővíteni ezt a támogatást, ezenkívül továbbra is támogatjuk egyetemistáinkat is. Növeltük mintegy 60 százalékkal az ösztöndíj összegét. Hiányszakmákat is meghatároztunk, és nagy örömmel mondhatom, hogy három általános orvost támogatunk, és bízunk abban, hogy a topolyai egészségházban fognak dolgozni. A község önkormányzata már nem alapítója az egészségháznak, mégis úgy gondoljuk, hogy az egészségügyi ellátás minőségének javítása kötelezettségünk, ezért az önkormányzat továbbra is támogatja az egészségügyi intézmény működését – nyilatkozta.

Ivanka Beoković, a topolyai egészségház igazgatónője elmondta, kevés ilyen kórházon kívüli szülészet van, de azon munkálkodnak, hogy fenntartsák és tovább javítsák a feltételeket. Tavaly 126 baba született Topolyán. Budimir Marić, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára elmondta, azon kevés önkormányzatok egyikében dolgozhatnak, ahol van különálló szülészet, azon munkálkodnak ők is, hogy hozzájáruljanak a demográfiai mutatószámok javításához. 

CSALÁDBARÁT ÖNKORMÁNYZAT

December 14-én a hagyományokhoz híven öt kategóriában adta át díjait a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ). A topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesületének felterjesztésére a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének évzáró rendezvényén adták át többek között a Családbarát Önkormányzat díjat is, ezt Topolya kapta meg. A díjat Kardosné Gyurkó Kata, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa és Fodor Zoltán, a VANCSESZ elnöke adta át.

Ez a díj a közösségért végzett folyamatos munkánk és a családok jólétéért tett erőfeszítéseink elismerése – nyilatkozta a polgármester.

– Önkormányzatunk elkötelezetten dolgozik azon, hogy településünk minden korosztály számára élhető és támogató környezetet biztosítson. Legyen szó akár oktatási fejlesztésekről, szociális támogatásokról, közösségi programokról vagy a helyi infrastruktúra bővítéséről, az a célunk, hogy Topolya a családok számára a legjobb választás legyen. Büszkék vagyunk erre, hogy felismerték a nagycsaládosok a munkánkat. Bízunk abban, hogy a jövőben is ilyen jól tudunk együttműködni. Fontosnak tartom azt, hogy meghallgassuk azokat a problémákat, amelyekkel a családok, a nagycsaládosok a mindennapokban találkoznak, és hogy közösen megoldást, gyógyírt találjunk ezekre a kihívásokra és problémákra, hogy mindenkinek növelhessük az életszínvonalát – tette hozzá a polgámaster.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szatmári Adrián polgármester köszönötte az év első babáját a topolyai szülészeten (Tóth Péter felvétele)