Asztalosból optikus

A jó hivatás sokféle formát ölthet, mivel az egyén preferenciáitól, érdeklődésétől és képességeitől függ. A jó hivatás kihívást jelent, értékkel bír és kielégítő, jövedelmet és biztonságot nyújt, összhangban van az egyén értékeivel és érdeklődésével, továbbá lehetőséget nyújt a személyes, valamint a szakmai fejlődésre.

Az óbecsei származású, Budapesten élő Szilágyi Zsolt jókezű optikusként ismert, ám talán kevesen tudják, hogy eredetileg faipari technikus. Így amikor két szakmáját egyesítve fából kezdett szemüvegkereteket készíteni, nem a nyereség vagy a siker utáni vágy vezette, hanem a lelkesedése. Zsolt örök optimista, és nagyon büszke arra, amit elért. Az ezredforduló elején sajátította el az optikus szakma fortélyait. 2010-ben nyitotta meg saját szaküzletét, a Déli Optikát a magyar fővárosban, 2022 óta ő tölti be a Magyar Optikus Ipartestület alelnöki pozícióját. Szabadidejében szívesen főz, kedvencei a vajdasági ízek. Ráadásul a raftingban és a snowboardozásban is jártas. Nős, három gyermek édesapja. Interjúalanyommal tegeződünk, hiszen már régóta ismerjük egymást.

 Eredetileg faipari technikus a végzettséged, Szabadkán sajátítottad el ezt a mesterséget. Mi vezetett az asztalos szakma felé, mire emlékszel szívesen abból az időszakból?

– Már egészen fiatalon rá kellett jönnöm arra, hogy muszáj önmagamat motiválni. A szüleim egy tanyán kezdték meg közös életüket, viszont az 1970-es évek közepén, a pecesori tanyavilág felszámolása miatt kénytelenek voltak beköltözni a városba. Négy általánost fejeztek be, az iskolával kapcsolatban nem nagyon tudtak segíteni, de engem kitaníttattak. Viszont amire megtanítottak, az a szeretet, a becsület és a tisztelet. Egy nagyon komoly, vajdasági magyar, mély gyökereket tükröző álláspontot képviseltek mindig is. A baráti kör egyik tagja Szabadkán tanult asztalosnak, és én akkor azt gondoltam, hogy ez nekem is egy jó irány lesz. Így utólag nézve biztos vagyok abban, hogy jó döntés volt, de nem az iskola miatt. 1994 és 1997 között jártam középiskolába, háborús idők voltak ezek, nagy volt a káosz. Nem volt rendes közlekedés, sokszor nem volt fűtés a kollégiumban, humanitárius segélyekből éltünk. A kollégiumi életből viszont nagyon sokat tudtam kamatoztatni, nagyon jó szobatársaim voltak, akikkel a mai napig is tartom a kapcsolatot. A középiskolában nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlati képzésre. Mindenkinek szüksége van mentorokra, olyan szakmai tudással rendelkező személyekre, akikre fel tud nézni, akiktől tanulni tud. Egy óbecsei asztalosműhelyben kezdtem el dolgozni, Farkas Anti bácsitól és Sági Gábortól rengeteg tanultam. Sajnos Anti bácsi már nincs közöttünk, Gábor viszont nemrég vonult nyugdíjba. Tőlük nagyon jó alapokat kaptam. Megtanítottak arra, hogy hogyan kell egy adott szinten nagyban gondolkodni, hogy a legyalult fadarabból hogyan lesz végtermék. Beláttam, hogy a hároméves asztalos szakközépiskola nem lesz elég, ezért utána leérettségiztem. Miután lediplomáztam, 1998-ban elmentem katonának. Életem egyik legnagyobb leckéjét a katonaság adta.

 Jelenleg Budapesten élsz, 2000 elején költöztél fel a magyar fővárosba. Mi volt ennek az oka? Hogyan és mikor csöppentél bele a szemüvegek világába?

– A katonaságban töltött idő alatt azon töprengtem, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel. Arra rájöttem, hogy muszáj foglalkoznom magammal, tanulnom és fejlődnöm kell. A katonaságot túl kellett élni, haza kellett jönni. Miután hazajöttem, visszamentem dolgozni az asztalosműhelybe. Korrektek voltak, amikor közöltem velük, hogy én kimennék Magyarországra szerencsét próbálni. Az új évezredben már Magyarországon voltam, Óbecséről Budapestre csöppentem. 2000 szeptemberében kezdtem meg tanulmányaimat egyik kedves ismerősömnek köszönhetően a látszerész iskolában. Már az első tanítási napon éreztem, hogy jó helyen vagyok. Persze minden új volt, meg voltam szeppenve, de tudtam, hogy ez a közeg az enyém. Ámultam és bámultam, hogy mennyire más világ, viszont rájöttem, hogy az emberi értékek mennyire fontosak, és hogy tulajdonképpen mennyi tapasztalatra tettem szert fiatalon, illetve a katonaságban. Ez mái napig is visz előre, persze kell hozzá a kockázatra való hajlam. Ahhoz, hogy tartózkodási engedélyem legyen, munka kellett, viszont a munkához tartózkodási engedélyre volt szükség. Ez a 22-es csapdája olyannyira összekavarta a dolgokat, hogy három évig vártam a dokumentumokra. Egy nagyvárosban nagyobb a káosz is, és ebből kitörni egyáltalán nem könnyű. Az ember belátja, hogy önmagáért felel, és ez ad egy löketet ahhoz, hogy csinálja, hogy haladjon előre. Az iskola kétéves volt, az első évben egy multicégnél megtapasztalhattam ennek az egésznek a miliőjét, a második évben pedig megismerhettem magának a lencsegyártásnak a folyamatát. Nagyon ritkán kap valaki belátást abba, hogy a lencsegyártás hogyan működik. Egyre kevesebb a kisebb, manufakturális gyártó, mert a nagyok megoldanak mindent. Aztán három évig egy szegedi műhelyben dolgoztam, ahol szemüvegeket készítettem. Évről évre építettem az optikának a szegmenseit, eladóként is dolgoztam négy évig.

 2010-ben nyitottad meg saját üzletedet, a Déli Optikát Budapesten. Milyen szolgáltatásokat nyújt a szaküzlet?

– Ennyi év elteltével úgy gondoltam, van elég tapasztalatom ahhoz, hogy saját szaküzletet nyissak. Most így visszagondolva elárulom, hogy hihetetlen vakmerő lépés volt a részemről, tizenöt évvel ezelőtt 32 éves voltam. 2007-ben ismertem meg a feleségemet, a feleségem szülei kellő hátteret biztosítottak. Hittek bennem, hittek ebben a projektben, és segítettek, hogy megnyithassam az üzletet. Asztalos lévén a bútorokat is gyorsan legyártottam, s indultunk. A Déli Optikában helyben csinálunk mindent, emellett megpróbálunk mindent megjavítani. Korszerű gépeink vannak. A vizsgálat előtt előbb elbeszélgetünk az ügyféllel, azután van egy látásvizsgálat, melyen kiderül, hogy milyen szemüvegre van szüksége, utána ezt készítjük el. Nagyon rugalmasan kezelünk minden problémát. Velem együtt négyen dolgozunk a szaküzletben. Fontos számunkra a személyesség, foglalkozunk azokkal, akik betérnek hozzánk. 2020-ban mestervizsgát tettem, amire valóban büszke vagyok, sokat is kellett rá tanulnom. Ez bizonyosságot adott abban, hogy jó úton, jó irányba haladok.

 A külvilágból érkező információk legnagyobb része a szemünkön át érkezik hozzánk. Melyek a leggyakoribb szemproblémák napjainkban?

– A rövidlátás, vagyis a myopia a 21. század népbetegsége. Ilyenkor a közelre eső tárgyak élesek, míg a távoli képek teljesen homályosak. Rengeteget nézünk közelre, a szem viszont arra lett kitalálva, hogy távolra nézzen, tehát hogy meg tudjuk számolni, hogy a réten megvan-e az összes tehenünk. Az elmúlt 30–40 évben azonban az emberek beszorultak a monitor elé vagy egy belső közegbe. A modern életmód, különösen a digitális eszközök napi sok-sok órán át tartó használata jelentős mértékben hozzájárul a myopia terjedéséhez. Azáltal, hogy közelre nézünk, a szem alkalmazkodni kezd. Mivel egy puha rendszerről van szó, főleg a gyermekeknél, elkezd a szemnek a tengelyhossza megnövekedni, és rövidlátás következik be. Elvileg 2050-re Magyarországon a lakosság 35–40 százaléka rövidlátó lesz. Kínában már most elértek ezt a szintet, mert ők még kisebb közegben élnek. Ha nem töltünk elég időt úgy, hogy a távolba nézünk, akkor a szemünk nem kap elég időt a pihenésre, és tulajdonképpen „elfelejtjük”, hogyan kell különböző távolságokra fókuszálni. Úgyhogy tessék kimenni a szabadba, és nézzünk minél többet távolra!

 Látszerészként gondoltál egy merészet, és egyesítetted a két szakmát, amelynek eredménye egy friss, egyedi és modern megjelenés. A szemüvegkeretek esetében is egyre újabb alapanyagok jelennek meg, évente újabb formavilág kerül bemutatásra, ti azonban hisztek a klasszikus anyagban, a fában. Hogyan született meg a Fabala ötlete? Hogyan készül egy-egy szemüvegkeret, mi jellemzi a Fabalát?

– Amióta megnyitottam a szaküzletet, minden évben elmegyek Milánóba az optikai kiállításra. Ahhoz, hogy tudjam magamat rangsorolni a magyarországi optikus szakmában, tudjam, hogy hol helyezkedem el technikailag, minőségben, tudásban, anyaghasználatban, kreativitásban, ahhoz el kell menni a nagyokhoz, és meg kell nézni, hogy ők mit kínálnak és hogyan kínálják azt. 2015-ben egy cég nem aprózta el, kihozott egy CNC-gépet a kiállításra, és ott, a szemünk láttára gyártotta le a fakereteket. Néztem, és úgy voltam vele, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni. Így született meg a Fabala ötlete, melynek gyártását 2015-ben kezdtük meg egy zentai származású, Törökbálinton élő barátommal, Törtei Ákossal. Ákos a legelejétől alapembere a gyártásnak és a fejlesztésnek. Nyáron lesz tízéves a Fabala. A marketing sajnos nem az én szakterületem, van még hova fejlődnünk, de a Fabala egyik mottója, hogy tudni kell kicsinek maradni. Az első néhány évben természetesen voltak ráncfelvarrások, modellfrissítések, sok mindenre időközben jöttünk rá, változtattunk, amin kellett. A tervezés során a klasszikus formákat bolondítottuk meg egyedi stílussal. A manufakturális eljárás, az aprólékos kidolgozás és a minőségi alapanyagok garantálják a minőségi végeredményt. Az alapanyag adott volt, a fejlesztés során pedig az optikai szempontok kiemelten szerepeltek: hétköznapi használatra alkalmas, tartós, kényelmes, formájában és színvilágában pedig mind a hagyományos, mind pedig az extravagáns megjelenést kereső vásárlóknak is szerettünk volna egy környezettudatos alternatívát mutatni. A kétezres évek elején babot főztünk majáliskor, és az egyik haver odaszólt, hogy „gyújtsál már a bab alá.” Én meg erre: „Mi van?! Ez nagyon jól hangzik! Ha egyszer lesz egy szemüveg márkám, akkor biztosan Babala lesz a neve.” Ebből indult ki az egész, végül aztán Fabala lett, hiszen fából készülnek a szemüvegkeretek. Adta magát a betűknek a játékossága, a modelleket is ennek alapján neveztük el: Avala, Dráva, Száva, Tisza, Duna, Rajna, Majna és így tovább. Értelemszerűen az elején ragaszkodtunk a balkáni folyókhoz, de utána már annyi modell lett, hogy nyitni kellett az európai folyók felé. Jelenleg körülbelül 25 modellünk van. Folyamatosan próbálunk együttműködni a divattervezőkkel, akiknek a kollekciójához tervezünk és gyártunk szemüvegkereteket.

 A vevő egy egyedi szemüvegkeretet alkothat meg magának: a Fabala honlapján mindenki össze tudja magának állítani a számára legmegfelelőbbet a kerettervezőben. Egyébként hol lehet megnézni, felpróbálni és megvásárolni ezeket a szemüvegeket?

– Egyre többen rendelik meg online a szemüvegeket. Én ezt teljes mértékben ellenzem, hiszen az ember legalább 2–3 évre vásárol szemüveget, tehát harmonizálnia kell a jellemünkkel, emellett a technikai részét nagyon nehéz online összeollózni. Nálunk, a Déli Optikában meg lehet nézni, fel lehet próbálni ezeket a kereteket. Itt megjegyezném, hogy természetesen más kereteket is árulunk. A honlapon a kerettervezőben ki lehet választani a keretet, a keret-, a keret belső-, valamint a szár színét. Ezután megjelenik egy kód, ezt a kódot be kell hozni az üzletünkbe, és mi összerakjuk a szemüveget. A tervek szerint áprilisban Vajdaságba is megérkezik a Fabala.

 2022-ben választottak meg a Magyar Optikus Ipartestület alelnökének. Milyen kötelezettségekkel jár ez a pozíció?

– Miután megcsináltam a mestervizsgát, kiemelkedő szakemberekkel hozott össze a sors. A régi delegáció úgy gondolta, hogy ráfér a frissítés az ipartestületre. Egy baráti hangulatú megbeszélésen felmerült, hogy vállalnám-e az alelnöki pozíciót, amire természetesen igent mondtam. Nagyon nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy a szakmai nagyjaival egy lapon tudják említeni a nevemet. Ez természetesen feladattal, munkával jár. Optikai kiállítást szervezünk, igyekszünk a magyar optikus szakmát jobbá tenni, olyan fejlesztéseket végbevinni, amelyeknek a hatását a jövőbeni generációk is érezni fogják. Számomra ez is egy fejlődési lehetőség, hiszen ennek a környezetnek köszönhetően betekintést nyerhetek a szakma legmélyebb bugyraiba, amire egyébként nem lenne lehetőség.

 Budapesten élsz a családoddal, feleségeddel és három gyermekeddel, a szaküzletedet is a magyar fővárosban nyitottad meg. Mégsem szakadtál el Óbecsétől, Vajdaságtól, azt vallod: itthon, otthon.

– 2007-ig, amíg nem ismertem meg a feleségemet, minden hétvégén jártam haza Óbecsére. A vajdasági környezet olyan szintű erőt és motivációt adott, hogy hajlandó voltam órákat is utazni azért, hogy otthon ehessek édesanyám leveséből, találkozhassak a barátaimmal, lemehessek a Tiszára. Soha nem szakadtam el teljesen Vajdaságtól, szerencsére még él édesanyám, sok barátom is van, sok a kötődés. Családom van, dolgozom, és ugyan nem minden hétvégén, de rendszeresen járok haza. Három évvel ezelőtt a fejembe vettem, hogy csinálunk egy szemüveg-nagykereskedést. Meg kell hagyni, hogy ez a projekt számos ellenállásba ütközik. Ez azonban pontosan azt hozza ki belőlem, amit már otthon megtanultam: nincs feladás, nem mondjuk, hogy ennyi volt. Biztosan megcsináljuk, csak az a kérdés, hogy mikor. Már a projekt tervezése során is megismerkedtem és beszéltem szerb kollégákkal, optikusokkal, nagykereskedőkkel. Divatos, modern, jó árú, nagyon nagy kollekcióval bíró árut hoznánk be, amiről azt gondolom, hogy tökéletesen megállná a helyét a szerb piacon, és kedvező fogadtatással bírna.