Újra felfedezni a helyi értékeket

A természet felébredt, a tavasz márciusban különösen magas hőmérsékletekkel köszöntött be. Sokan sürgölődnek már a kiskertekben, a márciusi első melegek lehetőséget adtak a korai zöldségfélék magjának vetéséhez, a palánták kiültetéséhez is folyik már a kertek előkészítése. Ismerős folyamatok ezek a kertes házban élők számára, amennyiben tudnak is foglalkozni ebben a rohanó világban a konyhakerti munkákkal. Egy négytagú család részére ugyanis kicsi földterület, 1-2 magaságyás is elég néhány zöldségféle, gyümölcsfa számára, a saját termésnél pedig nincs egészségesebb, finomabb. Aki azonban nem ennyire szerencsés, mégis friss és jó ízű élelmiszerekre vágyik, a fóliasátras termesztőknek hála, bőséges kínálatot talál friss szezonzöldségekből a termelői piacokon. A fóliákban a munka még a tél folyamán megindult, hiszen a termesztés ezen módjával az idényt jóval előbbre lehet hozni, hogy a vásárlóknak minél előbb elérhetővé tegyék a friss zöldségfélét. A fóliasátras termesztés úgy él a közhiedelemben, mint a mezőgazdaság egyik legsikeresebb, legjövedelmezőbb ágazata, hiszen még az utóbbi évek cseppet sem ideális időjárási viszonyaival is aránylag jól megbirkózik, a zárt, kontrollált környezetnek köszönhetően a különböző kártevők távoltartása is egyszerűbb, mindennek köszönhetően könnyebben megvalósítható a vegyszermentes termesztés is. A helyzetük azonban cseppet sem biztató.

Verebélyi Csaba fiatal temerini termesztővel beszélgettünk, aki fóliasátorban és szabadföldön is termeszt konyhakerti növényeket. A gazdálkodást húsz évvel ezelőtt kezdte, és úgy tűnt, a gazdaság lendületesen ível felfelé. Mintegy 3000 négyzetméternyi területen folyt a termesztés, majd ahogy bővült a gazdaság, 3‒4 hektárnyi szabad földterületen is folyni tudott a munka. Mint mondja, az utóbbi tíz évben drasztikusan megváltoztak az értékesítési lehetőségek, így a zárt termesztést jelenleg alig több mint 1000 négyzetméternyi területre csökkentették. Csaba a temerini piacon két asztalon is kínálja a friss salátát, zöldhagymát, hónapos retket, spenótot, rendszeresen értékesít a szenttamási, földvári, becsei piacon és Újvidéken is. Az viszont nagy gond, hogy nincs kinek eladni az árut, a vásárlóerő ugyanis jelentősen megcsappant.

‒  Az első tíz év fejlődése az utóbbi tíz években teljesen megállt, stagnálunk, úgymond túlélni próbálunk jelenleg ‒ mutatott rá beszélgetésünk legelején Verebélyi Csaba a zöldségtermesztés, illetve a kistermelői tevékenység meglehetősen sötét jelenére. ‒A délről jövő, korai behozatali áruval és azok dömpingáraival nem tudunk versenyezni. A vásárlóerő nagyon megcsappant, tehát érezhető, hogy az emberek az életszínvonaluk miatt sem engedhetik meg maguknak a piacon való vásárlást, árcédula és nem minőség alapján válogatnak, ezért pedig nem is lehet hibáztatni őket. Hogy szemléltessem az elmúlt tíz évben zajló folyamatokat, elmondom, hogy korábban, telente harminc-, negyvenezer fej salátát megtermesztettünk. Megesett, hogy a nagybani piacon Újvidéken a belgrádi viszonteladó felvásárolta mindet. Lassan ezek az értékesítési kapcsolatok megszűntek, jelenleg pedig öt- hatezer fej salátát tudunk eladni egy idényben. A nagybani piacot nagyon jól ismerem és elkeserítő, hogy mennyire kevés áru forog jelenleg.

 Ennek a hatalmas visszaesésnek egyedül a behozatali dömping az oka?

‒ Javarészt igen. Rengeteg az üzletlánc, rengeteg a csomagolt áru, az emberek táplálkozási szokása is megváltozott. A friss, zöldáru most nem igazán kelendő, a csomagolt tovább eltartható. Nem csak mi vagyunk ebben a helyzetben, a piacozó kistermelők mind ezt tapasztalják. Ez az ágazat jelenleg nagyon hátul kullog. A nagybani piacon is vannak ügyfeleim, akik korábban 200‒300 fej salátát el tudtak adni egy délelőtt alatt, most a 30 fej alig megy el. A kisebb eladott mennyiség miatt a viszonteladók is kénytelenek nagyobb haszonkulccsal dolgozni, hogy a bevételük meglegyen. A vásárlóerő viszont szinte megszűnt, az alapélelmiszerek fogynak, és az nagyon kevés, amit ezen túl meg tudnak engedni maguknak az emberek, így egy végeláthatatlan ördögi körben keringünk. A salátát említettem, de a helyzet más termékek esetében is hasonló, a fűszernövények piaca például teljesen bedőlt. Az árak tartják magukat, de a piac nagyon beszűkült, az áru nem fogy. Olyan termesztők gondolkodnak azon, hogy abbahagyják, akik több évtizede gazdálkodnak, minden jövedelmüket, egész életük munkáját ebbe tették bele. Elég sötét képet festettem most fel, de sajnos ez a valódi helyzetünk.

 A helyzet talán sosem lehet annyira sötét, hogy a gazdálkodó feladja. Hogyan lehet enyhíteni a gondokon?

‒ Voltak már különböző ötletek és kezdeményezések a társulások, szövetkezetek irányába, de a régi időkben is bebizonyosodott, hogy az egyéni termelő problémáját nem segíti. Természetesen az utolsó pillanatig megpróbálunk kitartani, gondolkodni. Világos, hogy az az irány, amiben az első tizenpár évben gondolkodtunk, nem tartható. Elsősorban csökkentettük a fóliasátras termesztést. Továbbra is foglalkozunk télen a korai zöldségfélék termesztésével, de jóval kisebb mennyiségben. Ha ezeknek az idénye lemúlt, a palántázás kerül előtérbe, amely fűtött fóliasátrakban folyik. Paradicsom, uborka, paprika palántákat saját részre és értékesítésre is kínálunk május közepéig, majd ekkor visszük a piacra az általunk kinevelt, érett zöldségfélét is. Utóbbiakat váltják a szabadföldben termesztett termények, a görögdinnye, sárgadinnye, paprika. Szabadföldben termesztett kaliforniai, illetve nálunk megszokott nevén babura paprikát nagyobb, míg a sütni való paprikát valamivel kisebb mennyiségben termesztjük. Úgy tapasztaltuk, hogy ezekre a nyári zöldségfélékre nagyobb a kereslet a piacokon, így jelenleg inkább erre koncentrálunk. Próbálkozunk a feldolgozással is, ha marad fenn paradicsom, befőzzük és értékesítjük. Foglalkoztunk káposztafélék, brokkoli, karfiol termesztésével is, de az utóbbi években nagyon sikertelennek bizonyult. A megváltozott éghajlat olyan kártevő-inváziót hozott, ami ellen csak erős permetezéssel lehet védekezni, nekünk viszont nem célunk az ilyen jellegű gazdálkodás, igyekszünk a vegyszeres védekezést a lehető legalacsonyabb szinten tartani.

 Ami a fejlődést, fejlesztését illeti, jelenleg hol tart a gazdaság?

‒ Sikerült olyan szintre felfejlesztenünk a gazdaságot, amely számunkra kielégítő mind a rendelkezésünkre álló terület, mind az eszközök tekintetében. Kis területen kezdtük, kevés fóliasátorral a termesztést, majd a területet sikerült bővíteni, sikerült egy kisebb traktort lecserélni, öntözőrendszert telepíteni. Ez utóbbi nagyobb beruházás volt. Tartományi pályázatokon és két ízben a Prosperitati Alapítvány fejlesztési programjában is sikeresen részt vettünk, talajmaróval és egy pneumatikus ültető eszközzel tudtunk bővülni. A gazdaságban ketten dolgozunk a feleségemmel, amikor szükséges, akkor még két munkás is besegít nekünk. Ami a kapacitást illeti maradni szeretnénk a saját szintünkön, tehát a dél-bácskai körzet piacát kielégíteni, ehhez jelenleg minden feltétel adott a gazdaságunkban. A palántanevelés területén viszont gondolkodunk fejlesztésben, korszerűsítésben. Évek óta stabil vevőkörrel rendelkezünk, fóliasátras termesztők és szabadföldi termesztők egyaránt keresik a palántáinkat, jelenleg biztosabb bevételi forrásnak látom, mint a kész termény értékesítését.

 Talán éppen a közelmúlt eseményei, drágulási hullámai, válsághelyzete elindította az embereket ismét a háztáji gazdálkodás felé. Mennyire érzékeli ezt?

‒Érdekes, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik régebben, 10–20 évvel ezelőtt saját részre termesztettek, de abbahagyták és nem is gondolkodnak azon, hogy újra kezdjék. Valóban érdeklődik nálam is egy olyan vevőkör, amely egészen kezdő. Sokan a városból költöztek ide, vagy vásároltak telket, amin elkezdtek gazdálkodni. Vásárolnak palántát, kikérik a tanácsaimat és a véleményemet. Ez egy életforma, ami nem egyszerű.

 Ön és a családja honnan merítik az erőt, illetve a kitartást ehhez az életformához?

‒ Megtaláltam benne a magam nyugalmát. A számos kudarc ellenére is szeretem ezt a munkát, és egy nehéz nap is megnyugvással ér véget, mert valahogy majd csak lesz holnap. A világ jelenleg globális trendekben, imperialista elvek mentén gondolkodik, de a társadalom így nem működhet, hosszú távon ez a rohanó világ egész biztosan fenntarthatatlan. Akkor lesz a mi munkánknak értelme és akkor van jövője, ha egyszer a befektetett munkát és annak értékét megfelelő módon értékelik. Ehhez nagy szükség van arra is, hogy az emberek gondolkodása megváltozzon és tudatosan visszakanyarodjunk a lokális értékek felé. Szakemberek is egyre inkább hangoztatják, hogy akkor táplálkozunk egészségesen, ha a környezetünkben elérhető és megtermeszthető élelmiszereket részesítjük előnyben. Ha a saját értékeinknek, környezetünknek hátat fordítunk, minden szempontból nagyon beteg társadalommá válunk.