2024. december 22., vasárnap

Csodás siker a csehek ellen

A Novi Sad női asztaliteniszcsapata meccsveszteség nélkül legyőzte a Hodonín együttesét a Bajnokok Ligájában, ezzel életben tartotta reményét, hogy 55 év után ismét a legjobb négy közé jusson a legrangosabb európai klubtornán. Ennek érdekében a hazai pályán játszott mérkőzésre a lehető legerősebb összeállításával, Erdélyi Annamáriával, Makszuti Anettával és a Hongkongból a csapathoz visszatérő Ji Lok Lammal állt ki, akik a SPENS csarnokában összegyűlt 400 néző előtt mind megnyerték a saját mérkőzésüket, így három összecsapás után eldőlt a párharc kimenetele.

A B csoportban még a Metz szerepel, amely októberben hazai pályán 3:0-ra legyőzte a Novi Sadot, 3:2-re pedig a Hodonínt. A BL-trófeára legesélyesebbnek tartott bajnok csapat ma 18.30-tól lesz az újvidékiek vendége, ahol a házigazdáknak szintén nyerniük kell, hiszen csak a trió legjobbja jut az elődöntőbe.

Eredmények: Erdélyi–Ševčíková 3:0 (9, 8, 4), Makszuti–Grofová 3:1 (8, –9, 6, 9,), Ji Lok–Klempererová 3:0 (6, 13, 6). Összesítésben: Novi Sad–Hodonín 3:0.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás