2024. december 21., szombat
INTER PINGPONG – ZENTA

A végéhez ért a tizenhat hónapos programsorozat

Múlt kedden kora este tartották Zentán az Inter Pingpong 3 elnevezésű projekt zárórendezvényét, amely projekt az ATSK Szeged és a Zenta Asztaliteniszklub közös programsorozata volt. A két egyesület az eddigi jó együttműködésre alapozva 2019-ben közösen nyújtott be pályázatot az IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében kiírt felhívásra. Az IPA-program fő célja, hogy az Európai Unió támogatásával lehetőséget biztosítson a magyar–szerb határvidék közös fejlesztésére. Ezt a célt szolgálja sajátos eszközeivel az Inter Pingpong is. A két klub között a projekt 16 hónapon át tartott a határ mindkét oldalán, ami magában foglalta az egészségmegőrző és rekreációs céllal sportolókat, továbbá a diák sportolókat, valamint a fogyatékkal élő embereket is, akiknek a társadalmi integrációját elősegíti a rendszeres sportolás.

Herédi Krisztián, a Zenta Asztaliteniszklub elnöke elmondta, hogy nehezen indult el a program a járványhelyzet miatt, és egy egész hónapot késtek.

– Az első fázisban sok olyan eseményt, amit szemtől szemben szerettünk volna megrendezni, online kellett megtartanunk. Azt gondolom, hogy technikailag és szakmailag is meg tudtuk oldani a felmerülő problémákat. Különböző edzéseket tartottunk, amiket úgy sikerült megoldani, hogy amíg mi edzettünk itt a teremben, addig szegediek nézték online, és közben instrukciókkal láttuk el őket, ezt követően pedig mi néztük, hogy ők hogyan gyakorolnak a határ másik oldalán – mondta az elnök.

A Zentai Asztaliteniszklub adott otthont az Inter Pingpong 3 záróeseményének, felvételünkön a szervezők (Horváth Attila felvétele)

A Zentai Asztaliteniszklub adott otthont az Inter Pingpong 3 záróeseményének, felvételünkön a szervezők (Horváth Attila felvétele)

Elmondása szerint amint a Covid-helyzet megengedte, megtartották a versenyeket, edzőtáborokat, családi és sportnapokat, valamint a kerekesszékes versenyeket is. Különböző iskolákban jártak népszerűsíteni az asztaliteniszt, hiszen nagyon fontos az utánpótlás. Idővel újra tudták biztosítani azt a szakmai színvonalat, amit ez a program elvárt.

– Négy fázisban történt a projekt megvalósítása, és azt gondolom, hogy a harmadik és a negyedik fázis már tökéletesen működött. Az utolsó rész az eszközvásárlási program volt, amire sikeresen pályáztunk. Már meg is érkeztek az új asztalok és a hozzá való felszerelés, ami a klubnak nagyon fontos, mivel így már tudunk nagyobb versenyeket is szervezni, ami véleményen szerint pluszbevételt hoz majd – fogalmazott Herédi.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás