Milorad Krivokapićra élénken emlékezhetünk, hiszen a zentai kézilabdázó előbb szerbiai, majd a legjobb éveiben magyar válogatott kézilabdázó volt, akivel a magyarok kiharcolták a londoni olimpián való részvétel jogát. Mišo több magyar csapatban is megfordult, előbb a Dunaferrben, majd a Szegedben, legvégül pedig a Tatabányában, s játéka, bődületes lövései nyomot hagytak a magyar kézilabdában. Az utóbbi időben nem hallunk sokat róla, de a napokban Zentán tartózkodott, és kedvenc üdülőhelyén, a Halászcsárdán töltötte lányaival a szabadságát.
– Szegedről a koperi Cimos csapatához kerültem, ott kézilabdáztam három évig. A csapattal bajnokságot, kupát és Challange-kupát nyertünk mindjárt az első évben, így a következő idényben már a BL-ben indulhattunk. Az is egy kiváló szezon volt, mert a legerősebb kiírás nyolcaddöntőjében a sztárcsapat Ciudad Realtól kaptunk ki. A szlovénoknál mindenki elégedett volt, hiszen az volt az első tengerparti titulus kézilabdában, a BL-szereplés révén pedig ismét a magyar válogatottba kerültem. 2012-ben kiharcoltuk az olimpiai részvételt, sajnos egy kisebb tüdőembólia miatt én lemaradtam az ötkarikásról. A betegség miatt, meg azért, mert útközben a szlovén csapat anyagilag tönkrement, fél évig „kószáltam”: előbb egy bejrúti csapattal Ázsiai BL-t játszottam, télen viszont visszakerültem Tatabányára, ahol egy fél szezont töltöttem el. Onnan kerültem Izraelbe, ahol egy teljesen új összeállítású csapattal, a Maccabi Rishonnal az volt a terv, hogy valahol az 5–6. hely környékén végzünk, végül a bajnokságban és a kupában is döntősek voltunk, a titulusok épphogy csak kicsúsztak a kezünkből. Ebben az idényben a liga MVP-je voltam, de érdekes, hogy egy sérülés miatt irányító poszton játszottam, ami végül is nem bizonyult túl idegennek a számomra, mert még a Dunaferrben másfél szezont játszottam azon a poszton, s élvezet volt irányítani az olyan átlövőket, mint Császár Gábor és Marko Vujin, a beállós pozíción pedig Rosta Miklós. Izraelben már három idényt töltöttem el három klubban, szerencsére mindegyiknek a székhelye a tenger partján található.
• Mi úgy tudjuk, hogy Izraelben a kosárlabdát szeretik a legjobban, a tel-avivi Maccabi valóságos intézmény, s a focit is lelkesen űzik. Hol helyezkedik el ott a kézilabda?
– Most harcolták ki a 23. helyet az európai ranglistán, így jövőre lesz résztvevőjük a BL-ben. Sajnos nem tapasztalható túl magas színvonal ott, eddig csak két-két légiós szerepelhetett a csapatokban, most szavazták meg a hármat. A bajnokság kiegyensúlyozott, senki nem tudja előre a végső győztes kilétét. Az dönti el, kinek vannak jobb izraeli játékosai.
• 37 éves vagy. Egyes játékosok számára ez már a sportkarrier végét jelenti, mások még 40 felett is aktívak. Te hogyan gondolkodtál a karrieredről?
– Úgy vagyok vele, hogy amíg jól érzem magam a sportban, addig űzöm. Hál’ istennek még kiválóan érzem magam, sokkal több örömöt lelek a sportban, mint szenvedést, s addig, míg ez így van, játszani szeretnék. A játékosi karrierem után is a kézilabda körül szeretnék maradni, visszaadni valamennyit annak a sportágnak, amelytől olyan sokat kaptam.
• Hosszú már a légióskarriered, viszont a családod Újvidéken lakik. Hogy bírod ezt az ingázást?
– Szlovénia után már nem tudtunk együtt lenni, mert a lányok Szerbiában indultak el iskolába, s nem akartam őket szezononként ide-oda cipelni. Ha hosszabb időre tudnék tervezni Izraelben, akkor vinném őket magammal, mert tényleg egy kiváló ország, jók az iskolák, az emberek 75 százaléka egyetemi végzettségű, 11 hónapig lehet pancsolni a meleg tengerben, jó az életszínvonal, s hihetetlen, de a biztonság is nagyobb, mint például Szerbiában.
• Biztos, hogy élénken kíséred a magyarországi és a szerbiai kézilabdát. Mit tapasztalsz?
– Magyarországon évről évre felismerhető a fejlődés, látható az, hogy mennyi pénzt fektetnek bele a kézilabdába. Az igazi robbanás azonban véleményem szerint még csak most kezdődik, hiszen hihetetlen, hogy mennyi csarnokot építettek, s nagyon örülnék neki, ha Szerbiában is egy ilyen program szerint haladnának, mert nagyobb esély lenne még több jó eredményre, éremre. Szerbiában sokkal több pénzt kellene befektetni a gyermekek sportoltatásába.
• Jugoszlávia, később Szerbia sokáig arról volt ismert, hogy hatalmas termetű és erejű kézilabdázókkal rendelkezett. Most inkább a gyorsaság a fő fegyvere. Ez a jövő kézilabdában?
– Ha megnézzük például a 80-as évek NBA-ligáját, akkor arra emlékezhetünk, hogy mindenki vékonyabb volt. Most sokkal izmosabbak és nagyobbak a játékosok, de azért nem lassúbbak! A kézilabda küzdősport labdával, túl vékonynak lenni ebben sem kifizetődő. Fejlődik a sport, az edzésmód, a kézilabdázók igazi gladiátorok lettek. Olyan az iram, hogy teljesen lestrapálódnak a játékosok, és olyan pedig még nem született, aki ilyen meccseken 60 percet le tud játszani.
• A BL négyes döntőjében kisebb meglepetés született, hiszen nem a Vardart tartották a legesélyesebbnek.
– A Vardar évek óta tervszerűen építette a csapatot, olyan játékosokat vásároltak, akik beillettek a csapatba, és nem olyanokat, akiket esetleg a legjobbaknak tartottak. A BL zárómeccsein tudatosan voltak felépítve a mérkőzéseik, valóban felülmúltak mindenkit. Sterbik Árpival viccelődtünk, mert szerinte a kis „csipet-csapat” nyert, persze ez nem teljesen így van, mert a tulajdonos nagyon sok pénzt fektetett ebbe a sikerbe. Most azonban gondban lehetnek, mert egy-egy ilyen siker után nagyon nehéz megtartani a legjobb játékosokat, olyan ajánlatokat kapnak más klubokból.
• A Veszprém immár rendszeres résztvevője ennek a négyes döntőnek, de a Szeged sincs messze tőle. A bajnokságban és a kupában egy hajszál választja el ezt a két klubot.
– Ez a hajszál pont annyi, hogy a Veszprémnek dupla akkora a költségvetése, mint a Szegednek. Az alföldieknek érről évre nő a renoméjuk Európában, s valóban egyre közelebb kerülnek az élmezőnyhöz. Ők kevésbé ismert játékosokból építenek jó csapatot, de nehezen tartják meg a legjobbakat. Az idén hihetetlen jó munkát végeztek, hiszen 11 új játékost úgy építettek be a csapatba, hogy egy hajszálon múlott a BL-döntős szereplésük.
• Tapasztalt kézilabdázó vagy. Meglátásod szerint hogyan alakult a kézilabda például a szerződések nagyságát tekintve?
– Szerintem a 90-es években sokkal jobb volt, például a spanyoloknál, a németeknél és a franciáknál is számos gazdag klub működött, több fizetőképes csapat volt. A szupersztárok azonban még nem kerestek sohasem ennyit, mint például most Párizsban.
• Lányaid sportolnak-e?
– Rengeteg sportágat kipróbáltak. Nyomás nincs rajtuk, számomra csak az a fontos, hogy sportoljanak valamit, és azt élvezzék. Kezdetben úsztak, majd teniszeztek, a 11 éves Helena a röplabdánál maradt, a 14 éves Bianka pedig végül a kosárlabdát választotta. Ők a korosztályukban ezüstérmesek Szerbiában, ez további lendületet adott neki, hogy folytassa a kemény edzéseket.
További terveiről már nem faggattuk Mišót. Izraelben már foglalkozik kézilabdázó gyerekekkel, állítólag nem is csinálja rosszul, tehát megtörténhet, hogy a közeljövőben ő is valamilyen kispadra ül le, de elmondása szerint az is megtörténhet, hogy a családi vállalkozást erősíti majd, hiszen a felesége Újvidéken éttermet működtet. Tervek vannak, mint mondta, de ahhoz az kellene, hogy felhagyjon az aktív játékkal. Hogy ez mikor következik be, az még a jövő titka.
