2024. július 30., kedd
xI. KÉZILABDA-EB – DÁNIA

Több góllal kellene nyerni Ausztria ellen

Miután a papírformának megfelelően, a magyar férfi válogatott négy góllal veszített Dánia ellen az I. középdöntős csoport második fordulójában, a mai utolsó forduló előtt a csoport negyedik helyén áll. Ha Mocsai Lajos kiválasztottjai legyőzik Ausztriát, ennél rosszabbak biztosan nem lesznek. A csoport harmadik helye is megszerezhető, de ahhoz a többgólos magyar győzelem mellett a dánok segítségére is szükség lenne, mivel a már biztos csoportelső házigazdának is nyernie kellene Izland ellen.

Jó hír a magyar tábor háza tájáról, hogy jelentősen javult Ancsin Gábor állapota, s a magyar válogatott szakmai stábja bízik abban, hogy a Pick Szeged átlövője játszhat az osztrákok elleni mérkőzésen a herningi középdöntő zárófordulójában.

– A bal térdízületét érte egy nagyobb rúgás a dánok ellen, elkezdtük a kezelését, az állapota pedig jelentősen javult. Bízunk benne, hogy holnap hadra fogható lesz – nyilatkozta az MTI-nek Erdélyi Gábor csapatorvos. A magyar válogatott a középdöntő szerdai zárófordulójában a pont nélküli osztrákok ellen lép pályára, s abban az esetben végezhet harmadikként a csoportban és játszhat az ötödik helyért, ha győz, az izlandi csapat pedig kikap a dánoktól úgy, hogy jobb lesz a Mocsai-csapat gólkülönbsége. A szigetországiaknak jelenleg plusz három, a magyaroknak pedig mínusz öt a gólkülönbsége.

A dánok elleni mérkőzés után Mocsai Lajos szövetségi kapitány a következőket nyilatkozta:

– Több volt ebben a mérkőzésben, sajnálom, hogy az első félidőben annak ellenére problémáink akadtak a dán átlövésekkel, hogy a szélsőik nem kaptak labdát. A támadójátékban a játékunk sebességét nem tudtuk fenntartani, illetve az emberhátrányos játékunkon is javítanunk kell. Az egész csapat és a védőink is nagyot harcoltak. A célunk a legjobb nyolc közé jutás, de nem adjuk fel az 5–6. hely lehetőségét sem.

KÉZILABDA – A SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL

Ha lenne egy világszínvonalon teljesítő kapus...

Nem szeretnék sok szót pazarolni a Magyarország–Dánia mérkőzésre, márpedig azért nem, mert a világ legszebb és legeredményesebb kézilabdáját játszó vendéglátó ellen eddig senkinek sem volt esélye az Európa-bajnokságon, és azért sem, mert, ha a magyar csapat közel került volna a vendéglátóhoz, akkor a bírók megtámogatták volna a hazaiakat. Nem kell ezen csodálkozni, sportpolitika is van a világon, s ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a dánoknak döntőt kell játszaniuk.

Az I. középdöntős csoportban már egy ideje zajlik a számolgatás. Magyarország harmadik, ha sok góllal nyer Ausztria ellen, Izland pedig veszít Dánia ellen. Az én véleményem, hogy kár számolgatni, már csak azért is, mert az osztrákok ellen 7-8 góllal nyerni nem egyszerű. A spanyoloknak is alig sikerült eggyel, s aki látta a találkozót, az biztosan úgy gondolja, Ausztria megérdemelt volna legalább egy pontot. A másik ok, ami miatt felesleges a matematika, az, hogy a dánok a legjobbjaikat pihentetni fogják, a horvátok elleni elődöntőre készülnek majd.

De nézzük az osztrákokat, mert függetlenül, hogy nincs pontjuk a csoportban, senki ellen nem adják könnyen a bőrüket. Ha a magyar válogatott nem húzza szét a játékot, ha a szélsők nem kapcsolódnak be aktívan a meccsbe, akkor komoly gondjai lehetnek Mocsai csapatának, mivel az osztrákok erősek a közepén. Ausztria eredményessége nagyban függ Bauer és Marinović kapusok teljesítményétől, mivel az, hogy Szilágyi meglövi az ő 4-5 gólját és jól irányítja a csapatot, arra mérget lehet venni. A jobbátlövő Hermann egyre jobban játszik, Ziurára se lehet panasz, és a szélsőkre is figyelni kell, hiszen Wöss, Weber és Santos is a Bundesligában játszik.

A legrosszabb esetben is a magyar válogatott nyolcadik lesz, vagyis teljesíti a célkitűzést. Ez az eredmény megfelel az elvárásoknak és a teljesítményüknek is, hiszen arra sincs garancia, hogy Nagy Lacival ez az együttes az ötödik vagy a hatodik helyért játszhatott volna, esetleg beleszólt volna az érmek sorsába. Van négy válogatott, a spanyol, a horvát, a francia és a dán, amelyek az első ligát alkotják kézilabdában, ők a nagy négyes. A magyar csapatnak, hogy bekerülhessen, hogy kopogtasson azon az ajtón, ahová ezek az együttesek tartoznak, egy világszínvonalon védő kapusra lenne szüksége. Nem lenézve Tatai és Mikler teljesítményét, hiszen ők is ott vannak az élmezőnybe, de még nincsenek világszínvonalon, mint mondjuk a dán Landin, vagy a spanyol válogatottal világbajnoki címet begyűjtő Sterbik Árpád. A kézilabdában a csapat két részből áll: egyik fele a kapus, másik a mezőnyjátékosok.

Csordás Zoltán, a svájci TV Endingen edzője