2024. július 30., kedd
európa bajnokság - dánia

Európában nyolcadik a magyar válogatott

A kitűzött célt, amely az első nyolc hely egyikének a megszerzése volt, megvalósította a magyar férfikézilabda-válogatott, miután az I. középdöntős csoport negyedik helyén végzett. Az osztrákok elleni egygólos vereség azt jelentette, hogy az együttes – függetlenül a Dánia–Izland mérkőzés végeredményétől – nem léphet pályára a pénteki helyosztón, így a legjobb Eb-helyezés álom maradt. Az Ausztria elleni második félidőben mutatott játékot és a mindössze tizenegy lőtt gólt pedig jobb lenne mielőbb elfelejteni.

Jól kezdett az Ancsin Gábort sérülés miatt nélkülöző magyar válogatott (a szegedi játékos helyére a szakvezetés Zdolik Bencét, a Balatonfüred játékosát nevezte be), s még az is belefért az első félidőbe, hogy Császár Gábor két hétméterest hibázott, s Marinović, az osztrákok kapusa többször is remekül hárított, azonban 5:5 után állandósult a magyar válogatott két-három gólos előnye. A legnagyobb előny a félidő végére jött össze, amikor Putics Barna góljával 13:9-et mutatott az eredményjelző.

A második játékrész elején aztán az addig három hétméterest értékesítő Iváncsik Gergő kétszer is hibázott, de úgy tűnt, ennek nem lesznek komolyabb következményei, ugyanis a 41. percben Magyarország 18:14-re vezetett. Ami ezután következett, arra nehéz szavakat találni: az osztrákok sorozatban öt gólt lőttek, s Magyarországnak ezután csak egyszer, Nagy Kornél góljával sikerült előnyt szereznie. Ausztria kétszer is két góllal vezetett, s a végén Ilyés Ferenc találata már csak a végeredmény beállítását jelentette. Az utolsó meccsen Mikler Roland teljesítménye emelhető ki, aki 41 százalékkal védett, a többiek teljesítménye elmaradt a várakozástól.

– Nem vagyok boldog, az első félidőben úgy tűnt, nagyobb különbséggel is győzhetünk, és közel kerülhetünk az 5. helyért sorra kerülő helyosztóhoz. A második félidőre azonban teljesen elfáradtunk, ezért nem sikerült nyernünk – mondta Mikler.

– Személy szerint szégyellem magam, egy olyan vereséget szenvedtünk, amit nem lett volna szabad. Amit az első félidőben szépen felépítettünk, azt a második játékrészben teljesen leromboltuk, mintha káosz uralkodott volna a pályán. Nagyon sajnálom, hogy ilyen csúnyán zártuk az Európa-bajnokságot. Összességében elégedett lehetünk, a célunkat elértük. Nyilván a szurkolók nem számítottak arra, hogy így zárjuk a tornát, le kell vonni a tanulságokat, és fel kell építeni néhány dolgot – mondta Iváncsik, a magyar csapat balszélsője.

Patrekur Johannesson, az osztrákok szövetségi kapitánya: – Nagyon boldogok vagyunk az eredmény miatt, büszke vagyok a csapatomra, hogy a spanyolok ellen és most is megmutatta, mire képes. Végigküzdöttük a mérkőzést, úgy gondolom, kiváló tornán vagyunk túl, kivívtuk az ellenfelek tiszteletét.

Szilágyi Viktor, az osztrákok átlövője: – Ez a mérkőzés olyan volt számunkra, mint az egész torna, egyszer fent, egyszer lent. Mindenki elképesztően fáradt volt már, ennek ellenére fantasztikus, hogy egy ilyen győzelemmel zárhattuk a viadalt.

A magyar válogatott a nyolcadik helyet szerezte meg az Eb-n, amelyen a mérlege: egy győzelem, két döntetlen és három vereség.

A mérkőzés jegyzőkönyve: Magyarország–Ausztria 24:25 (13:9)

Magyarország: Tatai (2 védés, 20 százalék), Mikler (12 védés, 41 százalék), Ilyés 2, Szöllősi 1, Schuch, Mocsai T. 2, Császár 4/2, Iváncsik G. 5/3, Putics 1, Nagy K. 1, Gulyás 2, Vadkerti, Zubai 1, Zdolik, Szalafai 3, Lékai 1. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.

Ausztria: Bauer (4 védés, 33 százalék), Marinović (9 védés, 36 százalék), Hermann, Ziura 2, Schmid 2, Božović, Wöss, Szilágyi 6, Wilczynski, Schlinger 1, Wagesreiter 1, Kolar 1, Weber 4/2, Bammer, Edelmüller 1, Santos 6. Szövetségi kapitány: Patrekur Johannesson.

Hétméteresek: 9/5, illetve 2/2.

Kiállítások: 8, illetve 10 perc.

Férfi-Európa-bajnokság (Dánia), I. középdöntős csoport, 3. forduló: Macedónia–Spanyolország 22:33, Magyarország–Ausztria 24:25, Dánia–Izland 32:23. A csoport végeredménye: 1. Dánia 10, 2. Spanyolország 8, 3. Izland 5, 4. Magyarország 3, 5. Macedónia 2, 6. Ausztria 2 pont.

II. középdöntős csoport, 2. forduló: Lengyelország–Svédország 35:25. 3. forduló: Oroszország–Fehéroroszország 39:33, Franciaország–Svédország 28:30, Lengyelország–Horvátország 28:31. A csoport végeredménye: 1. Franciaország 8, 2. Horvátország 8, 3. Lengyelország 6, 4. Svédország 6, 5. Oroszország 2, 6. Fehéroroszország 0 pont.

Az 5. helyért (pénteken): Lengyelország–Izland. Az elődöntőben: Dánia–Horvátország, Spanyolország–Franciaország.