2024. július 30., kedd

Sterbik a vártnál később térhet vissza

A vártnál később, nagyjából három hónap múlva térhet csak vissza a pályára Sterbik Árpád, a Barcelona kézilabdacsapatának hétfőn megműtött kapusa.

Sterbik a PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen parádés formában védett, de le kellett cserélni, mivel az egyik védésnél megsérült a jobb térde.

Az elszakadt meniszkuszt hétfőn Barcelonában megoperálták, és a legfrissebb orvosi vélemények szerint három hónapos kényszerpihenő vár a klasszis kapusra. Ez azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligájában leghamarabb a négyes döntőben védhet újra, már amennyiben a katalánok eljutnak odáig.

A Barcelona vezetőinek most el kell dönteniük, hogy a szabályok adta lehetőségeken belül igazolnak-e egy másik kapust – aki január 31. óta nem lépett pályára a Bajnokok Ligájában és egyéb nemzetközi vagy hazai tétmérkőzésen –, vagy Danijel Šarićtyal és a 18 éves Nacho Bioscával vágnak neki a következő hónapoknak.

A katalán csapat a meggyengült spanyol bajnokságban Sterbik nélkül is toronymagas aranyesélyesnek számít, a Bajnokok Ligájában viszont a nyolcad-, majd negyeddöntőnek kockázatos lenne nekivágnia a rendelkezésre álló kerettel, mert ha a szintén világklasszis Šarićtyal is történne valami, akkor nagy bajba kerülne.