2024. július 30., kedd
KÉZILABDA-VB – KATAR

Horvát, spanyol, dán, francia – ki nevet a végén?

Furcsa, vitára és gyanúsítgatásokra okot adó döntések sorozata előzte meg a ma kezdődő katari férfikézilabda-világbajnokságot, amelynek első mérkőzésén a honosított játékosokkal felálló vendéglátó válogatott Brazília ellen lép pályára. A torna aranyérmese kijut a 2016-os riói olimpiára, a következő hat helyezett pedig indulhat majd az ötkarikás selejtező tornákon.

A júniusi pótselejtezők után – amelyekben Szerbia Csehországgal, Magyarország Szlovéniával szemben veszítette el a párharcot – kialakult a vb 24-es mezőnye. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) azonban – azzal az indokkal, hogy Óceániának jelenleg nincs az IHF által is elismert kontinentális szövetsége – elvette az ausztrálok vb-indulási jogát, és odaadta a sportágba rengeteg pénzt fektető németeknek, akiknek a válogatottja lemaradt a 2012-es londoni olimpiáról és a 2014-es dániai kontinensviadalról is, ugyanakkor ötödik lett a legutóbbi spanyolországi vb-n. Maguk a németek is elismerték, hogy még a lengyelek elleni pótselejtező előtt tudták, az esetleges kiesés sem jelent búcsút a katari részvételtől. A szabadkártyát az ausztrálok kizárása biztosította, ami nagy vitát indított el a sportág kedvelőinek körében. Ősszel Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is jelezte, politikai okok miatt nem indítanak csapatot Katarban. Megindult a találgatás és természetesen a szövetségek lobbija is, hogy melyik két válogatott lesz a beugró a megüresedett két helyre. Magyarország és Szerbia is szóba került, mindkét szövetség bizakodva várta a döntést, amely végül egy-egy pofonnal ért fel, ugyanis az IHF Izlandnak és Szaúd-Arábiának adott zöld utat. A magyarok és a szerbek hoppon maradtak, így mindkét válogatottnak a 2016-os lengyelországi Eb-n kellene életben tartania olimpiai kijutási álmait, hiszen egy jó szerepléssel kivívhatják a jogot az áprilisi kvalifikációs tornára, ahol riói vízumot lehet szerezni.

Az eddigi vb-k dobogósai

1938 (Németország): 1. Németország, 2. Ausztria, 3. Svédország

1954 (Svédország): 1. Svédország, 2. NSZK, 3. Csehszlovákia

1958 (NDK): 1. Svédország, 2. Csehszlovákia, 3. NSZK

1961 (NSZK): 1. Románia, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország

1964 (Csehszlovákia): 1. Románia, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia

1967 (Svédország): 1. Csehszlovákia, 2. Dánia, 3. Románia

1970 (Franciaország): 1. Románia, 2. NDK, 3. Jugoszlávia

1974 (NDK): 1. Románia, 2. NDK, 3. Jugoszlávia

1978 (Dánia): 1. NSZK, 2. Szovjetunió, 3. NDK

1982 (NSZK): 1. Szovjetunió, 2. Jugoszlávia, 3. Lengyelország

1986 (Svájc): 1. Jugoszlávia, 2. Magyarország, 3. NDK

1990 (Csehszlovákia): 1. Svédország, 2. Szovjetunió, 3. Románia

1993 (Svédország): 1. FÁK, 2. Franciaország, 3. Svédország

1995 (Izland): 1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Svédország

1997 (Japán): 1. Oroszország, 2. Svédország, 3. Franciaország

1999 (Egyiptom): 1. Svédország, 2. Oroszország, 3. Jugoszlávia

2001 (Franciaország): 1. Franciaország, 2. Svédország, 3. Szerbia és Montenegró

2003 (Portugália): 1. Horvátország, 2. Németország, 3. Franciaország

2005 (Tunézia): 1. Spanyolország, 2. Horvátország, 3. Franciaország

2007 (Németország): 1. Németország, 2. Lengyelország, 3. Dánia

2009 (Horvátország): 1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Lengyelország

2011 (Svédország): 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Spanyolország

2013 (Spanyolország): 1. Spanyolország, 2. Dánia, 3. Horvátország

A katari világbajnokságon a címvédő spanyolok, az olimpiai és Európa-bajnok franciák, a vb- és Eb-második dánok, továbbá az olimpiai és vb-bronzérmes horvátok számítanak a leginkább esélyesnek, ugyanakkor az ötkarikás ezüstérmes svédek, valamint a lengyelek és a szlovénok is beleszólhatnak a dobogós helyek elosztásába. Ami a címvédő spanyolokat illeti, Manolo Cadenas szövetségi kapitány nem számíthat Sterbik Árpádra, viszont, ha az adai kapus időközben felépül sérüléséből, akkor a szabályok adta lehetőségeket kihasználva csatlakozhat a csapathoz. Carlosa Ruesga játéka még kérdéses, de csak néhány nevet említve – Julen Aguinagalde, Joan Canellas, Victor Tomas, Angel Montoro, Alex Dujshebaev, Jose Manuel Sierra, Gonzalo Perez de Vargas – is érzékeltethető, hogy a spanyolok legminimálisabb célja a négy közé jutás. A horvátok a B csoport első helyének a fő várományosai, ám Slavko Goluža, a válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztette a játékosait és az újságírókat is, hogy Ausztria és Bosznia-Hercegovina is kellemetlen ellenfél. Az aktuális Európa-bajnok franciák továbbra is bíznak Claude Onesta mesterben, aki pedig bízik azokban a játékosokban, akikkel a válogatott olimpiát, vb-t és Eb-t is nyert, így a keretből nem hiányzik Thierry Omeyer, Jerome Fernandez, Michael Guigou, Cedric Sorhaindo, Nikola Karabatić, Guillaume Joli és a sérüléssel bajlódó Daniel Narcisse sem. Viszont nem láthatjuk majd Katarban Luc Abalo szélről és középről lőtt szenzációs góljait, mivel a jobbszélső nem épült fel sérüléséből. Tíz év után először fordul majd elő, hogy a dánok kispadján nem Ulrik Wilbek ül majd: a tavalyi Eb után visszavonuló szakember helyét az izlandi Gudmundur Gudmundsson vette át, aki nem számíthat Morten Olsenre. A négy felkészülési mérkőzésükön Svédországot kétszer, Szlovéniát egyszer győzték le, Izlandtól pedig 30:29-re veszítettek.

Horvátország ott lesz a végjátékban, mivel a négy főesélyes között szerepel Franciaország, Dánia és Spanyolország társaságában. Természetesen mindig képes valamelyik válogatott meglepetést okozni, úgyhogy a németekre és a svédekre is oda kell figyelni” – nyilatkozta Lino Červar, a szkopjei Metalurg edzője, aki hozzátette: Felelőtlenség lenne horvát aranyéremről beszélni egy olyan tornán, ahol a franciák a főesélyesek. A horvát szakvezetés és a játékosok is okosan teszik, hogy nem az aranyérem megszerzéséről nyilatkoznak, mivel egy esetleges kudarccal öngólt lőnének. Hiszek a horvát kézilabda újabb sikerében és abban, hogy újabb éremmel bővül majd a gyűjtemény.”

Szerbiát a Nenad Nikolić és Dušan Stojković játékvezetői páros képviseli a tornán, amelyen a 24 csapat négy hatos csoportban kezdi meg a küzdelmet, minden csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe, innen pedig kieséses rendszerben folytatódik a torna. A döntőt február 1-jén rendezik.

Honosított házigazdák

Ázsia először ad otthont világbajnokságnak: a vendéglátó Katar, amely 2022-ben labdarúgó-világbajnokságot rendezhet, szeretné kihasználni az alkalmat, s a legjobb vb-helyezés megszerzése a cél. Ezt teljesíthetőnek tűnik, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, az ország mennyi pénzt költött kézilabda-szakemberek és -játékosok megszerzésére. A válogatott kispadján a spanyolokat világbajnoki címig vezető Carlos Rivera ül majd, s minden bizonnyal nagyon elégedetlen lenne, ha a válogatott csak a 20. helyet szerezné meg, ahogy tette azt két évvel ezelőtt. Tavaly megnyerték Ázsia bajnokságát: a válogatottat gerincét honosított játékosok alkotják. A montenegrói Žarko Marković és Goran Stojanović, a bosnyák Danijel Šarić és a korábban francia válogatott Bertrand Roiné és a tunéziai gólzsák Vajdi Szinen azok, akik az elmúlt évek során katari állampolgárságot kaptak. Katar a mérkőzéseit a 15 500 néző befogadására képes Lusail sportcsarnokban játssza majd, s a vendéglátónak nem titkolt szándéka, hogy Spanyolország mögött, megelőzve Szlovéniát, Fehéroroszországot, Chilét és Brazíliát, a csoport második helyezettjeként jusson be a nyolcaddöntőbe.

A csoportbeosztások

A csoport: Spanyolország, Szlovénia, Katar, Fehéroroszország, Brazília, Chile

B csoport: Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Ausztria, Tunézia, Irán

C csoport: Franciaország, Svédország, Algéria, Csehország, Egyiptom, Izland

D csoport: Dánia, Lengyelország, Oroszország, Argentína, Szaúd-Arábia, Németország