2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

A sereghajtók ellen

A csoportját vezető MVM Veszprémnek, valamint a Mol-Pick Szegednek is sereghajtó, pont nélkül álló ellenfele lesz a Bajnokok Ligája hétvégi, negyedik fordulójában. A veszprémiek múlt szombaton bravúros győzelmet arattak Zágrábban: a sérült Nagy László nélkül, majd Momir Ilić és Christian Zeitz kiválását követően hatalmas csatában gyűjtötték be a két pontot. Most vélhetően sokkal könnyebb dolga lesz a csapatnak: a kevésbé jegyzett török Beşiktaş látogat a Veszprém Arénába vasárnap. A meccs előtt rendezik meg a városban a 2009-ben meggyilkolt Marian Cozma emlékére szervezett jótékonysági futást. A befolyt összeget a Bébi Koraszülöttmentő Alapítvány javára utalják át.

A szegediek ugyan csak a hatodik helyen állnak csoportjukban egy győzelemmel és két vereséggel, ugyanakkor a címvédő Barcelona ellen nem sok hiányzott a bravúrhoz. Így aztán – ahogy honlapjukon is jelzik – bizakodva várják a Brøndbyben rendezendő, Kolding elleni összecsapást. A férfi-EHF-kupában is elkezdődik a program: a 32 közé jutásért a Csurgó a lengyel Pogoń Szczecin otthonában lép fel vasárnap. A magyar csapat a második, a lengyel pedig a hatodik helyen áll hazája bajnokságában.