2024. július 29., hétfő

Amerika nagyon erős

A legvérmesebb szerb szurkolók máris a döntő főpróbájaként élték meg a vasárnapi olimpiai kosárlabdaprogram legjobban várt eseményét, a szupercsapattal kiálló Egyesült Államok és a tavalyi vb-ezüstérmes Szerbia csúcsrangadóját. A férfitorna C csoportjában néhány órával korábban Dél-Szudán fordítással verte Puerto Ricót az elvileg a harmadik helyről döntő ütközeten, de mindenki arra várt, vajon képesek lesznek-e a Sasok nagyobb ellenállást felmutatni, mint a másfél héttel korábbi felkészülési mérkőzésen, amelyen az USA 105:79 arányban győzött.

Nos, sajnos a tétmérkőzés sem hozott érdemben más forgatókönyvet, mint az abu-dzabi gálameccs, a remek, 10:2-es szerb bekezdés után fokozatosan átalakult a játék képe, és az amerikaiak rövidesen átvették a meccs irányítását. Az első negyed végére már 25:20-ra vezettek, elsősorban a kispadról beszálló Kevin Durantnek köszönhetően, aki egyszerűen képtelen volt hibázni közelről és távolról is. Szerb részről Nikola Jokić jelentette a támadás oszlopát, de hiába kapott segítséget a többiektől, az amerikaiak túlságosan elkapták a fonalat támadásban, és pontszórást rendeztek. A nagyszünetben 58:49-re vezettek, Durant eddigre egészen elképesztő, 8/8-as mezőnymutatóval, 5/5-ös triplázással 21-nél járt, és csak mosolyogni tudott a kispad felé…

A Sasok a térfélcsere után sem tudták felvenni a ritmust, utoljára 8 pontos hátránynál (65:57) jártak lőtávolon belül, de képtelenek voltak tartósan kibontakozni támadásban, és a magabiztosságuk is egyre inkább elveszni látszott. A harmadik negyed végére már 84:65-tel „égtek”, így világos volt, hogy csak a szerb vereség mértéke a kérdés, végül súlyos, már-már demoralizáló 110:84 lett a zakó, és a játék összképe is roppantmód hasonlított az említett felkészülési ütközetére. A győztesnél Durant 23, LeBron James 21 pontig jutott, a szerbek közül Jokić 20, Bogdan Bogdanović 14 pontot jegyzett.

 

Nyitókép: Kevin Durant kiválóan szállt be a meccsbe (Fotó: Beta/AP)