Az idei szezonban tőle ritkán látott teljesítménnyel rukkolt elő Tyrese Haliburton, az Indiana irányítója, aki az utóbbi évek során a liga egyik legkiválóbb játékszervezőjévé nőtte ki magát, emellett veszélyes hárompontosdobóvá, idén viszont jobbára halványabb partikat mutatott. A Pacers jelentős részben emiatt is az egyik alulteljesítő gárda a keleti főcsoportban, hiszen csupán gyengécske 17/18-as mérleggel a playinzónában foglal helyet. Most viszont mintha „életjeleket” mutatna Haliburton, aki az elmúlt hetek során egyre többször villantott fel a már megismert klasszis játékából. Így tett például tegnap hajnalban Miamiban is, ahol elithatékony dobásmutatóval (13/21), remek triplázással (6/13) összesen 33 pontot szórt be, valamint legszebb napjait idézve 15 gólpasszt osztott ki, az Indiana pedig főleg az ő teljesítményének köszönhetően 128:115-ös diadalt aratott a közvetlen rivális, pillanatnyilag előtte álló Heat (17/15) felett. A floridaiak részéről rövidke NBA-karrierje nagy meccsét játszotta az elsőéves Kel’el Ware, aki 25 pontot jegyzett.
Minneapolisban nyert derbit a Boston, a Timberwolves az utolsó pillanatokig partiban volt Jayson Tatum (33) és társai ellen. Az Oklahoma és a Lakers Shai Gilgeous-Alexander (29), illetve a néhány napja negyvenedik születésnapját betöltött LeBron James (38) vezérletével hozta a kötelezőt a Clippersszel, illetve a Portlanddel szemben, míg a Brooklyn borította a papírformát Milwaukeeban. A Golden State Steph Curry fantasztikus estéjével (8/8 tripla, 30 pont, 10 assziszt) vezetve lemosta a Philadelphiát annak ellenére, hogy a 76ersnél Joel Embiid (28), Paul George (19) és Tyrese Maxey (14) is pályán volt.
NBA, alapszakasz: Miami–Indiana 115:128, Minnesota–Boston 115:118, Milwaukee–Brooklyn 110:113, Oklahoma–LA Clippers 116:98, Golden State–Philadelphia 139:105, LA Lakers–Portland 114:106. Euroliga, 19. forduló: Žalgiris–Olimpiakosz 85:92, Alba–Monaco 90:105, Asvel–Milano 66:75, Baskonia–Crvena zvezda 73:75. Az élcsoport: Monaco és Olimpiakosz 26, Paris (–2), Panathinaikosz (–1), Bayern (–1) és Crvena zvezda 22 pont stb. Eurokupa, 13. forduló, A csoport: Sopot–Budućnost 69:81, Gran Canaria–Hapoel (T.-A.) 64:87. Az élcsoport: Bahçeşehir (–1) 20, Gran Canaria és Ulm 18 pont stb. B csoport: Hapoel (J)–Arisz 90:85, Venezia–Valencia 81:74. Az élcsoport: Valencia 22, Hapoel 16 pont stb.
Nyitókép: Haliburton emelkedik dobásra a Miami szerbje, Nikola Jović mellől (Fotó: Beta/AP)