Nem sok itteni versenyzőnek volt még alkalma Iránban birkózni. A perzsák birodalma ugyanis zárt ország, meghívás és vízum nélkül tilos oda a belépés, így nem kis dolog, hogy a szerbiai serdülőválogatott részt vehetett a Yadegar Imam-kupán, ahol a fiatalok hasznos tapasztalatokkal gyarapodhattak, hiszen Iránban aztán van mit tanulni az ottani versenyzőktől.
A szerbiai küldöttség iráni támogatással jutott ki, a csapatot Bálint Zoltán vezette, a válogatott edzője Zörgő László volt, bíróként pedig Lőrinc Rudolf utazott ki, aki a torna egyik legjobban foglalkoztatott sípmestere lett.
A benyomásokról Zörgő László nyilatkozott.
• Előző beszélgetésünkkor már említetted, nehéz elvárni a pioníroktól és a serdülőktől jó eredményt, hiszen e nemzedékeknek nincs alkalmuk edzőtáborozni, közösen edzeni, erős tornákon részt venni. Most azonban Iránban jártatok, ez nem kis dolog.
– A szerbiai és az iráni szövetség kiváló kapcsolatot ápol, ennek eredményeként jutottunk ki oda úgy, hogy még az útiköltséget is az irániak fizették. Nekünk az volt a dolgunk, hogy ott jól birkózzunk, ami nagyrészt sikerült, annak ellenére, hogy nem tudtunk teljes csapatot kiállítani, mert kis súlyokban kevés jó versenyzőnk van, s némelyeknek nem volt még útlevelük sem. A tornán egyébként 18 csapat lépett fel, a mi csoportunk pedig kivételesen erős volt, hiszen Azerbajdzsánnal, Tádzsikisztánnal és Irakkal küzdhettünk meg. Az első meccsen 6:4-re kaptuk ki Tádzsikisztántól, de nyugodtan kiemelhetem Surányi Martint és Aleksandar Simovićot, akik kiválóan birkóztak, és nyertek ezen ellenfél ellen. Jól birkózott Ljubiša Gajić is, aki ugyan kikapott, de pionír létére odatette magát. Iraktól 7:3-ra kapunk ki. Itt szintén Martin birkózott a legjobban, és újabb győzelmet aratott. Martin teljesítménye valóban nagyszerű volt, hiszen még az azeriek ellen is 5:5-ös döntetlennel kapott ki attól az ellenféltől, aki később a fináléban az iránit is felülmúlta. Megjegyzendő tehát, hogy az azeriek végül döntősök lettek, Tádzsikisztán pedig a 4. helyet szerezte meg.
• Menjünk azonban sorban.
– A legkisebb súlycsoportban Pócs Előd indult, de pionírként ő nem rúghatott labdába. 46 kg-ban a zombori Jovan Glušac képviselte Szerbiát, 58 kg-ban a zentai Ágoston Dávid lépett fel, 63 kg-ban a belgrádi Aleksa Ilić birkózott, akire a jövőben figyelni kell, 69 kg-ban pedig Uglješa Gajić képviselt bennünket, aki ezüstérmes lett a belgrádi pionír-Eb-n. Neki még bele kell erősödnie a súlyába, de már most látszik, hogy lesz keresnivalója a jövőben is. 76 kg-ban a már említett Surányi jeleskedett. Vele kapcsolatban azt kell megjegyezni, hogy valójában még nincs is 76 kilogramm, tehát erősödnie kell, mert nem érte el a versenysúlyát. 85 kg-ban a kragujevaci Aleksandar Simović lépett szőnyegre, aki kimondottan jó benyomást keltett, hiszen minden meccsen szerzett pontot az ellenfelével szemben, és két meccset meg is nyert. Surányi után ő birkózott a legjobban. 100 kg-ban az újvidéki Csermák Krisztián birkózott, aki elég alacsony versenyző, de két meccset így is megnyert úgy, hogy neki sem kellett fogyasztania.
• A tornát Irán nyerte meg. Ebben az országban majdhogynem több regisztrált birkózó van, mint Szerbiában lakos. Ezen a versenyen öt különböző iráni csapat lépett fel. Valóban ilyen nagy a küzdelem az iráni versenyzők között?
– Ha talán nincs is olyan sok birkózó ott, mint itt lakos, azt le kell szögezni, hogy valóban rengetegen űzik ezt a sportágat, amely nemzeti sport Iránban. A szerbiai versenyzők közül a legjobbak végül utolérik ezeket, de az tény, hogy ezekben a korosztályokban messze előttünk járnak.
• Adódott-e alkalom együtt edzeni az iráni, azeri csapattal?
– Túl rövid idő volt ez ahhoz, hogy valamit is leszűrjünk a dolgokból, de egy bizonyos: ott, ahol ilyen pokoli a konkurencia, nem kímélik a gyerekeket, mert ha a java le is morzsolódik, a legjobbak megmaradnak. Ilyen élet az övéké, már gyerekkorukban kipréselnek belőlük mindent.
• Két hét múlva Szarajevóban kezdődik a kadét-Eb. Mutathatott-e valamit ez a torna a kontinensbajnoksággal kapcsolatosan?
– Folyamatosan azt hangoztatom, kisebb csoda az, ha egy-egy ilyen korosztályos versenyen be-becsúszik egy jó eredmény. Több edzőtáborral talán tovább jutnának. Mivel közel van, feltételezem, hogy teljes csapattal megyünk, de bravúr lesz még éremközelbe kerülni is.
• Mivel az utóbbi években a felnőttválogatott gerincét vajdasági magyarok, azaz zentaiak adják, kicsit el vagyunk kényeztetve ezen a téren, s feltesszük a kérdést: ezekben az utánpótláscsapatokban miért nincs több magyar versenyzőnk?
– Zentaiak még vannak a serdülők között, de például a magyarkanizsaiaknak a junior nemzedékük az erősebb. A kadétok között nincs talán akkora űr, de tény az, hogy keveset foglalkoztak velük, kevés lehetőséget kaptak.
• Mennyi esély van arra, hogy a szövetség felkarolja őket?
– Ígéretek természetesen vannak, főleg arra vonatkozóan, hogy a legjobbakat bekapcsolják a felnőttek programjába. Ha nem így lesz, hamarosan űr keletkezhet a szerbiai birkózásban.
• Visszatérve Iránra, milyen benyomást keltett benned az az ország, ahol elmondásod szerint nappal 57 fok is volt?
– Az biztos, hogy zárt országról van szó, már a mi körülményeinkhez képest. Egy nagyon szépen felújított sportközpontban voltunk, a klímaberendezések mindenütt működtek, de kellemetlen volt a 21-22 fokból kimenni az 50-be. Az élelmezés terén a zöldségek és gyümölcsök, valamint a tejtermékek bőséges választéka várt bennünket, de a húst nem viszik túlzásba. Mindenhová rendőrök kísértek bennünket, még az edzésen is. Az, hogy kimehettünk sétálni a városba, annak volt köszönhető, hogy egy ottani sporttisztségviselő tudott magyarul, mert a felesége magyar, s vele szétnézhettünk. Túl sokat azonban nem barangolhattunk, gondunk akadt a pénzváltással is, mert például svájci frankot ott még nem is láttak.
• Az Eb-ig mi a program?
– Lesz egyfajta felkészülés, csak sajnos a klubokban sem egyformán dolgoznak. Talán hamarosan meghatározzák majd, ki milyen programban vehet részt.
