2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS – VB-SELEJTEZŐK

A Feröer szigeteken kezd a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a Feröer szigeteken kezdi meg a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatát, amelyet ha sikerrel vesz, akkor 32 év elteltével szerepelhet ismét a világ legrangosabb futballeseményén.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese nem került könnyű hatosba, ugyanis az egyetlen olyan európai selejtezőcsoportban szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van: mellette még az Európa-bajnok Portugália és Svájc. A hatosnak még a Feröer szigetek, Lettország és Andorra a tagja.

A német szakember jelentős fiatalítást hajtott végre a keretben. Ennek egyik oka, hogy a 107 szereplésével válogatottsági rekorder Király Gábor kapus, illetve az örökrangsorban 94 pályára lépéssel harmadik védő, Juhász Roland is elbúcsúzott a nemzeti csapattól a kontinensviadalt követően. Részben ennek köszönhető, hogy Kálnoki-Kis Dávid és Bognár István személyében újoncok is szerepelnek a keretben, de rajtuk kívül is számos fiatal tagja van a válogatottnak, így például Bese Barnabás, Kalmár Zsolt, Kovács István, Kleinheisler László vagy éppen Nagy Ádám.

Storck korábban úgy fogalmazott az esélyeket illetően, hogy „az első helyre nehéz lenne odaérni” az Eb-győztes Portugáliával szemben, „de a második pozíció megszerzése nem lehetetlen”. A csoportokból az első helyezett jut ki a 2018-as oroszországi tornára, a kilenc második helyezettből pedig a legjobb nyolc pótselejtezőt játszik a részvételért.

A szövetségi kapitány nehéz mérkőzésre számít, amelyen a három pont megszerzése a cél. A magyar együttes szakvezetője az elutazás előtt a Liszt Ferenc repülőtéren megtartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagy kihívásnak tekinti csapata számára, hogy kiharcolja a részvételt a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

Az Európa-bajnokság lezárult, most már a jövőbe kell tekinteni, a világbajnoki selejtezőkre. Nulláról indulunk, de nagyon fontos a pozitív hozzáállás” – fogalmazott a német szakember, aki dicsérte a feröeri csapatot, amellyel a közelmúltban, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban kétszer is megmérkőzött a magyar válogatott. A szigetországiakat az izlandiakhoz hasonlította, s véleménye szerint bár nincsenek náluk nagy nevek, de egységes csapatuk van, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi kvalifikáció során kétszer is legyőzték Görögországot. Storck kiemelte: rendkívül fontos, hogy a magyar válogatott jó rajtot vegyen.

Úgy érzi, Feröeren az vezethet sikerre, ha a magyar együttes óvatosan, egységes csapatként, az elejétől a végéig nagyon koncentráltan, csak a keddi mérkőzésre figyelve játszik. Elismerte, néhány játékos sérüléssel bajlódott a keretből, de megnyugtatta az értük aggódókat, hogy már jó állapotban vannak. Az MTI kérdésére nem árulta el, ki lesz a kapus, de azt mondta, a fejében már megszületett a döntés erről. Végül arra kérte a szurkolókat, hogy támogassák a csapatot.

Nagy Ádám, a Bologna játékosa elmondta, habár kisebb térdproblémával érkezett az edzőtáborba, ezt nem nevezné sérülésnek, inkább fáradásnak, s most már százszázalékosnak érzi magát. Hozzátette: habár még van bennük egy kis keserűség amiatt, hogy a nyolcaddöntőben kiestek, de mivel összességében nagyon jól szerepeltek az Európa-bajnokságon, ezért az edzőtáborban a hangulatra nem lehetett panasz. Kifejtette, a felkészülésükben most speciális tényező volt, hogy végig műfüvön gyakoroltak.

Örültünk neki, mert így napról napra azt kaptuk vissza, amire Feröeren számíthatunk. Ugyanakkor a műfű többet kivesz az emberből, jobban megfogja a lábakat, igénybe veszi az ízületeket, de ezt nem fogjuk mentségként használni” – jelentette ki a középpályás, aki boldog, mert úgy érzi, jó helyre került Olaszországban. Hozzáfűzte: az ottani bajnokságban gyorsabban kell gondolkodni a pályán, ugyanakkor nem hiszi, hogy a néhány éles mérkőzésnek a hatása, ami a lábában van, már most jelentkezni fog a játékában.

A Feröer szigetek válogatottja soha semmilyen nagy tornára nem jutott ki, hazai pályán mégis veszélyes lehet, mivel kis méretű pályán, ráadásul műfüvön fogadja a riválisokat. A szokatlan körülmények pedig sokszor alaposan megnehezítik a vendégek dolgát, így volt ez két éve is, amikor még Dárdai Pál irányításával kínkeservesen győzött a magyar együttes 1:0-ra Eb-selejtezőn.

Magyarország legutóbb az 1986-os mexikói vb-n szerepelt. Azóta hét világbajnoki selejtezősorozatban bukott el. Legközelebb az 1998-as vb-hez járt, akkor csoportmásodikként pótselejtezőt játszott a Csank János irányította gárda, de 12:1-es összesítéssel alulmaradt Jugoszláviával szemben. A Feröer szigetek–Magyarország mérkőzést közép-európai idő szerint 20.45-től rendezik.

A magyarok várható kezdőcsapata a Feröer szigetek ellen: Dibusz Dénes – Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Kádár Tamás – Elek Ákos, Nagy Ádám – Németh Krisztián, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám.