2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Krkić „szerződtetésén” dolgoznak

Slavoljub Muslin, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya közzétette azoknak a játékosoknak a nevét, akikre számít az október 6-ai, Moldova elleni idegenbeli, valamint a négy nappal későbbi, Ausztria elleni hazai mérkőzéseken, emellett a sajtótájékoztatón megerősítette azt a hírt is, hogy a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jóváhagyja Bojan Krkić játékengedélyét a szerb nemzeti csapatban.

Az FSS adminisztrációs osztálya valóban dolgozik az ügyön, korai még azonban Krkićről beszélni. Ha a FIFA válasza pozitív lesz, akkor számítok majd rá a novemberi mérkőzéseken, de egyelőre azokkal a játékosokkal számolok, akik pályára léphetnek a 2018-as világbajnokság selejtezőjében” – mondta Muslin. A 26 éves Krkić édesapja szerb, míg édesanyja spanyol, fiatalon a Barcelonában nevelkedett, majd a katalán klub történetének legfiatalabb játékosaként debütált a felnőttcsapatban. Óriási jövőt jósoltak neki, a korosztályos válogatottak után pedig nem is volt meglepő, hogy a szerbbel szemben a spanyolt választotta, s 2008-ban 18 évesen és 13 naposan be is mutatkozott Vicente Del Bosque együttesében. Pályafutása azonban megakadt, nem tudott igazán kitörni, a Barcelonában nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, így 2011-ben távozott a klubból, megjárta a Roma és az Ajax Amsterdam csapatait, 2014 óta pedig a Stoke Cityt erősíti. Mivel már szerepelt a spanyol válogatottban – a 2008-as debütálásakor –, a FIFA szabályai szerint más ország színeiben nem léphet pályára.

A Muslin által meghívott játékosok között – a várakozásoknak megfelelően – ott van az eltiltását letöltött Aleksandar Kolarov, valamint Nikola Maksimović is, aki nemrég aláírt a Napolihoz. Az írek elleni, 2:2-vel végződő mérkőzéshez képest a kapitány ezúttal nem számít Andrija Živkovićra, Marko Grujićra és Duško Tošićra.

A szerb válogatott kerete, kapusok: Predrag Rajković (Maccabi Tel-Aviv), Aleksandar Jovanović (Aarhus), Vladimir Stojković (Nottingham Forrest).

Védők: Branislav Ivanović (Chelsea), Matija Nastasić (Schalke), Slobodan Rajković (Palermo), Jagoš Vuković (Konyaspor), Stefan Mitrović (Gent), Nikola Maksimović (Napoli), Aleksandar Kolarov (Manchester City), Antonio Rukavina (Villarreal), Aleksandar Ignjovski (Freiburg), Flip Mladenović (Köln).

Középpályások: Nemanja Gudelj (Ajax), Ljubomir Fejsa (Benfica), Luka Milivojević (Olimpiakosz), Nemanja Maksimović (Asztana).

Támadók: Dušan Tadić (Southampton), Filip Kostić (Hamburg), Aleksandar Katai (Alavés), Lazar Marković (Liverpool–Sporting), Zoran Tošić (CSZKA Moszkva), Aleksandar Mitrović (Newcastle), Nikola Stojiljković (Braga), Andrija Pavlović (Copenhagen).