A magyar labdarúgó-válogatott 30 év és 14 sikertelenül megvívott selejtezősorozat után harcolta ki, hogy ott lehet a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságon. A nemzeti együttes ugyanúgy harmadik helyen zárta a kvalifikációs sorozatot, mint az előző Eb- és vb-selejtezőt, csakhogy ezúttal ez nem kiesést jelentett, hanem pótselejtezőt, mivel 16-ról 24 csapatosra emelték a kontinenstorna létszámát. Bernd Storck csapata az úgynevezett play-offban a norvégokat kettős győzelemmel múlta felül és jutott ki az Eb-re. A magyarok az elmúlt 14 selejtezősorozatban nem jártak sikerrel, az 1986-os vb-szereplés után hét-hét Eb-ről és vb-ről maradtak le. Legtöbbször – szám szerint nyolcszor – csak negyedik helyen végzett a csoportjában a csapat.
Az elmúlt 30 évben a mostani volt az ötödik alkalom, hogy harmadikként zárt a magyar válogatott a selejtezőben. A pozitív kivételt az 1998-as vb-selejtező jelentette, amikor Csank János szövetségi kapitány vezetésével második, azaz pótselejtezőt érő pozícióban végzett a válogatott. A „rájátszás” azonban csúfos véget ért, hiszen a jugoszlávok 12:1-es összesítéssel bizonyultak jobbnak. Ha helyezésben nem is, de pontszám és szerzett gólok tekintetében a 2012-es Eb-selejtező volt a legeredményesebb sorozat a vizsgált időszakban. A lehetséges 30 pont 63 százalékát szerezte meg Egervári Sándor csapata, a mérkőzésenkénti gólátlaga pedig 2,2 volt.
Árok Ferenc, az ausztrál válogatott korábbi szövetségi kapitánya, állandó jegyzetírónk:
– Hétfőn hajnalban két óra volt, s nem jött álom a szememre, valamit csinálnom kellett, tehát egy hétre előkészítettem az orvosságaimat a „szervezőmben”: 22 kis kamrás valami, 9-féle orvosságot helyére tettem, amit nyelnem kell reggel délben és este. Már rég lekapcsoltam a tv-t, nem akarom azt mondani, hogy én már akkor megemésztettem azt a sikert, amire a magyar szurkolók évtizedeket vártak. Igen, ideje volt már „valahová” kijutni. Az sem ront semmit a sikeren, hogy ezeket a síelőket, sífutókat Puskásék csak körberöhögték volna. Igen, körberöhögték, anélkül hogy szégyellném a kifejezést.
Örülök én is, őrjöngnek a szurkolók a stadionban. Talán jobb volna, ha elhallgatnám, hogy egy kicsit megmosolyogtam a végtelen öröm erőltetését a meccs után a játékosok és a vezetők részéről. Fenntartom magamnak a jogot arra, hogy mérlegeljem a győzelmi táncok hosszát és stílusát. Hála jó égnek, volt ilyenben részem. Részemről annyit adnék a siker mellé körítésnek:
– Istenien szurkolt a nézősereg.
– Szervezetten, óriási szívvel játszott a csapat.
– Volt egy király a kapuban.
– Jól szervezte a gárdát az edző, és kiválóan cserélt.
– Tegye ezt az Eb-n is!
Pincési László, a Magyar Szó budapesti sporttudósítója:
– Bár nehezen bocsátottam meg a szüleimnek, hogy magas lázam ellenére nem ébresztettek fel időben a Salvador elleni világbajnoki mérkőzésre, így élőben csak nyolc gólt láthattam az 1982-es, 10:1-es kiütésből, azt sem hittem volna, hogy 1986 után 29 évet kell várnom arra, hogy a magyar futballválogatott kvalifikálja magát egy nemzetközi tornára. Évről évre láthattam botlábú fiainkat, ahogy Liechtensteintől kezdve Máltán át Lettországig kapták a megrendítő füleseket, és bevallom, olyan immunis lettem a kudarcokra, hogy nem éreztem bosszúságot sem akkor, amikor a hályogkovács Pintér Attila kezébe került az irányítás, sem amikor Észak-Írország ellen vereséggel nyitottuk az Eb-selejtezőket. Dárdai Pál érkezése azért adott némi reménysugarat, de átkoztam a Herthát, hogy nem fejezhette be a munkát. Mint ahogy kétkedve fogadtam Bernd Storck kinevezését is, mert minden mozdulata és gondolata olyan hihetetlen volt, mintha szélcsatornában akarna tábortüzet rakni. A pótselejtező diadalmenetét azonban senki sem veheti el tőle. A pökhendi, felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő, túlzottan magabiztos Norvégia esélyt sem kapott a 180 perc során, és a legendás Egil Olsen által rossz csapatnak bélyegzett Magyarország simán átlépett rajta. Hogy ezt a diadalt Storck saját magának köszönheti, vagy segítője, Andy Möller tényleg ennyit tett hozzá, majd a jövő évi felkészülési mérkőzések és az Európa-bajnokság eldönti. De a futballhoz szerencse kell, márpedig ahogy otthon vidéken mondják: Storck nem kutyagumiba lépett, hanem istállóban született. Kleinheisler Lászlót bűvészként húzta elő a cilinderből, a védelem közepére állította Lang Ádámot, aki a Videoton 14 bajnokijából ötször pályára sem lépett idén, és Priskin Tamással játszatott centert, aki Oslóban csereként beállva a labdát sem tudta megtartani az utolsó 3 percben. Minden összejött, és egy ilyen szerencsés útra lépve miért ne álmodhatnék nagyot az Eb-re? Csak addig nem szabadna felébrednünk.
Apró Attila, a délvidéki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya:
– Az egész selejtezősorozatot teljes mértékben szurkolói hozzáállással követtem végig, nem pedig szakmai szemmel. Ezért nagyon boldog vagyok. Magyarország erőfeszítéseit megjutalmazták az égiek. Mérkőzéstaktikailag logikusan folytatódott a Dárdai Pál által elindított tendencia, azaz a papíron gyengébb csapat próbált masszívan, hiba nélkül védekezni, és ezt fókuszáltan meg is valósították a játékosok. Ami nagyon tetszett, hogy Dárdai óta nincsenek bizonytalan arcok, hiszen mindenki tudja a feladatát, és végig arra koncentrál, még ha az a feladatkör most még igen egyszerű is. Alapként ez már nagy előrelépés volt, aztán Storck hozzátette a külsős objektivitását, és azzal növelte a lehetőségeket, hogy nem korlátozódott a keretet illetően azokra a játékosokra, akik szinte megszokásból voltak válogatottak. Megfelelő karaktereket keresett az adott feladatkörökhöz, akik esetleg jobb statisztikával képesek megoldani a posztfeladatokat, mint az addig favorizált játékos. Ehhez társult még egy tudatos koncepció, forgatókönyv a meccsekhez, amit következetesen sikerült véghez vinni a játékosok terhelés-pihenés arányának beállításával. A játékosok közül szerintem mindenki hozta a saját maga maximumát. Bárkiket is sorsolnak a magyar válogatottal egy csoportba, azt megtisztelőnek kell venni, és szerényen készülni ellenük. Tovább kell keresni azokat a karaktereket, akik nemzetközi potenciált rejtenek magukban, és katalizálni a karakterfejlesztésüket, mert hiba lenne ezzel az állapottal így megelégedni…
A magyar nemzeti válogatott sikere biztosan kihat a délvidéki válogatott jövőjére is, hiszen egyre kevésbé fordul majd meg a játékosaink fejében, hogy szégyellniük kellene nemzetiségüket futballberkekben.
Farkas Dániel, a szabadkai Spartacus labdarúgója:
– Figyelemmel követtem a selejtezősorozatot, a két pótselejtezőt is néztem, nagyon örültem a kijutásnak. Őszintén szólva meglepődtem, mert ahogy elkezdtek a norvégok hazai pályán játszani, az nem volt biztató a magyar csapatra nézve. A harmadik percben Királynak bravúrral kellett védenie, ha az bemegy, lehet, hogy egészen másképp alakul az egész történet. Pesten már lényegesen jobban játszott a magyar válogatott. Storck kapitány húzásai közül számomra a legmeglepőbb Kleinheisler kezdőbe állítása volt Norvégiában, néztem is, hogy ki ez a játékos, aztán láttam, hogy az U21-es csapatban már szerepelt. Nem várt lépés volt, de remekül sült el. A játékosok közül egyébként Királyt emelném ki, mert szerintem elég nagy szerepe volt a kijutásban, vasárnap is, csütörtökön is meg a selejtezősorozat korábbi szoros meccsein is megfogott jó néhány helyzetet, magabiztosságot sugárzott a védelemnek mindvégig. A visszavágón pedig Dzsudzsák Balázs játékával voltam nagyon megelégedve, küzdött, hajtott, alig bírták a norvégok megállítani. Mondták is a csapattársaim, akikkel együtt néztük itt, a zlatibori edzőtáborban a találkozót: „Ki ez, tán a magyar Cristiano Ronaldo?” Szurkálódtam is velük, hogy mi kijutottunk Franciaországba, ők meg majd csak a tévéből nézhetnek bennünket. Igazából már annak is örülnék, ha jó játékot, jó szereplést látnánk az Eb-n. Ez az Eb-szereplés biztosan megnöveli a magyar futball renoméját, a magyar játékosok is keresettebbek lesznek, mint az utóbbi években.
