Labdát szerez, kiválóan szervezi a játékot, irányít, sokat fut és minden kapus retteg a szabadrúgásaitól – ilyen az ideális középpályás, akire minden edző vágyik. A zentaiaknak pár éve teljesült az álmuk, hiszen a fent említett tulajdonságokkal rendelkező Nagypál Tibor a Kaposvár után a Zentába igazolt. A 36 éves játékost az edzés után arról kérdeztük, melyik volt élete első emlékezetes labdarúgóélménye.
– Örökké emlékezetes marad a számomra, még akkor is, ha nem pozitív élményről van szó: kikaptunk a Moholtól 10:0-ra! Már akkor is középpályást játszottam, de hozzátenném, hogy egy évvel később, ha nem is ekkora gólkülönbséggel, de legyőztük őket. Serdülőként nagyon sok jó mérkőzést játszottunk, nagy rangadók voltak a Zenta meg a Žitopromet hasonló korú együttesei ellen. Én a Žiti ellen szerettem játszani, mivel a Zentában játszók mindig verekedtek...
• Játszottál az újvidéki Vojvodinában, a Szegedben és a Kaposvárban is. Melyik volt a legemlékezetesebb kaposvári mérkőzésed?
– Amikor feljutottunk az I. ligába. Az idény kezdete előtt sokan azt mondták, hogy ki fogunk esni a II. ligából, ám alaposan rácáfoltunk a vészmadarakra, hiszen a csapatszellem nagyon jó volt, s a jó eredmények sem maradtak el. Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a Szolnok ellen játszottunk, emlékszem, én utolsó védő voltam: megnyertük a mérkőzést, és már akkor, függetlenül a hátramaradt találkozók eredményétől, bebiztosítottuk a feljutást.
• Kaposvári pályafutásod alatt, sokak meglepetésére, az akkori szövetségi kapitány, Lotthar Matthäus meghívott a magyar válogatottba.
– Az tényleg úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. A fociban szerencse is kell, nem is kevés. Az eset érdekessége, hogy nekem, habár már elindítottam a magyar állampolgársági kérelmet, nem volt még meg a magyar útlevelem. Magyarnak, vajdasági magyarnak vallom magam, a feleségem akkor már magyar állampolgár volt, az őseim Magyarország területén éltek, de a magyar papírok csak nem akartak megérkezni. A válogatottbeli meghívó azonban felgyorsította az ügyintézést, s ekkor bebizonyosodott, hogy a foci – de nemcsak a foci, hanem a sport – igen nagy hatalom, hiszen a többi élsportoló, Nataša Janić, Carlos Pérez, Sterbik Árpád is gyorsított eljárással jutottak magyar útlevélhez.
• Hol figyelt fel rád Matthäus?
– Itt jön a szerencse a képbe, ugyanis abban az időszakban a Kaposvár pont az erősebb csapatok, mint például az Újpest és Ferencváros ellen lépett pályára. A német nemzetiségű edző eljött a mérkőzésre, figyelte az ÚTE és a Fradi labdarúgóit, ám mivel nekem akkor nagyon jól ment a játék, így az én teljesítményem is felkeltette a figyelmét. A válogatottban aztán tagja voltam a 18-as keretnek, ám szombaton lesérültem, így nem léphettem szerdán pályára.
• Ha az edzőid közül kellene valakiket kiemelni, ki lenne az?
– Mivel azon a véleményen vagyok, hogy az alapok a legfontosabbak, vagyis az, hogy a gyerekeknek milyen az edzőjük, így elsőként az adai Tóbiás Bandit említeném, aki nekem gyerekkoromban volt az edzőm. A felnőttcsapatoknál eltöltött évekből pedig Kiss Lacit emelném ki, akivel Kaposváron dolgoztam együtt.
• A Kaposvár után hogy került a képbe a Zenta?
– Mivel a feleségem a két gyerekkel már előbb hazaköltözött Kaposvárról, s miután én is munkát, tornatanári állást kaptam Adán, én nem akartam, hogy távol legyünk egymástól, és nekem mindig utazgatnom kelljen, így 32 évesen döntöttem, én is eljövök Kaposvárról. Hozzátenném, a magyarországi klubban mindent megtettek, hogy maradjak: ötéves szerződést kínáltak, s még abba is beleegyeztek volna, hogy csak délután eddzek, de nekem fontosabb volt a család. Ekkor kerestek meg a zentaiak, és mivel én még annak idején együtt játszottam Özveggyel, Bulatovićtyal, a jelenlegi edzővel, Pecóval (Predrag Đurović vezetőségi tag), így úgy határoztam, a Zentában folytatom a pályafutásom.
• Jól döntöttél?
– Igen, nyugodtan elmondhatom, hogy kiválóan döntöttem, ugyanis a környék legjobban szervezett klubjának a tagja vagyok. Bognár András és Gordán Kolos a fiatalokat nevelik, elsajátítják velük a labdarúgás alapjait, s mivel mindketten pedagógusok is, így pontosan tudják, melyik gyerekkel hogyan kell bánni, mert nem mindenkinél elég az, ha rászólnak. Gordán Kolos nagyon sok gyerekkel megszerettette a labdarúgást az iskolában, sok fiatalt sikerült rábeszélnie, hogy eljöjjenek edzésre. Ez nagyon fontos, hiszen tíz játékosból sokkal nehezebben kerül ki egy jó focista, mint negyvenből. A felnőttcsapatnak több évtized után ismét sikerült bejutnia a III. ligába, s a vezetőség azt tervezi, hogy a jövőben minél kevesebb költségvetésből a környékbeli játékosokkal próbálja meg az együttes minél jobb eredményt elérni. Örülünk és büszkék vagyunk rá, hogy a mérkőzésinkre kéthetente 400-500 ember kilátogat, ami azért is nagy szó, mert Zentán egyik sporteseményen sincs jelen ilyen sok néző.
• Nemrég a Zenta egy barátságos mérkőzésen a Kaposvár ellen lépett pályára. Milyen volt az előző csapatod ellen játszani?
– Elég sűrűn vendégeskedek Kaposváron, s ezt a mérkőzést is én szerveztem. Furcsa volt, mivel életemben először játszottam a Kaposvár ellen. Azt azonban sajnálom, hogy ők nem a legerősebb felállításban léptek pályára, és nem a nagy stadionban játszottunk. Ígéretet kaptunk, hogy nyáron is szeretettel várnak bennünket, s akkor már egy esti, reflektorfény melletti találkozón mérjük össze az erőnket.
• A szurkolók és a többi focista is azt mondta, téged a legkönnyebb felismerni a pályán. Nem a hajviseleted miatt, hiszen az teljesen szokványos, hanem az óriási vádlid miatt.
– Nekem is mondták már. Természetesen nem magától lett olyan, amilyen, hanem a sok futástól, és az edzéseken végzett gyakorlatok sokat segítettek. Ha összeszámolom, 44 téli és nyári felkészülésen vagyok túl, ami nem kevés. Nem örökletes, annak ellenére, hogy édesapám és a nagyapám is jó focisták voltak, nekik nem volt ekkora vádlijuk. Érdekes, hogy a bátyámnak ugyanekkora vádlija van, pedig ő keveset focizott. Kaposváron zrikáltak is ezzel: volt olyan, aki azt mondta, hogy biztos vasalót tettek a lábamra, s azért néz így ki. A masszőr pedig mindig fogta a fejét, amikor meglátott, és előre szólt, hogy ezért dupla pénzt kér…
• A környéken mindenki Bajagaként ismer. Honnan ered ez a becenév?
– A bátyám a Bajaga, én a Kisbajaga vagyok, de hogy ő honnan kapta ezt a nevet, ezt nem tudom. Én szeretem a jugoszláv zenét, s így a Bajaga együttes számait is, de nem tudom, hogy ennek van-e valami köze a becenévhez.
• Laza figurának tartanak. Mikor voltál a focipályán a legidegesebb?
– Valóban nem vagyok egy ideges típus, de mondjuk a Ferencváros ellen, 20000 ember előtt azért nekem se volt mindegy. Egészséges lámpaláz még ma is van bennem, s ha kikapunk, akkor utána mindig idegeskedek a vereség miatt, sajnos a fiatalabb játékosokból ma már ez hiányzik.
• Van két gyereked. Nekik van már valami közük bármelyik sporthoz?
– A lányom nyolcéves, ő kézilabdázik Adán, és emellett mazsorettezik is. A kisebbik három és fél éves, én dobálom neki a labdát, de ő inkább a kismotorjával szórakozik.
• Zentán a II. ligába való jutást is elképzelhetőnek tartja a vezetőség. Ha ez sikerül, akkor is maradsz?
– Adai vagyok, így az a tervem, hogy ott fejezem be a pályafutásomat, de egyelőre nagyon jól érzem magam Zentán, s ha az elkövetkező öt évben is ilyen szervezett lesz a klub, és engem szívesen látnak, akkor nagy örömmel maradok. Ha feljutnánk, akkor nagyon meggondolnám a folytatást, lehet, hogy inkább átadnám a helyet a fiataloknak, de ha a vezetőség úgy érzi, szükség van rám, akkor itt leszek.
