2024. szeptember 12., csütörtök
NEMZETEK LIGÁJA

Jobb, de messze nem az igazi!

A magyar válogatott kedden este Budapesten Bosznia-Hercegovina ellenében próbálta feledtetni a három nappal korábbi súlyos németországi vereséget a Nemzetek Ligájában. Az ellenfél ideálisnak tűnt mindehhez, hiszen a bosnyák válogatott mindössze a 70. helyen áll a FIFA aktuális ranglistáján. Ennek megfelelően a hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést, Varga Barnabás előtt két ideális alkalom is adódott a gólszerzésre, de fejeseit hárította az ellenfél kapusa, akárcsak Nagy Zsolt kapáslövését. A második játékrészben nem sokat változott a játék képe. Sokat elmond a vendégek játékáról, hogy Dibusz Dénesnek hatvan percen át nem volt védenivalója. Igaz, a találkozó utolsó harmadára valamelyest felbátorodtak a boszniaiak, de távoli lövéseikben nem rejlett komoly veszély.

Nem úgy Szoboszlai Dominik szabadrúgásában, amely a felső lécen csattant, a hajrában pedig a csereként beállt Ádám Martin fejében maradt a győztes találat. A hármas sípszóig végül nem született találat, így bár az igyekezet megvolt a játékosokban, az eredmény sokakat csalódással tölthet el.

Marco Rossi szövetségi kapitány ugyanakkor elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után: „A németek elleni legutóbbi meccsen nem sikerült megértetnem a játékosokkal, amit szerettem volna látni. Most viszont megvolt az a küzdeni tudás, ami az alapja ennek a csapatnak, az ellen a bosnyák csapat ellen, amely sokkal inkább a mi szintünkön van, mint a német válogatott. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, még ha az eredménnyel nem is. Gratuláltam a fiúknak a hozzáállásukhoz, a játékukhoz. Megérdemeltük volna a győzelmet, csak a gól hiányzott. Úgy hiszem, amikor a srácok mindent beleadnak, és átizzadják a mezt, akkor a szurkolók büszkék lehetnek rájuk, mert a tehetségükhöz mérten a leginkább képviselik őket és a hazájukat. A szurkolókról azt gondolom, nyolcvan százalékuk szeret. Húsz százalékuk persze mindig azt várja, mikor tűnök már el, de ez mindenkivel előfordul. Totti sem szerette Marcello Lippit, pedig vébét nyert az olaszokkal. Amikor érzed, hogy szeretnek, akkor érezheted, hogy valami olyat tettél le az asztalra, amit akkor sem felejtenek el, ha már nem leszel a csapat mellett.”

A csapatkapitány Szoboszlai kiemelte, hogy büszke a társaira: „Büszke vagyok a csapatra, hogy a németek elleni ötgólos vereség után ilyen teljesítménnyel rukkoltunk elő, és hogy megmutattuk a valódi énünket. Olyan volt, mintha hárman álltak volna a kapuban, olyan teljesítményt nyújtott a kapusuk. Ezúttal sokkal szervezettebben játszottunk, jobban figyeltünk egymásra, betartottuk a távolságot, az utasításokat. Jó irányba indultunk el, ezt tartani kell, és akkor szerencsénk is lesz. Ahogy korábban mondtam, lehet, hogy ez az öt-nullás pofon jól jött, mert az egész csapat lejött a földre, a valóságba.”

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0:0
Budapest, Puskás Aréna, 46 443 néző. Vezette: Guida (olasz).
Magyarország: Dibusz, Botka (Balogh), Orbán, Dárdai, Bolla (Csoboth), Nikitscher, Schäfer, Nagy (Kerkez), Szoboszlai, Sallai, Varga (Ádám).
Bosznia-Hercegovina: Vasilj, Gazibegović, Bicakčić, Katić, Barišić, Dedić, Šarić (Gigović), Basić (Huseinbašić), Burnić (Tahirović), Džeko, Demirović (Bajraktarević).


A csoport másik mérkőzésén Hollandia Németországot fogadta, és Tijjani Reijndersnek köszönhetően már a 2. percben előnybe került. A németeket a gyorsan bekapott gól nem rázta meg különösebben, olyannyira, hogy a szünetre Deniz Undav és Joshua Kimmich találataival megfordították a találkozót. A második játékrész elején ismét a hazaiak villantak egyet, a vendégvédelem megfeledkezett Denzel Dumfriesről, aki kiegyenlített, és egyúttal pontot mentett csapatának.

A B divízió 1. csoportjában tovább menetel Grúzia, amely Csehország legyőzését követően Albániában jutott újabb három ponthoz. A 2. csoportban a századik válogatottmeccsét játszó Harry Kane két találatával Anglia magbiztos győzelmet aratott Finnország felett.
2. forduló, A divízió, 3. csoport: Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0:0, Hollandia–Németország 2:2. A sorrend: Németország és Hollandia 4, Bosznia-Hercegovina és Magyarország 1 pont. B divízió, 1. csoport: Albánia–Grúzia 0:1, Csehország–Ukrajna 3:2. A sorrend: Grúzia 6, Albánia, Csehország 3, Ukrajna 0 pont. 2. csoport: Anglia–Finnország 2:0, Írország–Görögország 0:2. A sorrend: Görögország, Anglia 6, Írország, Finnország 0 pont. C divízió, 4. csoport: Lettország–Feröer szigetek 1:0, Észak-Macedónia–Örményország 2:0. A sorrend: Észak-Macedónia 4, Örményország, Lettország 3, Feröer szigetek 1 pont. D divízió, 2. csoport: Andorra–Málta 0:1. A sorrend: Moldova, Málta 3, Andorra 0 pont.

 

Nyitókép: Rohamoztak a magyarok rendesen, de gólt nem sikerült lőniük (Fotó: MTI)