Ma már nehéz elképzelni, hogy a kontinensbajnokságok rajtvonalán egykor csak 17 nemzeti válogatott sorakozott fel, de 1960-ban az első, hivatalosan Európai Nemzetek Kupája néven futó sorozat esetében ez történt. Az ún. „ős-Eb” döntőjébe csak négy csapat jutott be, a négyes döntő megrendezésének joga pedig az ötletgazda, az időközben elhunyt Henri Delaunay nemzetét, Franciaországot illette meg. A viadalnak ekkor még több nagy hiányzója is volt: az NSZK, Olaszország, Anglia, de a két évvel korábban vb-ezüstérmes Svédország sem nevezett a kontinensbajnokságra, sőt még Spanyolország is visszalépett.
A magyar nemzeti tizenegy már a selejtező első körében kiesett – mentségül szóljon, hogy a későbbi győztes szovjet csapat állta Baróti Lajos társulatának útját. Az elődöntőbe a szovjeteken kívül Jugoszlávia, Csehszlovákia és Franciaország jutott. A párizsi meccsen a házigazdák hiába vezettek 4:2-re a jugoszlávok ellen, azok négy perc alatt 5:4-re fordítottak. A másik ágon a szovjetek könnyedén, 3:0-ra legyőzték Csehszlovákiát. A bronzmeccsen a csalódott franciák már nem tudták felvenni a versenyt a csehszlovákokkal. A fináléban a rendes játékidő 1:1-gyel ért véget, a Szovjetunió csak hosszabbításban diadalmaskodott 2:1-re. A döntő hőse egy bizonyos Lev Jasin volt, aki szenzációsan védte a szbornaja kapuját.
Bronzmeccs: Csehszlovákia–Franciaország 2:0. Döntő: Szovjetunió–Jugoszlávia 1:1 (hosszabbítás után 2:1). Gólkirály: Ivanov, Ponygyelnyik (mindkettő szovjet), Galić, Jerković (mindkettő jugoszláv), Heutte (francia) 2-2 gól. A torna csapata: Jasin (Szovjetunió) – Đurković (Jugoszlávia), Novák (Csehszlovákia) – Netto (Szovjetunió), Masopust (Csehszlovákia), V. Ivanov (Szovjetunió) – Metreveli (Szovjetunió), Galić (Jugoszlávia), Ponyegyelnyik (Szovjetunió), Šekularac (Jugoszlávia), Kostić (Jugoszlávia).
