Gyermekkori álma vált valóra a fiatal zentai teniszezőnek, Györe Lászlónak azzal, hogy bekerült a legjobb száz közé a férfi teniszezők világranglistáján. Nem tagadja, rendkívül sok munka és kitartás kellett ahhoz, hogy mindezt elérje. Elbizakodottságnak azonban nyoma sincs rajta. Mérhetetlen alázattal és odaadással készül az új idényre, amelynek során újra meg újra bizonyítani akar mind önmagának, mind a környezetének, hiszen annak ellenére, hogy a világ legkiválóbb teniszezői között jegyzik, legbelül még mindig az a szerény zentai srác, aki ha ütőt fog a kezébe, nem ismer lehetetlent.
– Gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy a férfi teniszezők világranglistáján bekerültem a legjobb száz közé, sőt nemcsak az én álmom volt ez, hanem a családomé és az edzőimé is. Annak ellenére, hogy játéktudás tekintetében nem olyan nagy az eltérés azok között, akik a százban vannak, és azok között, akik a százon kívül, összességében mégis óriási a különbség a két csoport tagjai között. Az, aki benne van a legjobb százban, a Grand Slam-tornákon a főtábláról indulhat, nem kell selejtezőket játszania, valamint számos ATP-tornára is selejtező nélkül juthat be, annak viszont, aki a 150–200. hely környékén van a ranglistán, inkább challenger tornákat kell játszania, a nagyobb versenyeken pedig selejteznie kell, ami nagymértékben megnehezítheti számára azt, hogy valóban kiemelkedő eredményeket érjen el. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy természetesen a bevételek terén is számottevő különbség van azok között, akik a legjobb százban vannak, és azok között, akik azon kívül helyezkednek el a ranglistán – magyarázza Laci. – 2017-et nagyjából ugyanolyan helyről kezdem, mint 2016-ot, ráadásul elég rosszul is indult az esztendő, az első négy hónapban szinte csak a vereségek jöttek, aminek következtében csaknem a kétszázból is kiestem. Azután egyre jobban játszottam, és úgy éreztem, kezd beérni a befektetett munka gyümölcse. Áprilistól azután jöttek az eredmények is, és a játékomat szinte az egész év folyamán ugyanolyan magas szinten tudtam tartani, aminek természetesen nagyon örültem. Úgy érzem, főleg a gyors pályás játékomban fejlődtem sokat, hiszen amióta Dejan Petrović az edzőm, nagyon sokat dolgozunk az adogatásomon, a tenyeresemen, a röptéimen, valamint általában azon, hogy miként játsszak a keményebb borítású pályákon. Alapvetően salakpályás játékosnak tartom magam, ahhoz viszont, hogy az egész év folyamán jó eredményeket érhessek el, módosítanom kellett a játékomon, és alkalmazkodnom kellett a keményebb borítású pályákhoz is. Petrović igen tapasztalt edző, hiszen egykor Novak Đoković is vele jutott be a legjobb százba, de segítette például Ana Ivanović és Jelena Janković munkáját is, így pontosan tudja, hogy melyik pillanatban mit kell mondania, vagy éppen mit nem kell mondania a játékosának. Fontosnak tartom továbbá azt is, hogy az edzőmmel a pályán kívül is jól kijöjjünk egymással, hiszen rendkívül sok időt töltünk együtt. Ez vele szerencsére adott, a pályán is és a pályán kívül is remek a kapcsolatunk, és úgy vélem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy elérjem azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt hónapok során sikerült elérnem – meséli a fiatal teniszező, hozzátéve, összességében nemcsak azért értékeli rendkívül eredményesnek az évet, mert elérte az általa megálmodott világranglista-helyezést, hanem azért is, mert emellett több egyéb célja is teljesült.
– Az egyik célom 2017-re az volt, hogy mérkőzést nyerjek egy ATP-tornán, amit Marokkóban sikerült is elérnem. Ezután jött a budapesti torna, amely szintén ATP-torna volt, és amelyen elődöntőt játszhattam. Ezt az eredményt tartom az eddigi pályafutásom egyik, ha nem a legnagyobb sikerének. Budapestre eleve nagy önbizalommal érkeztem, hiszen közvetlenül a marokkói torna után utaztam a magyar fővárosba, ahol a selejtező első fordulójában, ha jól emlékszem, három meccslabdát sikerült mentenem, és a főtáblára kerülve is nagyon jól játszottam, hittem magamban, úgy éreztem, szinte bárkit meg tudok verni, ami így is lett, hiszen azon a versenyen egymás után sikerült legyőznöm Viktor Troickit és Fernando Verdascót. A másik fontos célom az volt, hogy challenger tornát nyerjek, ami júliusban Olaszországban össze is jött, ráadásul öt elvesztett döntő után tudtam nyerni. A harmadik kiemelt fontosságú célom, talán inkább vágyam az volt, hogy bekerüljek a Davis-kupa-csapatba, ami szintén sikerült, és óriási öröm volt számomra, hogy a szerb válogatott tagjaként léphettem pályára a francia csapat ellen. Ez persze pluszterhet is rótt rám, hiszen nemcsak magamért, hanem a csapattársaimért, sőt az egész országért kellett játszanom, és bár nem sikerült nyernem Jo-Wilfried Tsonga ellen, aki nálam jóval tapasztaltabb játékos, összességében mégis pozitív élmény volt számomra a Davis-kupa – összegez Györe László.
– A 2018-as idényt Indiában kezdem, az eddigi pályafutásom során első ízben egy ATP-tornán, utána jön egy challenger torna, majd az ausztrál nyílt bajnokság, ahol eddigi pályafutásom során először a főtáblán indulhatok, ami nagyon nagy dolog számomra, hiszen a Grand Slam-tornákon eddig mindössze egyetlenegyszer tudtam főtáblára kerülni, a Roland Garroson, a selejtezőből indulva. Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésem, és mindenképpen szeretnék nyerni néhány mérkőzést, ami persze nem lesz egyszerű, hiszen a Grand Slam-tornákon három nyert játszma kell a győzelemhez, ráadásul mindenki felkészülten érkezik, és valószínűleg komolyabban is vesznek majd, mint eddig, hiszen most már én is top 100-as játékos vagyok. Ez tehát egy új kihívást jelent majd, de már nagyon várom – fogalmaz Laci, hozzátéve, az egyik legfontosabb célkitűzése 2018-ra az, hogy ATP-tornát nyerjen, a másik pedig, hogy bejusson a világranglista legjobb ötven teniszezője közé.