2024. szeptember 11., szerda

Svájccal valószínűleg Újvidéken

Szerbia Teniszszövetségének határozata értelmében jövő január 31. és február 2. között Újvidéken rendezik meg a Davis-kupa 1. fordulójának Svájc elleni mérkőzését. Amióta 2010-ben Szerbia elnyerte a Davis-kupa serlegét, Újvidék másodszor lesz vendéglátó, hisz 2011 tavaszán Indiát is itt fogadták. A szövetség egyetlen kikötéssel bízta a szervezést Újvidékre. Ha ugyanis Svájc a lehető legerősebb összeállításban, Roger Federerrel és Stanislas Wawrinkával érkezik, megeshet, hogy mégis a belgrádi Arena lesz a meccs színhelye.

A Kanadai Teniszszövetség ugyanakkor értesítette a szerbet, hogy a Fed-kupa második Világcsoportja jövő évi kiírása első fordulójának, a két országos női válogatott meccsét február 8-án és 9-én Montrealban, kemény borításon rendezik meg. Szerbia és Kanada első női meccsét 2011 tavaszán Újvidéken tartották meg, amikor a szerb válogatott 3:2-re nyert, és feljutott a Világcsoport I-be. A februári mérkőzés győztese áprilisban a Világcsoport I-ért, a vesztes pedig valamelyik zónagyőztessel a Világcsoport II-ben maradásért mérkőzhet.

Amíg az ATP és WTA tornák szünetelnek, kis tornákon még folyik a verseny. Az e heti rendezvények első fordulójában egyelőre két szerbiai és egy magyar győzelem született. Sarm es-Sejkben Nikola Milojević a német Peter Hellert győzte le, és a 2. fordulóban szintén némettel, a 23 éves és a ranglistán 584. Jean-Marc Wernerrel találkozik. Ugyanott Peđa Krstin a francia Melik Felert verte, és a 2. fordulóban a 23 éves és a ranglistán 1008. orosz Jan Sabanyinnal mérkőzik. A kolumbiai Barranquillában a magyar Totka Noémi lenullázta a 16 éves kolumbiai Alejandra Gutierrezt, és a 2. fordulóban a szintén 16 éves kolumbiai Laura Arciniegasszal találkozik, akit a múlt héten Bogotában könnyen vert. A szerbiai Barbara Bonić az éjjel rajtolt a mexikói Meridában, első ellenfele pedig a 19 éves japán Miju Kato volt.