2024. szeptember 11., szerda

Ivanović Auckland bajnoka

Ana Ivanović nem is kezdhette volna szebben a 2014-es esztendőt. A volt világelső szerb a szombati döntőben a szintén egykori éllovas, 34. évében járó Venus Williamsszel csatázott, és három játszmában nyert, ami pályafutása 12. tornagyőzelme. Ana nyerhetett volna két játszmában is, de a másodikban, 5:3-as vezetésnél kihagyott egy meccslabdát, majd megingott, négy játékot adott le zsinórban, amivel ellenfelét egyenlítéshez segítette. Korábbi gyakorlatától eltérő módon Ana nem esett teljesen vissza, a harmadik játszma első játékában elnyerte Venus adogatását, majd rámenős stílusban a sajátját végig sikerrel megőrizte. Ivanović ezzel egy helyet haladt a ranglistán, ma a 15. helyet foglalja el, s ha az Australian Openen hozza a formáját, könnyen felkerülhet a 14. pozícióra is, hisz végre megelőzheti a tavaly visszavonult Marion Bartolit.

Szerb vonatkozású hír, hogy a sérült Janko Tipsarević lemondta az Australian Opent. Janko ma 17 helyet esik a ranglistán, és az 53. pozíción találja magát, míg az eltiltott Viktor Troicki ötöt zuhan, és ma a 80. lesz.

Brisbane-ben Serena Williams pályafutása 58. tornagyőzelmét aratta, Sencsenben pedig a házidöntőben Na Li nyert, és a ranglistán egészen megközelítette a harmadik Marija Sarapovát. Na Li a nyolcadik WTA-serlegét szerezte meg, és először védett meg címet.

A világelső Rafael Nadal tornagyőzelemmel nyitotta az új idényt. A spanyol ugyan nem játszott a megszokott szinten, de így is nyerni tudott Dohában, amivel pályafutása 61. serlegét nyerte. Meglepetés született viszont Brisbane-ben, ahol a 33. évükben járó volt világelsők, Roger Federer és Lleyton Hewitt csatáztak a trófeáért. Nyert az ausztrál, ami 29. tornagyőzelme, és az első 2010 óta, amikor Hallében nyert, és ugyancsak Federert verte a döntőben, aki ellen 18:9-ra szépített az 1996 óta tartó rivalizálásban. Hewittnak ez volt az első ausztráliai döntője 2005 óta, amikor az Australian Openen Marat Szafintól kapott ki. A tegnapi vereséggel Federer folytatta a tekintélyének kiárusítását. A döntőben jóval képességei alatt teljesített, így lemaradt 78. serlegéről. Érdekes, hogy Federer is Hallében nyert legutóbb, de tavaly.

A héten négy rangos tornát tartanak, Melbourne-ben pedig az idény első Grand Slam-tornájának, az Australian Opennek a selejtezője folyik. A férfiak Sydneyben és Aucklandban, a nők pedig ugyancsak Sydneyben, valamint Hobartban lépnek pályára. A férfiaknál szerb érdekeltség nincs, Sydneyben Juan Martín del Potro, Aucklandban David Ferrer az első kiemelt. A nőknél a lengyel Agnieszkia Radwanskáé az egyes rajtszám, a 4. kiemelt Jelena Janković pedig az orosz Jekatyerina Makarovával kezd. Hobartban Sam Stosur az első kiemelt, Bojana Jovanovski pedig 8-as rajtszámmal az 1. fordulóban a német Anika Beckkel találkozik.

A perthi Hopman-kupát a francia válogatott nyerte meg. A franciák Jo-Wilfried Tsonga és Alize Cornet összetételben négy meccsen győzedelmeskedtek, és megérdemelten hódították el a trófeát.

BRISBANE. – A női torna döntőjében: S. Williams–Azarenka 6:4, 7:5. Férfiak, elődöntő: Federer–Chardy 6:3, 6:7, 6:3, Hewitt–Nisikori 5:7, 6:4, 6:3, döntő: Hewitt–Federer 6:1, 4:6, 6:3.

SENCSEN. – A női torna döntőjében: Na Li–Peng 6:4, 7:5.

AUCKLAND. – A női torna döntőjében: Ivanović–V. Williams 6:2, 5:7, 6:4.

DOHA. – A férfitorna elődöntőjében: Nadal–Gojowczyk 4:6, 6:2, 6:3, Monfils–F. Mayer 6:3, 6:2, döntő: Nadal–Monfils 6:1, 6:7, 6:2.

CSENNAI. – A férfitorna negyeddöntőjében: Pospisil–Bhambri 6:3, 6:3, Granollers–Paire 6:2, 3:6, 7:6, Wawrinka–Bedene 6:2, 6:1, Roger-Vasselin–Sela 7:5, 6:7, 6:0, elődöntő: Wawrinka–Pospisil 6:4, 5:5 – feladás, Roger-Vasselin–Granollers 6:2, 4:6, 6:3.

HOBART. – A női torna selejtezőjének 2. fordulójában: Van Uytvanck–Jakšić 2:6, 6:4, 6:4. 1. forduló: Barthel–Szvitolina 6:4, 6:3.

SYDNEY. – A női torna 1. fordulójában: Tomljanovic–Hantuchová 6:4, 7:5, Keys–Halep 6:1, 6:4, Errani–Vinci 6:4, 6:2.

PERTH. – A Hopman-kupa döntőjében: Franciaország–Lengyelország 2:1.

@sz = cs.