2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Troicki kiesik a százból

Annak ellenére, hogy a múlt héten sok erős teniszező szerepelt a tornákon, a legújabb ranglisták élvonalában nem történt különösebb változás. A férfiaknál Novak Đoković elmulasztotta az alkalmat, hogy 500 pontot faragjon le Rafael Nadal előnyéből, Juan Martín del Potro a csuklósérülése miatt két helyet csúszott le, a bolgár Dimitrov pedig először jutott be a 100 legjobb közé. A nőknél az első tízben maradt a korábbi sorrend, s csak a szlovák Dominika Cibulková került két hellyel feljebb, és szorított maga mögé két volt világelsőt, Caroline Wozniackit és Ana Ivanovićot. Bethanie Mattek nagy bukása miatt Bojana Jovanovski egyet lépett előre, Vesna Dolonc is javított, Jovana Jakšić pedig már a 133. pozíciót foglalja el. Nincs már a 100-ban Babos Tímea, s ugyanez a sors vár a most még 98. Viktor Troickira, aki a következő listán már a legjobb esetben is csak 103. lesz. Haladt a magyar Bukta Ágnes is, akit először láthatunk a 300 legjobb között.

A héten kezdődő (nők: szerda, férfiak: csütörtök) Indian Wells-i torna mellesleg szép alkalom lesz valamennyi szerbiai számára, hisz csak Đoković véd elődöntőt, a többiek tavaly mind az első vagy második fordulóban estek ki. A női selejtezőben számunkra egyedül a magyar Czink Melinda szereplése érdekes, ám ő sem számíthat sokra, hisz elsőre a jó képességű tajvani Hszie lesz az ellenfele.

Ami az e heti kis tornákat illeti, a legtöbb helyen csak tegnap este sorsoltak, így csupán azt tudhattuk, hogy az iráni Kishben Peđa Krstin a svájci szabadkártyás Antoine-Michel Alexeevvel találkozik az 1. fordulóban, a brazíliai Campinasban pedig a 16 éves Ivana Jorović két játszmában győzött a lényegesen magasabban rangsorolt argentin Pella ellen, és a 25 ezer dolláros összdíjazású torna táblájáért a 17 éves és a ranglistán 331. spanyol Sara Sorribesszel mérkőzik.

Az új ranglisták, férfiak: 1. Nadal 14 085, 2. Đoković 10 260, 3. Wawrinka 5650, 4. Ferrer 5160, 5. Berdych 4890, 6. Murray 4885, 7. Del Potro 4870, 8. Federer 4625, 9. Gasquet 2950, 10. Tsonga 2785, 11. Raonić 2485, 12. Haas 2435, 13. Isner 2320, 14. Fognini 2230, 15. Juzsnyij 2145, 16. Dimitrov 2130 pont stb. További szerb és magyar helyezések: 68. Tipsarević 710, 93. Lajović 596, 98. Troicki 580, 178. Bozoljac 283, 183. Fucsovics 276, 239. Krajinović 207, 356. Krstin 120, 434. Zekić 91, 484. Györe 74, 526. Balázs 63 pont stb. Nők: 1. S. Williams 12 660, 2. Na Li 6795, 3. A. Radwanska 5705, 4. Azarenka 5681, 5. Sarapova 5206, 6. Kerber 4490, 7. Halep 4435, 8. Janković 4380, 9. Kvitová 4365, 10. Errani 4015, 11. Cibulková 3335, 12. Wozniacki 3185, 13. Ivanović 3155, 14. Vinci 2940, 15. Lisicki 2650, 16. Suárez 2635 pont stb. További szerb és magyar helyezések: 41. Jovanovski 1265, 105. Babos 588, 112. Dolonc 553, 133. Jakšić 468, 152. Krunić 429, 218. Erić 270, 240. Jani 233, 299. Bukta 156, 315. Mirčić 144, 348. Czink 119, 607. Jorović 46 pont stb.

SÃO PAULO. – A férfitorna döntőjében: Delbonis–Lorenzi–Haas 4:6, 6:3, 6:4.

CAMPINAS. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Jorović–Pella 7:6, 6:3.