2024. szeptember 11., szerda
TENISZ

Vajdával visszatértek a trófeák

Nem szakadt meg a sorozat, Novak Đoković immár nyolc éve a salakpályás idény kezdete előtt nyer legalább egy serleget. A hagyomány az idén a vártnál gyöngébb idénykezdés miatt veszélyben volt, ám Novak az Indian Wells-i döntőben vasárnap este három játszmában legyőzte Roger Federert, ami idei első, Indian Wellsben a harmadik, összesen pedig a 42. serlege, a svájci ellen 17:16-ra szépített, visszavágva a három héttel korábbi dubaji elődöntőben elszenvedett vereségért. Đoković a 42. serleggel elhagyta Stefan Edberget a nyílt korszak öröklistáján, és most egyedül áll a 14. helyen. Ami pedig az 1000-es rangú tornákat illeti, Novak a 17. ilyen trófeát gyűjtötte be, amivel beérte Andre Agassit az öröklista harmadik helyén. Több 1000-es tornát csak Rafael Nadal (26) és Federer (21) tudott megnyerni. Indian Wells Novak 5. tornája, amelyeken három vagy több alkalommal győzött. Az előző négy az Australian Open, Dubaj, Peking és Miami.

Đoković a döntőben gyöngén kezdett, első adogatójátékát elveszítette, breakalkalmat pedig nem tudott szerezni. A második játszmában már egyenrangú csata folyt a nyolcadik játékig, és látszott, hogy Novak egyre veszélyesebb. Ekkor végre esélye lett Roger adogatásának elnyerésére, ami másodikból be is jött. A második játszma harmadik játékában Đoković a harmadik breaklabdát használta ki, majd 5:4-nél a meccsért adogatott. Ugyanolyan rosszul tette, mint előző napon kétszer is John Isner ellen, így Roger egyenlített, majd 6:5-re vezetett is. Azután Novak kiharcolta a rövidítést, amelyben azonnal 3:0-s előnyhöz jutott. Federernek ekkor semmi sem sikerült, Novak 5:1-re és 6:2-re is vezetett, végül 7:3-ra nyert, amit követően azonnal Marián Vajda karjaiba rohant, hiszen Indian Wellsben a szlovák edző ült a páholyban, nem pedig Boris Becker. Hogy Marián Vajda megjelenésének külön jelentősége is volt, vagy pedig Novak a tornagyőzelem révén visszanyerte önbizalmát, és Becker felügyelete alatt is tud nyerni, azt az elkövetkező két hétben Miamiban tudhatjuk meg. A tornagyőzelem további jelentősége, hogy Novak 2230 pontra csökkentette Rafael Nadal előnyét a ranglistán.

A női döntő nagy meglepetéssel szolgált, hisz a 32 éves veterán olasz Flavia Pennetta két játszmában legyőzte a lengyel Agnieszka Radwanskát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Radwanska sérülten, bal térdét fájlalva játszott, mivel azonban nem adta fel a csatát, Pennetta győzelmének értéke nem tekinthető kisebbnek. Az olasz játékos tizedik, egyben legjelentősebb serlegét nyerte, és a ranglistán feljött Ana Ivanović elé a 12. helyre. Pennetta és Ivanovic Miamiban a 3. fordulóban találkozhatnak.

A selejtező 1. fordulójával az este kezdődött meg Miamiban a következő nagy torna, amelyen a főtáblán Đoković, Jelena Janković, Ana Ivanović és Bojana Jovanovski indulhat, a selejtezőben pedig Dušan Lajović, Filip Krajinović, Babos Tímea és Fucsovics Márton lép fel. Lajović első ellenfele a litván Ricardas Berankis, Fucsovics az amerikai Jack Sockkal kezd, Krajinović a rajtra a német Julian Reistert kapta, Babos pedig a thai Lukshika Kumkhummal találkozik. Női egyesben Jelena Janković a 450 pontot érő tavalyi elődöntőt védi, az 1. fordulóban erőnyerő, a 2. körben a belga Yanine Wickmayer és az amerikai Varvara Lepchenko meccsének győztesével találkozik. Ana Ivanović nyolcaddöntőt és 140 pontot véd. Ő is erőnyerő a rajton, a 2. fordulóban az amerikai Lauren Davis és a kínai Csang Suaj találkozójának továbbjutójával játszik. Jovanovskit tavaly Andrea Petković verte az 1. fordulóban, így a szerb javíthatna, hisz első ellenfele a svájci Romina Oprandi.

A floridai szervezők a férfi egyes sorsolását az éjjel készítették el, de már jelezték, hogy Đoković a pénteki, Nadal pedig a szombati esti műsorban kezdi meg szereplését.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Rafael Nadal 13 130, 2. Novak Đoković 10 900, 3. Stanislas Wawrinka 5650, 4. David Ferrer 5150, 5. Roger Federer 5045, 6. Andy Murray 4795, 7. Tomáš Berdych 4540, 8. Juan Martín del Potro 4270, 9. Richard Gasquet 2905, 10. John Isner 2670, 11. Jo-Wilfried Tsonga 2615, 12. Miloš Raonić 2575, 13. Tommy Haas 2435, 14. Fabio Fognini 2295, 15. Mihail Juzsnyij 2135 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 69. Janko Tipsarević 700, 89. Dušan Lajović 614, 106. Viktor Troicki 560, 180. Fucsovics Márton 276, 186. Ilija Bozoljac 264, 233. Filip Krajinović 207, 326. Peđa Krstin 138, 482. Györe László 74, 567. Miki Janković 55, 576. Balázs Attila 53, 683. Nikola Milojević 34 pont stb.

Nők: 1. Serena Williams 12 660, 2. Na Li 7185, 3. Agnieszka Radwanska 6215, 4. Viktorija Azarenka 5441, 5. Simona Halep 4775, 6. Jelena Janković 4590, 7. Marija Sarapova 4271, 8. Petra Kvitová 4235, 9. Angelique Kerber 4050, 10. Sara Errani 3830, 11. Dominika Cibulková 3470, 12. Flavia Pennetta 3255, 13. Ana Ivanović 3140, 14. Roberta Vinci 2925, 15. Sabine Lisicki 2660 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 40. Bojana Jovanovski 1295, 108. Babos Tímea 585, 116. Vesna Dolonc 553, 133. Jovana Jakšić 468, 160. Aleksandra Krunić 380, 218. Doroteja Erić 270, 238. Jani Réka Luca 245, 307. Bukta Ágnes 151, 314. Teodora Mirčić 144, 349. Czink Melinda 119, 580. Ivana Jorović 52 pont stb.

INDIAN WELLS. – A női torna döntőjében: Pennetta–A. Radwanska 6:2, 6:1, férfiak, döntő: Đoković–Federer 3:6, 6:3, 7:6.