2024. szeptember 10., kedd
US OPEN

Federer vállalja az esélyességet

Novak Đoković ma 109. hetét kezdte meg a világranglista élén, amivel utolérte a legendás svéd Björn Borgot. Ez szép teljesítmény, viszont nem elégítheti ki a szerbiai teniszezőt, aki legalább az év végéig is az első helyen óhajt maradni. Ehhez viszont nem Borgra, hanem a svájci Roger Federerre és elsősorban a saját játékára kell odafigyelnie. Ha Novak megnyeri a ma New Yorkban kezdődő US Opent, csaknem biztos, hogy az új esztendőt is a rangsor élén köszöntheti, ellenkező esetben, különösen, ha Federer lesz az idény utolsó nagy tornájának bajnoka, a férfiteniszben megeshet az utazás a múltba. Nem azért, mert Federer gyönge teniszező lenne, hanem mert a nyílt tenisz korszakában senki sem nyert nagy serleget a 34. évében, ami ráadásul nagyon lesújtó lenne a fiatalabbakra nézve. Az utóbbi időben mutatott játék alapján azonban Federer képes lehetne a 18. nagy serlegének megszerzésére, függetlenül attól, hogy a hagyomány ellene szól, hisz a svájci a legutóbbi 18 Grand Slam-torna közül csak egyet tudott megnyerni. A svájci dolgát könnyíti, hogy sérülés miatt nincs az idei mezőnyben a címvédő spanyol Rafael Nadal; hogy Novak Đoković a wimbledoni diadala óta alaposan visszaesett; és az, hogy a svájcinak, mint általában, sok szerencséje volt, és lényegesen könnyebb a sorsolása.

Erősen vitás – bár nem teljesen kizárt –, hogy kettőjükön kívül bárki más beleszólhatna a serlegelosztásba. Stan Wawrinka nyert Australian Opent, de azóta nem játszik a megszokott szintjén, Andy Murray játéka is nagyon ingadozó, David Ferrer és Tomáš Berdych eddig azt bizonyították, hogy nem győztes alkatok a legnagyobb tornákon, Miloš Raonić és Grigor Dimitrov még nagyon zöldek arra, hogy zsinórban hét meccset nyerjenek, a többiek pedig eleve nem számíthatnak a legnagyobb serlegekre.

Federertől így megszokott jó játékot és biztos negyeddöntőt várunk, amit követően minden inkább nem a játékától függ, hanem attól, hogy vetélytársai képesek-e elhinni, felvehetik vele a harcot. Az első meccsek arra is rámutathatnak, hogy Đoković formája javult-e, mert ha igen, komoly esélyes a hatodik New York-i döntőre és a második tornagyőzelemre, ami a nyolcadik nagy serlege lenne.

Ami a női mezőnyt illeti, Serena Williams a fő esélyes, és ez lesz az egyetlen alkalma, hogy 2014-ben még nagy serleget nyerjen. Ha viszont az amerikai ezúttal sem tart ki – mint ahogyan az év előző három nagy tornáján megtörtént –, Marija Sarapova a kettes számú választás. Mivel azonban az orosznak van a fölényesen legkíméletlenebb sorslása az egész mezőnyben, Kvitová, Halep és A. Radwanska sem esélytelenek. És még Ana Ivanović sem, ha történetesen ő lesz az, mint például januárban az Australian Openen is, aki a negyeddöntőben kiüti a világelső Serenát.

Đoković ma éjjel 1 órakor rajtol, a központi pályán az argentin Diego Schwartzman elleni meccse zárja a műsort. 17 órakor játszik Babos Tímea és a cseh Lucie Šafářová, míg 19 óra tájban következik a JankovićJovanovski szerb női rangadó.

Szerbiának egyesben összesen hét képviselője lesz, hisz Filip Krajinović és Aleksandra Krunić is táblára jutott. Szerencséjük is volt, és az 1. fordulóra nem kaptak kimondottan erős ellenfelet. Krajinović a 27 éves és a ranglistán 91. amerikai Tim Smyczekkel kezd, míg Krunić a 23 éves és a ranglistán 111. lengyel Katarzyna Pitert kapta.

Az első forduló érdekesebbnek ígérkező meccsei, férfiak: Karlović–Nieminen, Berdych–Hewitt, F. López–Dodig, Čilić–Bagdatisz, Wawrinka–Veselý, Juzsnyij–Kyrgios, G. López–Lu, nők: S. Williams–Townsend, Pennetta–Görges, Kvitová–Mladenović, Vandeweghe–Vekić, Wickmayer–Benčić, Sarapova–Kirilenko és Errani–Flipkens.

NEW YORK. – A US Open selejtezőjének utolsó fordulójában, férfiak: Krajinović–Londero 7:5, 6:2, nők: Krunić–Siniakova 7:5, 0:6, 6:0.

WINSTON-SALEM. – A férfitorna elődöntőjében: Rosol–Lu 7:5, 4:6, 6:4, Janowicz–Querrey 4:6, 7:5, 6:4, döntő: Rosol–Janowicz 3:6, 7:6, 7:5.

NEW HAVEN. – A női torna elődöntőjében: Rybáriková–Giorgi 6:2, 6:4, Kvitová–Stosur 6:3, 6:1, döntő: Kvitová–Rybáriková 6:4, 6:2.

COMO. – A challenger selejtezőjének 1. fordulójában: Troicki–Fago 6:1, 6:1.

ÚJVIDÉK. – A futures negyeddöntőjében: Tepavac–Zekić 7:6, 6:7, 6:3, elődöntő: Bjelica–Tepavac 6:3, 4:1 – feladás.

DUINO-AURISINA. – A női ITF-torna elődöntőjében: Primorac–Lukács 6:4, 2:6, 7:5.