2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Átadták a felújított pályát

Hétfőn ünnepélyesen is átadták a felújított teniszcsarnokot Zentán. A beruházás 4,3 millió dinár értékű, s a költségeket a tartományi sporttitkárság állta, amelynek képviseletében Marinika Tepić titkár asszony is tiszteletét tette a szerény ünnepségen, és elmondta, emberi lépésként támogatta a projektumot, mert nem kis megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Orange Bowl-győztes Györe László és társai sokszor –5 fokos hidegben kénytelenek edzeni. „A terem minimális fűtése megoldódott, de ezen a jövőben még dolgozni kell, mert az itt eltöltött negyedóra alatt már zsibbadtak az ujjaim” – mondta a titkár asszony. Ceglédi Rudolf polgármester megköszönte a segítséget, hangsúlyozva, hogy még egy, ennél is nagyobb projektum van folyamatban: „A sportcsarnok technikai átvétele most történik, reményeim szerint tavaszra ezt a létesítményt is elfoglalhatják a sportolók.”

Györe Csaba, a Zenta 1903 Teniszklub elnöke vázolta az elvégzett munkálatokat: „Elsősorban a tetőt kellett rendbe hozni, majd az új, hétréteges aszfalt- és gumiborítás készült el, amely hasonló, mint az Ausztrál Nagydíjon és a US Openen. A csarnok fűtést, vízvezetéket és csatornahálózatot kapott, öltözőket és illemhelyeket alakítottunk ki, így ez a terem jelenleg az egyik legjobb Vajdaságban. A pályánkon megfordult már Peđa Krstin és a szegedi Bíró Andrej, most pedig Goran Marković tartózkodik itt, s valamennyiüknek tetszett a felújítás. A teremben megfelelő a kivilágítás is, 250 lux erősségű fényben edzhetnek a fiatalok.”

Az alkalmi műsor után Györe László vágta át a szalagot, majd csomagokat osztott ki a klub legfiatalabb tagjainak.

Sok fiatal az élcsoportban

Minden pontot elszámolt az ATP és a WTA, így tegnap megkaptuk a 2014-es esztendő utolsó világranglistáit. Szerbiai szemszögből nézve van ok az elégedettségre, hisz Novak Đoković első és Ana Ivanović ötödik helye több mint nagyszerű teljesítmény, s az is szép, hogy a legjobb százban összesen heten vannak, azzal, hogy Viktor Troicki épphogy kiszorult ebből a csoportból. Még örvendetesebb, hogy 2014-ben is szépen haladtak a fiatalok, így Filip Krajinović és Aleksandra Krunić betörtek a legszűkebb élmezőnybe, Peđa Krstin megerősítette helyét a 250 legjobb között, Györe Lászlónak, Ivana Jorovićnak és Nina Stojanovićnak pedig már csak egy-két jobb eredmény kell, s ott lesznek a 300 legjobb között. A következő esztendőben ez a minimum, amit remélünk tőlük. Visszavárjuk továbbá a száz közé Troickit és Janko Tipsarevićet, ami pedig a magyar teniszt illeti, szépen festene, ha már nemcsak Babos Tímea és Fucsovics Márton nevét láthatnánk a 200-as listákon.

A szerbiai és magyar teniszezők évzáró helyezése a ranglistán: 1. Đoković 11 360, 69. Lajović 711, 100. Krajinović 558, 101. Troicki 558, 161. Fucsovics 317, 205. Bozoljac 240, 248. Krstin 198, 334. Čačić 142, 341. Györe 134, 385. Milojević 109, 395. Zekić 106, 398. M. Janković 105, 464. Tepavac 81 pont stb. Nők: 5. Ivanović 4820, 15. Janković 2675, 57. Jovanovski 911, 87. Krunić 640, 99. Babos 587, 129. Jakšić 438, 214. Dolonc 232, 289. Jani 142, 304. Jorović 127, 322. Stojanović 111, 334. Czink 103, 385. Erić 84, 404. Lukić 77, 478. Lukács 56, 502. Argyelán 51, 508. Bukta 49, 538. Totka 45, 620. Gálfi 31, 654. Bondár 25 pont stb.