2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Đoković lesz Murray ellenfele a döntőben

Ötödször jutott be Novak Đoković az Australian Open döntőjébe, miután pénteken ötjátszmás küzdelemben, 7:6 (7:1), 3:6, 6:4, 4:6, 6:0-ra nyert a címvédő Stanislas Wawrinka ellen. Az elődöntőben mindkét játékos sokat hibázott: Đokovićnak 27 nyerő ütése és 49 ki nem kényszerített hibája volt, míg Wawrinkának 42 winnere és 69 ki nem kényszerített hibája volt.

Đoković ellenfele a döntőben a skót Andy Murray lesz, akit 2011-ben és 2013-ban is a fináléban győzött le: négy évvel korábban 6:4, 6:2, 6:3 arányban nyert, két éve pedig 6:7, 7:6, 6:3, 6:2 volt az eredmény. Három évvel ezelőtt az Australian Open elődöntőjében találkoztak, s akkor is Đoković örülhetett a mérkőzés végén, mivel 6:3, 3:6, 6:7, 6:1, 7:5-re győzte le a skót teniszezőt. Az egymás közötti mérleg 15:8 Đoković javára, a Grand Slam-tornákat nézve pedig 4:2.

Đoković ötödik Australian Open-döntőjét játssza majd vasárnap: ami a finálékat illeti, a mérlege hibátlan, hiszen négy döntőből négyet nyert meg. Melborune-ben rajta kívül Stefan Edberg és Roger Federer játszott ötször döntőt, s ha vasárnap legyőzi Andy Murrayt, már csak Roy Emerson lesz előtte, akinek hatszor sikerült az Australian Open megnyeréséért járó serleget a magasba emelnie, míg André Agassi és Roger Federer négyszer nyertek a Melbourne Parkban.

„Az elmúlt két évben harcias mérkőzéseket játszottunk, ez most is így volt. Nem játszottam azon a szinten, amit elvártam magamtól: voltak olyan helyzetek, amikor jól ment, de olyan is, amikor túl sokat kellett védekeznem. De ez egy Grand Slam-elődöntő volt, amiben ez teljesen normális – mondta Đoković, aki hozzátette, a Murray elleni finálé egészen más lesz, sok mindenben különbözik majd a Wawrinka elleni találkozótól. „Talán nehezebb is lesz, s a legjobb játékomat kell nyújtanom, hogy megnyerjem a tornát. Murray jó formában van, nagy harcra számítok”.